Átigazolás

Rengetegen távoznak, Bödét és Szabicsot szeretnék a Ferencvárosba

megosztom

Több játékosától is megválik a Ferencváros labdarúgócsapata, amelynek vezetői az elmúlt napokban a paksi Böde Dániel és a magyar válogatott Szabics Imre leigazolásáról is tárgyaltak.

A klub közleménye szerint a horvát Marko Simic szerződését nem hosszabbítják meg, ahogy Lisztes Krisztián, Balog Zoltán és Rósa Dénes is ingyen távozhat az Üllői útról. A kölcsönben szereplő Oláh Lórántot és Hector Moralest sem akarták megtartani a vezetők, valamint megfelelő ajánlat esetén hajlandóak tárgyalni Maróti Béla, Kulcsár Dávid, Liban Abdi, Junior és Pölöskey Péter eladásáról vagy kölcsönadásáról is.

Szabics Imre a Magyarország-Finnország Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen 2012-ben.

Ugyanakkor Haraszti Zsolt, a Paks ügyvezetője az nso.hu-nak elismerte, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytattak Böde Dániel, a hatodik helyen végzett tolnaiak játékosának átigazolásáról a fővárosi zöld-fehérekkel.

"Nem szeretek jósolni, de a héten lezárulhat az ügy, mert látok esélyt a megegyezésre a Ferencvárossal" - mondta a klubvezető.

Sajtóhírek szerint a Fradi már megegyezett a volt kecskeméti Alexandr Alempijeviccsel és az eddig a Videoton második csapatában szerepelt, de ingyen igazolható Máté Jánossal is, aki az NB II nyugati csoportjának gólkirálya lett 17 találattal.

A fentiek mellett azonban mindenképp a legnagyobb dobást jelentené, ha az FTC meg tudna állapodni korábbi játékosával, a válogatott, jelenleg az osztrák Sturm Grazban játszó Szabics Imrével.

"Történt egy beszélgetés a klub és Szabics Imre között, de a játékos a labdarúgó-válogatottal készült, így abban maradtunk, hogy az írek elleni barátságos mérkőzés után ülünk le újból tárgyalni" - mondta a blikk.hu-nak Orosz Pál, a labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

Szabicsot, aki csereként lépett pályára hétfőn Írország ellen, 2013-ig szóló szerződés köti jelenlegi klubjához.

megosztom