London 2012

Először a történelemben női versenyző is képviselheti a szaúdiakat az olimpián

  • MTI
megosztom

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint jó esély van rá, hogy idén, története során először Szaúd-Arábia is küld női versenyzőt az ötkarikás játékokra.

A NOB hétfőn jelezte, hogy a múlt héten az arab ország illetékesei beterjesztettek egy listát, mely a potenciális női indulókat tartalmazza a londoni seregszemlére. A következő lépésben a sportági nemzetközi szövetségek és a NOB illetékesei megvizsgálják, hogy az adott sportolók milyen szintet képviselnek, s a NOB végrehajtó bizottságának májusi ülésén már az ezek alapján készített hivatalos "jelölési listáról" tárgyalhatnak.

Szaúd-Arábia mellett Katar és Brunei nem szerepeltetett még soha női versenyzőt olimpián. Katar ugyanakkor februárban jelezte, hogy a NOB-tól kapott két női kvótát kihasználva az úszó Nada Arkajit és a sprinter Nor al-Malkit nevezi a londoni játékokra.

megosztom