NFL

A bajnokságot a védelem nyeri meg - Super Bowl

14 év után újra bajnok a Green Bay Packers

megosztom

Az elvárásoknak megfelelően fantasztikus csatát hozott a 45. Super Bowl, amelyen a nagyszerűen dolgozó Green Bay védelem három labdavesztésbe kényszerítette a Pittsburgh Steelerst, és ezzel Aaron Rodgers mellett rengeteget tettek hozzá a Packers tizenharmadik bajnoki címéhez. Sokkal jobban kezdtek a Sajtfejűek, de a második félidőben megszorongatták őket Roethlisbergerék. Végül azonban bírták a nyomást, és megérdemelten szerezték meg a korábbi nagyszerű edzőjükről elnevezett Vince Lombardi trófeát.

Az elején úgy tűnt, azoknak lesz igazuk, akik alig jósoltak pontot a mérkőzésre. A védelmek legalábbis hamarabb felpörögtek, mint a támadósorok. A Pittsburgh kezdett, de nem tudtak tíz yardot megtenni, el kellett rúgniuk a labdát. A Green Bay speciális egysége azért majdnem jót tett velük, amikor a punt után Shields nekifutott a játékszert elkapó Williamsnek, de össze tudták szedni a szabaddá váló labdát.

Az első ijedség után jöhetett tehát a Packers támadósora, de sokkal többet ők sem mutattak, mint az ellenfél, csak egy first downig tudtak jutni. Ugyanennyit ért el a Steelers is a következő drive-ból, de aztán végre beindult a meccs.

A saját húszyardos vonalukról indulhattak Rodgersék, és végig tudtak menetelni a pályán. Az ütemes drive végén 29 yardnyira voltak a célterülettől, amikor az irányító bevállalt egy hosszú passzt, ami pontosnak bizonyult, és Jordy Nelson elkapásával megszerezték a vezetést. Crosby jutalompontjával 0-7 lett az állás.

Nick Collins öröme a TD-je után a Super Bowlon

Ahelyett, hogy Roethlisbergerék válaszoltak volna, a kezdőrúgás utáni első játékban rögtön még nehezebb helyzetbe hozták magukat. Odaértek a védők a Steelers QB-jéhez, passz közben megütötték a karját, így rövid lett az átadása, Nick Collins lehalászta, és vissza is tudta vinni az interceptionből a labdát. Alig 20 másodpercnyi játékidő alatt két touchdownnyi előnyt szerzett tehát a Green Bay. (0-14)

Újra jöhetett a Pittsburgh, és ezúttal már sokkal jobban haladtak előre, Roethlisberger egy 18 yardos futással zárta le a negyedet, közvetlenül az után, hogy megsérült a térde egy ütközés közben. A második negyed elején aztán az első pontjaikat is felírhatták a táblára, de csak mezőnygólig jutottak, amit Suisham szerzett 33 yardról. (3-14)

A Packers következő játéka nem hozott sok eseményt, a Steelersé annál inkább. Eljutottak a félpályáig, de ott Roethlisberger megint eladta a labdát. Vagy akár úgy is mondhatjuk, hogy Bush fantasztikusan nyúlt be Williams kezei közé, és szerezte meg a tojást. Ki is tudták használni a lehetőséget, köszönhetően többek között az újonc, a rájátszás heteiben felbukkanó Starks futásainak. Az utolsó momentum azonban megint Rodgersé volt, aki 21 yardról küldött egy sistergős passzt a vonalon álló Greg Jennings kezébe. (3-21)

Big Ben rögtön meg akarta mutatni, hogy nem adják fel, és kiosztott egy 37 yardos átadást Antwaan Randle Elnek, amivel máris a Packers térfelére kerültek. Ettől lendületbe jöttek, és Hines Ward révén meg is szerezték az első TD-jüket. A passzt természetesen Roethlisbergertől kapta 8 yardról. (10-21)

A félidőből hátralévő minimális idővel már nem akart semmit kezdeni a Green Bay, a nagyszünet utáni első percekkel pedig nem tudott! Elszórták a labdát, nem ment a játék, a Pittshburgh játékosai viszont teljesen más felfogásban jöttek ki az öltözőből, mint ahogy bementek oda. Egy gyors, nagyszerű futójátékokra épülő sorozat végén Rashard Mendenhall is egy ilyen akcióval szerzett touchdownt. (17-21)

A korábbi 14 pontos hátrány tehát eltűnt, elérhető közelségbe kerültek a Sajtfejűek a Steelers számára. És a támadójáték továbbra sem ment, Rodgersék szinte nem tudtak távolságot nyerni, pedig Suisham szörnyű 52 yardos field goal-kísérlete után jó pozícióból jöhettek. Mégis csak egy puntig jutottak. Ráadásul a Pittsburgh következő, szintén sikertelen drive-ja után Williams nem bírt az idegeivel, a pofonját pedig 15 yarddal büntették a játékvezetők.

Nem is tudtak kijönni a szorult helyzetből. Úgy telt el a harmadik negyed, hogy a korábban magabiztosan játszó Green Bay egyetlen pontot sem szerzett, köszönhetően Polamaluék rengeteget javuló védekezésének.

A záró játékrészben aztán megint nagyot fordult a világ. Az addig nagyszerűen teljesítő Mendenhall kezéből kilökték a labdát, David Johnson nem vette észre, hogy a háta mögött szabaddá vált a játékszer, így Desmond Bishop össze tudta szedni, és máris a Green Bay jöhetett.

Ki is használták a lehetőséget, és néhány pontatlanság után előbb Nelson csinált meg egy nagyszerű játékot, majd Jennings szerezte a második TD-jét Rodgers átadásából. (17-28) Ezzel mindhárom labdaszerzéséből touchdownt ért el a Packers, azaz a védelem nélkül hiányzott volna a pontok háromnegyede.

Rögtön jött azonban a válasz Mike Wallace touchdown-elkapásának fomájában, amit egy nagyszerűen kivitelezett kétpontos jutalomjátékkal fejeltek meg. Roethlisberger indult el a labdával, de mielőtt a védők rá tudtak volna zárni, továbbtette Randle Elnek, aki befutott vele a célterületre. (25-28) A különbség tehát már csak egy mezőnygólnyi volt, lehetetlen volt megjósolni, hogy mi lesz a hajrában.

A Green Bay azért igyekezett rövidre zárni a kérdéseket. Rodgers ismét kiosztott néhány fantasztikus passzt, Starks - aki egyedüli futóként szerepelt az egész meccsen - megint fontos yardokat szerzett, és villámgyorsan az end zone közelébe értek. Hiába jöhettek azonban háromszor is tíz yardon belülről, ezúttal pontatlanok voltak a végén, így csak egy mezőnygólt értek el, és 25-31-es állásnál még izgulhattak, hogy mire lesz képes a Pittsburgh az utolsó két percben.

Végül kiderült, hogy semmire, csak a saját 33-as vonalukig jutottak, és mivel a negyedik kísérletük sem sikerült, onnan jöhettek még egyszer Rodgersék, akik persze semmit nem kockáztattak, lefuttatták az órát, és ezzel megnyerték a Super Bowlt.

Aaron Rodgers a Vince Lombardi trófeával

A Green Bay 14 év után lett ismét az NFL bajnoka, azt a címet természetesen még Brett Favre-val szerezték. Mostanra azonban úgy tűnik, felnőtt a legendás irányító utódja, Aaron Rodgers, aki három TD-passzának köszönhetően a meccs legértékesebb játékosa lett. Azért ne felejtsük el kiemelni a védelmet sem, akik háromszor vették el a labdát az ellenféltől, ráadásul ebből közvetlenül egy touchdownt is szereztek, emellett pedig a kulcspillanatokban, amikor a támadósornak nem ment, maguk mögött tudták tartani a Steelerst.

XLV Super Bowl:

Pittsburgh Steelers-Green Bay Packers 25-31

megosztom