Felkészülés

A Videoton döntetlent játszott a másodosztályú izraeli csapattal

megosztom

Paulo Sousa csapata felkészülési mérkőzésen 1-1-es eredményt ért el az izraeli Hapoel Ra'anana csapatával szemben. A portugál szakvezető elégedett a találkozóval.

A magyar bajnoki címvédő már a hatodik percben Vujovics révén megszerezte a vezetést, de a vendégek az első félidő hajrája előtt egyenlíteni tudtak. A 42. percben a fehérváriaktól Szolnoki lépett rosszul, és aláfordult a bokája, hordágyon kellett az öltözőbe vinni, később pedig mentővel szállították kórházba. Az első diagnózis szerint bokaszalag-szakadása van - írja a vidi.hu. A mérkőzés inkább küzdelmes mint látványos volt, a vendégek egyik játékosát a vége előtt 10 perccel kiállította a játékvezető.

"Ezen a meccsen nem az eredmény volt az elsődleges. A mérkőzés célja az volt, hogy azokat a játékosokat is kipróbálhassam, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak a bajnokságban. Annak örülök, hogy ellenfelünk durva játéka miatt egyetlen játékosom sem sérült meg, Szolnoki vétlen szituációban történt sérülését viszont sajnálom. Összességében hasznosnak találtam ezt a felkészülési meccset, a játékosaimmal pedig elégedett vagyok." - nyilatkozta a találkozóról Paolo Sousa.

Felkészülési mérkőzés
Videoton FC - Hapoel Ra'anana 1-1 (1-1)
Videoton FC: Pajovics (Somodi 46') - Margitics, Papucsek (Macsicza 46'), Jankovics, Hidvégi - Szolnoki (Farkas V. 42'), Szakály, U. Nikolics (Soós 60'), Ponczók (Babos 46') - Vujovics (Elek B. 73'), Lencse (Máté 55') Vezetőedző: Paulo Sousa
Gólszerző: Vujovics (6') ill. Ziv (33')
megosztom