NFL

A pittsburghi papírforma sem borult, győzött a Steelers

Az első félidőt átaludta a New York Jets, későn hajráztak

megosztom

Nagyszerű első félidőt produkálva győzte le a Pittsbugh Steelers a New York Jetset az NFL Amerikai főcsoportjának döntőjében. Roethlisbergerék három touchdownt és egy mezőnygólt szereztek a nagyszünetig, amire Sanchezék jóformán semmivel nem tudtak válaszolni. A folytatásban megfordult ugyan a játék menete, de a Steelers védelme elég keménynek bizonyult ahhoz, hogy megtartson öt pontot az előnyből.

Hosszú, több mint kilenc perces drive-val kezdte a mérkőzést a Pittsburgh, aminek a végén megszerezték a meccs első touchdownját, sérülés miatt elveszítették viszont a centerüket a támadófalból, aki később még nagyon hiányzott nekik. Suisham jutalomrúgásával 7-0-ra vezetett a Steelers.

A Jets nem tudott válaszolni, de a második negyed elején interceptionbe kergették Roethlisbergert. Pontot viszont ebből sem tudtak szerezni, a következő hazai sorozatból viszont kaptak, ezúttal mezőnygólig jutott a Pittsburgh. (10-0)

A New York támadósora továbbra is kínlódott, a Roethlisbergerék viszont szárnyaltak. A félidő előtt két perccel maga az irányító futott touchdownt. (17-0) Ha ez nem lett volna elég, Mark Sanchez kezéből kiverték a labdát a következő drive-ban, és határeset volt ugyan, hogy elindult-e előre a karja - és ezzel sikertelen passzkísérletet láttunk -, a játékvezetők a videózás után is úgy ítélték meg, hogy szabad volt a labda, és Gay szabályosan futott vele TD-t. (24-0)

Roethlisberger szerez touchdownt az AFC döntőjében a New York Jets ellen

Lassan ideje volt felébredni a New York-iaknak, és ez meg is történt. Még a félidő előtt szereztek egy mezőnygólt, ami nem sok ugyan ekkora hátrányban, de legalább felíratkoztak a táblára. (24-3)

A megszerzett pontok megtették a hatásukat a Jets játékosainak lelkére, és a félidő utáni első drive-ból sikerült touchdownt elérniük, méghozzá nem is akármilyen játékkal! Santonio Holmes nagyszerűen szakadt el az emberétől, begyújtotta a rakétákat, és 45 yardos TD-passzt kapott Sancheztől. (24-10)

Keményedett a zöld-fehérek védekezése is, de hiába kényszerítették arra a Pittsburghöt, hogy elrúgják a labdát, Westerman elütötte a rúgót anélkül, hogy a labdához hozzáért volna, a szabálytalanság következtében pedig visszakapta a játékszert a Steelers, és 15 yarddal előrébbről folytathatták. A New York szerencséjére újabb interceptionbe tudták kergetni Roethlisbergert, így végül mégis megszerezték a labdát. Sokat azonban nem tudtak kezdeni vele, igaz, a hazaiak sem a harmadik negyed hátralévő részében.

A negyedik egy hosszú Jets-drive-val kezdődött, amiben kétszer is arra kényszerültek Sanchezék, hogy negyedik kísérletre próbálják továbbvinni a labdát. Ez először még sikerült nekik, másodszor, egyetlen yardra a célterülettől azonban nem. Így rengeteg időt vesztettek, de egyetlen pontot sem szereztek.

Egészen a Pittsburgh első játékáig, ugyanis a cserecenter és Big Ben összjátéka nem működött megfelelően - már nem először, az irányító kezéből kiesett a labda, és kénytelen volt a saját end zone-jában rávetődni, a Jets védői pedig a földön is tartották, azaz safety-t értek el, amivel két pontot szereztek. (24-12)

Ráadásul ezt követően megint a Steelersnek kellett elrúgnia a labdát, a Jets pedig egy viszonylag gyors sorozat végén Cothery elkapása révén TD-t szerzett, azaz elérhető távolságon belülre került. (24-19)

Rex Ryan vezetőedző ez után úgy döntött, nem próbálják megtartani a labdát a kezdőrúgás után, hanem a védelemre bízzák, hogy időben visszaszerezzék azt. Ez azonban nem sikerült nekik, a Steelers kétszer is elérte a megfelelő távolságot, ezzel le tudták pörgetni a hátralévő időt, és már nem adták ki a kezükből a játékszert.

Megnyerték tehát az AFC főcsoportdöntőjét, azaz február 6-án ők csaphatnak össze a Super Bowlban a néhány órával korábban bejutó Green Bay Packers-szel a Dallas Cowboys arlingtoni stadionjában.

NFL, AFC (Amerikai főcsoport) döntő:

Pittsburgh Steelers-New York Jets 24-19

megosztom