Debreceni úszó Eb

Gyurta Dániel Európa-bajnoki csúccsal védte meg címét

megosztom

Gyurta Dániel fantasztikus időeredménnyel nyerte meg a férfi 200 méter mellúszás csütörtöki döntőjét, melyben Molnár Ákos a nyolcadik helyen végzett.

Gyurta Dániel címvédőhöz méltóan, a világ idei legjobb idejével nyerte a számot

Címvédőként és abszolút esélyesként érkezett a férfi 200 méteres mellúszás döntőjébe Gyurta Dániel, aki mellett Molnár Ákosért is szoríthattunk.

50 méternél Gyurta a második helyen fordult, majd a táv felénél visszacsúszott a harmadik pozícióba. A félelmetes hajráiról híres világbajnokunk rákapcsolt a táv második felére, az utolsó 50 méterre elsőként fordult, ez pedig már sok jót nem sejtetett az ellenfeleknek. Az utolsó fél hossznál már jól látszott, hogy a német Marco Koch csak nagy csatára tudja késztetni, megverni azonban nem fogja a 2004-ben olimpiai ezüstérmes Gyurtát, aki megnyerte a számot. A bronzérmet a görög Panagiotisz Szamilidisz szerezte meg.

Gyurta végül 2:08:60-as időeredménnyel, új Európa-bajnoki csúccsal nyerte a számot, Molnár Ákos a nyolcadikként végzett.

Gyurta ideje az idei év harmadik legjobb eredménye, ennél jobbat csak a két japán produkált idén. Ahhoz képest, hogy világbajnokunk korábban honlapunknak azt nyilatkozta, hogy nem lesz formában az Eb-n, mindez kedvező képet fest az olimpiára nézve.

"Meglepődtem, hogy a görög és a német versenyző ennyire jól bírta, hogy ennyire jól versenyeztek - mondta a finálé után Gyurta. - Nagyon taktikusan osztották be az erejüket, és egyértelmű volt, hogy az én fegyveremmel próbáltak legyőzni, szerencsére ez nem sikerült. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire jó időt sikerült úsznom. Nem szeretek üzengetni az olimpia előtt, igazából a világversenyeken szeretem megmutatni, mit tudok, Londonban szeretném folytatni ezt a javulást, az egyéni legjobbamat az olimpián mindenképpen szeretném megúszni. Arra nagyon jó volt ez az Európa-bajnokság, hogy tudtam gyakorolni a versenyzést, és az ellenfeleket fel tudtam mérni."

Debreceni úszó Eb
200 m férfi pillangó
1. GYURTA DÁNIEL 2:08.60 perc
2. Marco Koch (Németország) 2:09.26
3. Panagiotisz Szamilidisz (Görögország) 2:09.72
...8. MOLNÁR ÁKOS 2:13.33
Debreceni úszó Eb
Éremtáblázat
Helyezés Ország Aranyérem Ezüstérem Bronzérem
1. Magyarország 6 5 5
2. Németország 5 4 1
3. Olaszország 3 3 3
4. Franciaország 2 3 1
5. Svédország 2 2 0
6. Spanyolország 1 0 2
  Görögország 1 0 2
  Izrael 1 0 2
9. Nagy-Britania 0 2 0
10. Észtország 0 1 0
  Ukrajna 0 1 0

 

megosztom