Videoton

Ha jól játszom, innen is lehetek válogatott - Marco Caneira

megosztom

A 25-szörös portugál válogatott Marco Caneira a nyáron érkezett a Videoton csapatához, ahol egykori csapattársa, Paoulo Sousa a "főnöke". A tapasztalt játékos a klub honlapjának beszélt pályafutása meghatározó pillanatairól: Zidaneről, Sousáról és a világbajnokságról.

Ritkán sikerül olyan "nagyhalat" kifognia az NB I-es csapatoknak, mint tette azt a címvédő a nyári szezonban, Marco Caneira személyében ugyanis egy 25-szörös portugál védőt sikerült szerződtetni. Mivel a belső védő még csak 32 éves, valódi erősítést jelenthet a piros-kékeknek. Karrierje során a portugál olyan klubcsapatokban futballozott, mint a Benfica, a Reggina, a Bordeaux, a Valencia vagy éppen a Sporting.

Caniera még nem mondott le a válogatottságról

"Játszottam Zidane ellen Madridban, Roberto Baggio ellen Olaszországban, ezek persze kemény diók voltak. De alapvetően akkor sem más a feladat." - mondta a vidi.hu-nak adott nyilatkozatában Caneira, aki például a Valenciában több, mint 60 tétmérkőzésig jutott. A világot látott futballistának azonban nem "derogál" Magyarországon futballozni, úgy fogalmazott, hogy a feladat mindenhol ugyanaz. "Itt sincs könnyű ellenfél. Senkit sem szabad lebecsülni, ha nem tiszteled az ellenfelet, minden meccs nehéz lesz. Ez alapvető szabály a hosszú, eredményes pályafutáshoz, a másik pedig, hogy egyszerűen a legtöbbet kell nyújtani. Minden nap, mindenhol. A pályán, de a pályán kívül is." Caneira jelenlegi trénerével, Paulo Sousával annak idején együtt futballozott a portugál nemzeti csapatban, de elmondása szerint nem jelent problémát számára, hogy egykori csapattársa a főnöke. "Jó a kapcsolatunk, már a pályán is az volt, amikor 2002-ben együtt voltunk válogatottak. Azért könnyű főnökként is elfogadni, mert jó szakembernek tartom. Ez az alap, egyáltalán nem jelent problémát, hogy csapattársak is voltunk. Különben is, manapság egyre gyakoribb, hogy kiváló játékosok szinte azonnal a visszavonulásuk után magas szinten kezdenek edzősködni, és ilyenkor általában sokkal jobb a kapcsolatuk a játékosokkal."

Az NB I-ben Caneira egyvalamiben egyedülálló: a magyar élvonalból egyedül ő vett már részt világbajnokságon, és nem zárja ki, hogy ez még egyszer összejöjjön számára.

"Hatalmas élmény egy vébé, a foci igazi fiesztája. Nagy öröm volt ott lenni, megtapasztalni, lehet, hogy már nem jön össze többé. De nem akarok lezárni fejezeteket, célom, hogy ismét válogatott legyek. Szerintem, ha jól játszom, ez innen, Magyarországról is lehetséges."

Marco Caneira
eddigi klubjai
1996–2000 Sporting CP
1996–1997 Lourinhanense (kölcsön)
1998 Salgueiros (kölcsön)
1998–1999 Beira-Mar (kölcsön)
1999–2000 Alverca (kölcsön)
2000–2003 Inter
2000–2001 Reggina (kölcsön)
2001–2002 Benfica (kölcsön)
2002–2003 Bordeaux (kölcsön)
2003–2005 Bordeaux
2004–2005 Valencia (kölcsön)
2005–2007 Valencia
2008–2011 Sporting CP
2011– Videoton

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Caneirát 2005-ben a Valencia szerződtette, tartott is egy kis bemutatót a Mestallában:

megosztom