Karrier

Di Matteónak "van esélye" a végleges kinevezésre a Chelsea-nél

megosztom

Noha a Chelsea szombat este tizenegyespárbajban megnyerte a Bajnokok Ligája döntőjét a Bayern München ellen, egyáltalán nem biztos, hogy Roberto Di Matteo, a Kékek jelenlegi megbízott menedzsere vezeti majd a szakmai munkát a következő szezonban is. Bruce Buck, a klub elnöke is csak annyit erősített meg, hogy a szakvezetőnek van esélye a maradásra.

Roberto Di Matteo márciusban vette át az addigi menedzsertől, a portugál André Villas-Boastól a Chelsea irányítását, és bár a bajnokságban kiemelkedő eredményre ő sem volt képes, a Bajnokok Ligájában története első győzelmére vezette a csapatot. Ennek ellenére még mindig csak megbízott szakvezetőként dolgozik, és nem biztos, hogy Roman Abramovics tulajdonos megerősíti a pozíciójában. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az őt ismerők szerint az orosz mágnás legalább annyira szeretne szép focit látni együttesétől, mint amennyire a BL-serlegre vágyott, márpedig a nagy siker kulcsa egyértelműen az olaszos, fegyelmezett védekezés volt.

Roberto Di Matteo kisfiával ünnepel a Chelsea Bayern München elleni győzelme után a Bajnokok Ligája döntőjét követően 2012-ben.

Emiatt korábbi hírek szerint a Barcelonától távozó Josep Guardiolát, a német szövetségi kapitányt, Joachim Löwöt és a Tottenham menedzserét, Harry Redknappet is megkeresték a Kékek, de Di Matteo a BL-győzelem után legalább az esélyt megkapja a maradásra. Erre utal legalábbis Bruce Buck, a Chelsea elnökének nyilatkozata, amely szerint a szakember "komoly pályázó" a menedzseri pozícióra.

"Gyorsan döntünk majd az ügyben, még a nyári átigazolási szezon előtt szeretnénk bejelenteni a szakvezető kilétét" - mondta a vezető.

Hasonló a helyzet Didier Drogbával, a Kékek elefántcsontparti csatárával, aki a rendes játékidő egyetlen Chelsea-gólját szerezte szombaton, és aki az utolsó tizenegyest belőtte a végén. Az ő szerződése lejár, és korábban arról szóltak a hírek, hogy Kínába igazol.

"A héten beszélgetünk az ügynökével, és meglátjuk, mire jutunk. Didier még mindig nagyon fontos játékosunk, ezt megmutatta a döntőben is" - nyilatkozta róla Bruce Buck.

megosztom