U17

Végleges a magyar keret az Eb-elitkörre

megosztom

Pisont István vasárnap 18 fősre szűkítette a hazai Eb-selejtező elitkörre készülő válogatott keretét.

Az U17-es válogatott 23 játékossal kezdte meg felkészülését a jövő kedden kezdődő Eb-elitkörre, a végleges, 18-as keretet vasárnap hirdette ki a szakmai stáb. A játékosok közül Zsótér Donát kisebb sérülése miatt még nem végezhetett teljes edzésmunkát, és várhatóan ki kell hagynia a finnek elleni keddi összecsapást, a fehéroroszok elleni csütörtöki meccsre azonban rendbe jöhet a húzódása - olvasható az mlsz.hu-n.

"Nagyon elégedett vagyok az összetartás eddigi négy napjával, a játékosok egyre jobb formában vannak, és eddig az időjárás sem nehezítette a munkánkat. Az előző napokban a saját játékelemeink gyakorlása mellett kielemeztük leendő ellenfeleink játékát is, úgy gondolom, a csapat készen áll a rá váró feladatokra" - mondta Pisont István.

A meteorológiai előrejelzések szerint kedden hideg idő és hóesés várható Telkiben, ami sokkal inkább a finnek játékának kedvezhet, és nem csak azért, mert az északiak jobban hozzá vannak szokva az ilyesfajta időjáráshoz.

"A finnek zárt védekezése okozhat nehézséget számunkra, ha valóban rossz időjárási viszonyok között játszik a meccset, az a romboló focit játszó félnek kedvez, és nehezíti a minőségi futballt. Ellenfelünk kontrákkal, felívelt labdákkal próbálhat meglepetést okozni, és oda kell figyelnünk a pontrúgásokra is. Ameddig a finnek érzik, hogy lehet esélyünk, csúszni-mászni fognak a pályán a siker érdekében, ezért nyílt lehet a mérkőzés. Mielőbb fel kell törnünk a védekezésüket, mert szükség van az önbizalmat adó jó kezdésre a tornán" - tette hozzá a szövetségi edző.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Ordasi Gergő (FTC)
Ivancsics Alex (PMFC)
 
Védők:
Bedi Noel (Illés Akadémia)
Polgár Kristóf (Liverpool)
Kecskés Ákos (Atalanta)
Talabér Attila (MTK Budapest)
Nagy Ádám (Győri ETO)
Spandler Csaba (PFLA)
 
Középpályások:
Gazdag Dániel (Honvéd-MFA)
Vida Máté (Vasas)
Szántó Tamás (Rapid Wien)
Rácz Barnabás (Illés Akadémia)
Koszta Márk (Honvéd-MFA)
 
Támadók:
Bölcsföldi Milán (Illés Akadémia)
Tihanyi Olivér (Illés Akadémia)
Korozmán Kevin (MTK Budapest)
Zsótér Donát (PFLA)
Takács Krisztofer (MTK Budapest)
Az U17-es Eb-elitkör programja:
Március 26.:
Magyarország-Finnország 14.30, Telki
Svédország-Fehéroroszország 14.30, Tatabánya
 
Március 28.:
Magyarország-Fehéroroszország 14.30, Telki (Sport1)
Finnország-Svédország 14.30, Tatabánya
 
Március 31.:
Svédország-Magyarország 14.30, Telki (Sport1)
Fehéroroszország-Finnország 14.30, Tatabánya

A magyar válogatott mérkőzéseire a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az MLSZ kéri, hogy akik szeretnék a helyszínen megtekinteni a magyar érdekeltségű mérkőzéseket, a jegyigenyU17@mlsz.hu email címen regisztráljanak, megjelölve, hogy melyik mérkőzésre igényelnek belépőjegyet. Egy email címről meccsenként legfeljebb két belépő igénylésére van lehetőség. Amennyiben a beérkezett igénylések meghaladják a lelátó befogadóképességét, sorsolás útján osztják ki a rendelkezésre álló jegyeket.

Regisztrálni március 25-én, hétfőn délig lehet. A szerencsés nyerteseket emailben értesítik. Fontos, hogy a meccsek napján, a helyszínen már nem lehet jegyhez jutni, ezért csak azok léphetnek be az edzőcentrum területére, akik erről előzetes értesítést kaptak!

megosztom