Ökölvívás

Nagy bajnokok váratlan vereségei – Első rész

megosztom

Újonnan induló sorozatunkban a közelmúlt és a jelen ökölvívó legendáinak váratlan vereségeit vesszük górcső alá. Az első két kiszemelt ezúttal a nehézsúly két korábbi legendája: Mike Tyson és Lennox Lewis.

Lennox Lewis 1988-ban olimpiai bajnok is volt
Ha Mike Tyson és Lennox Lewis nevét halljuk, akkor egyből eszünkbe juthatnak azok az elsöprő győzelmek, amelyeket a nehézsúly korábbi két királya aratott a kötelek között. Nem vitás, fénykorukban mindketten uralták a legnagyobb súlycsoportot, azonban időnként még ők is tudtak hibázni a ringben, aminek komoly következményei lettek.

Mike Tyson nem csak a ringben volt ketyetlen
Mike „Iron” Tyson (50-6-0,) az 1980-as évek második felében robbant be a köztudatba: a félelmetes erejéről és gyorsaságáról híres amerikai az 1985-1990-es időszak között összesen 37 mérkőzést nyert zsinórban. Ebben az időszakban már az is kisebb csodának számított, ha az ellenfél „lábon” kihúzta a mérkőzést „Iron” ellen, így nem meglepő, hogy Tyson minden összecsapáson toronymagas favoritnak számított. Ezen statisztikák tudatában kellett ringbe szállnia James Douglasnak (29-4-1) 1990 februárjában, az akkor három világbajnoki övet (WBC, WBA, IBF) is birtokló Tyson ellen. A Tokióban sorra kerülő összecsapáson eleinte úgy alakult a mérkőzés képe, ahogy a címvédő elképzelte: Douglas a nyolcadik menetben már padlózott is, aminek köszönhetően már a legbátrabb fogadók is lemondtak a meglepetésről. A tizedik menetben viszont Douglas kihasználta a Tysonnál fellépő pillanatnyi rövidzárlatot, és úgy ütötte ki riválisát, hogy az már nem tudott felkelni. Douglas tehát hirtelen három bajnoki öv tulajdonosa lett, Tysonnak pedig hat évet kellett várnia a következő világbajnoki trófea megszerzéséig.

James Douglas meglepetésre padlóra küldte Mike Tysont


Nem sok bokszoló mondhatja el magáról, hogy sikerült legyőznie Mike Tysont vagy éppen Vitalij Klicskót. Lennox Lewis (41-2-0,) - egyedülálló módon - mindkét legendát kiütötte, ám még a nagy győzelmek előtt elszenvedett egy igen meglepő vereséget Hasim Rahman (34-2-0) ellen. A 2001-es összecsapáson a WBC és az IBF nehézsúlyú öveiért küzdött meg egymással a két rivális. A mérkőzés nem tartott túlságosan sokáig, ugyanis Rahman az ötödik menet végén egy hihetetlenül erős jobbkezes ütéssel „terítette le” brit ellenlábasát, aki egyszerűen nem tudta kiheverni a végzetesnek tűnő „power punch”-ot. A meglepő vereséget szenvedő bajnoknak azonban nem kellett olyan sokat várnia a visszatérésre, mint Tysonnak, ugyanis a hét hónappal későbbi visszavágón Rahman még négy menetet sem tudott kihúzni az újra csúcsformában lendülő Lewis ellen.

Hasim Rahman kiötötte Lennox Lewist

megosztom