Újabb nehezen tippelhető, kacifántos fordulón vagyunk túl az NB I-ben, mindössze két mérkőzésen született papírforma eredmény, a legkisebb bejött odds pedig 1.96-os volt. A legnagyobb meglepetést természetesen a Ferencváros-Mezőkövesd döntetlenje adta 5.50-es szorzóval, míg aki mind a hat találkozón eltalálta a kimenetelt, az 100 forintra 85 ezret nyerhetett. Lássuk, mi történhet a következő hétvégén.
1 | x | 2 | |
---|---|---|---|
Mezőkövesd-Honvéd | 3.00 | 3.25 | 2.28 |
Videoton-Haladás | 1.82 | 3.35 | 4.30 |
Gyirmót-Diósgyőr | 2.90 | 3.20 | 2.35 |
MTK-FTC | 5.40 | 3.40 | 1.66 |
Debrecen-Újpest | 2.08 | 3.30 | 3.30 |
Vasas-Paks | 1.92 | 3.35 | 3.80 |
Továbbra is kétpontos előnnyel vezeti a bajnokságot a Vasas együttese, amelynek most egy simán nyerhető mérkőzés következik. Jól is jön az angyalföldieknek a pauza, hiszen a Diósgyőr elleni iksz után már nagyon fáradtak voltak Michael Oenning játékosai. A jövő heti mérkőzésen a "vendégfóbiában" szenvedő Paks látogat az Illovszky Stadionba, amely idén csupán egy pontot szerzett otthonától távol. Csertői Aurélnak össze kell kapnia csapatát, mert eddig rendkívül gyászos a tolnaiak produktuma. Bartha László, a csapat középpályása is azt emelte ki, hogy nehéz volt bár a sorsolás, inkább az eredményességgel, mint a játékkal volt probléma, ezen pedig lehet javítani. Ugyan tavaly mind a kilenc pont a vidéki csapatnál landolt, idén a Vasas az esélyese a párharcnak. Ha Oenningék tudják azt játszani, amit idén eddig, akkor megtarthatják listavezető pozíciójukat.
Szintén messiásként várták a pihenőt Gyirmóton, ahol az első győzelem még mindig nem született meg. Győrben ráadásul a hangulat sem tökéletes, a korábbi NB I-es gólkirályt, Simon Attilát például leküldték az NB III-ba. "Olyan csatárt még nem láttam, aki a kispadról képes lenne a hálóba találni. Az eredmények eddig nem Urbányi Istvánt igazolják, hiszen az utolsó helyről várjuk a folytatást. Meggyőződésem, hogy segítségére lennék a csapatnak, de elfogadtam, hogy nem számolnak velem. Az idő majd eldönti, hogy jól tették-e, amikor száműztek az első csapattól" - fogalmazott elég élesen Simon. Miskolcon is lehetne jobb a hangulat, öt mérkőzés óta nem nyert bajnokit a DVTK, pont is csak egy jött össze Horváth Ferenc csapatának. Igazi háromesélyes találkozónak ígérkezik tehát a rangadó és bár a bukik szerint a piros-fehérek a favoritok, erre a Diósgyőrre 2.35-ért fogadni nem tűnik az év üzletének.
Amire viszont feltűnően jó odds van, az a Videoton győzelme a Haladás ellen. Persze ez csak első ránézésre igazán csábító szorzó, a Hali ugyanis kitűnően menetel, utolsó négy meccsüket megnyerték, a Debrecen és az MTK otthonából is három ponttal távoztak. A Videoton hazai pályán két győzelmen van túl, talán Henning Berg csapata végre kezd magára találni. A körülmények ismeretében a piros-kékekre kínált 1.82-es odds reális, nehezen tippelhető meccs, bár nehéz elképzelni, hogy a szombathelyiek nyerni tudnak Felcsúton.
Bravúros ikszet ért el a Mezőkövesd a IX. kerületben, Pintér Attila gárdája így elmozdult a kiesőhelyről. Az elmúlt két fordulóban gólt sem szerző Kispest ellen most kötelező lenne a siker számukra. A piros-feketék immáron Davide Lanzafaméval megerősítve érkeznek Borsod megyébe. Az olasz támadó az átigazolási szezon finisében érkezett korábbi állomáshelyére, ráadásul hároméves szerződéséből az látszik, hosszabb távra tervez. "Álmom bajnokságot nyerni a Honvéddal. Tisztába vagyok az erőviszonyokkal, tudom, hogy ez egyáltalán nem lesz könnyű, viszont az ember azért él, hogy álmodhasson, és az álmait valóra válthassa. Azt a tapasztalatot és tudást, amit megszereztem az évek alatt szeretném tovább adni a fiataloknak. Remélem meg tudok felelni az elvárásoknak" - mondta a csatár. Szintén remekül eltalált oddsok, a kispestiekre 2.28-ért nem szívesen fogadnánk, ugyanakkor a Kövesd győzelemben sem bízunk. Tipikus ikszes meccs.
A szétesőfélben lévő Debrecen egyelőre megjósolhatatlan, milyen kerettel várja majd egyik nagy mumusát, az Újpestet. A Loki az utolsó hat meccséből csupán egyszer győzte le a lila-fehéreket, ráadásul a portugál Leonel Pontessel még nyeretlenek Danilovicsék. A IV. kerületben minden rózsás, 13 pont az elmúlt öt meccsen és mindössze egyetlen bekapott gól. Igen hízelgő, 1.66-os szorzót kapunk az x2-re, ami a jelenlegi helyzetben jó tippnek tűnik.
Következik az idény első örökrangadója és korántsem lehet egyértelmű esélyesnek kikiáltani Dunaújvárosban a Ferencvárost. Az MTK ugyanis pályaválasztóként 2011 óta nem szenvedett vereséget a zöld-fehérektől, sőt minden esetben nyertek a kékek. Teodoru Vaszilisz fiai kezdik is összekapni magukat, három meccsen öt pont, ráadásul erős ellenfelek ellen. 1.66-os oddson nem fogadnánk Dollékra, mert legalább 50%-ot adunk arra, hogy a Ferencváros ismét győzelem nélkül marad.