London 2012

A játékok után a kerékpárosok lephetik el az Olimpiai Parkot

megosztom

A Brit Kerékpáros Szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a londoni ötkarikás játékok után hagyományos, és hegyikerékpáros utakat alakítanak ki az Olimpiai Parkban.

A Brit Kerékpáros Szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a londoni ötkarikás játékok után hagyományos, és hegyikerékpáros utakat alakítanak ki az Olimpiai Parkban.

A szervezet vezetője, Ian Drake elmondta, hogy Angliában egyre népszerűbb sportolási forma a kerékpározás, ezért döntöttek úgy, hogy az olimpia után a kerékpáros versenyeknek otthont adó Veloparkban bicikliutakat építenek ki, amelyeket a nagyközönség a tervek szerint 2013 végétől vehet birtokba.

London polgármestere, Boris Johnson már korábban bejelentette, hogy 2013-ben, amikor újra megnyitják az Olimpiai Parkot, kétnapos kerékpáros fesztivált tartanak.

megosztom