Diósgyőr

Fel kell állnunk a padlóról - Tisza Tibor

megosztom

Az ősszel még szárnyaló Diósgyőr a tavasszal csak keresi önmagát, a miskolci alakulat idén már négy vereséget is elkönyvelhetett, ennek tetejében pedig egy edzőváltás is borzolta a kedélyeket. Tisza Tibor, az együttes egyik legértékesebb játékosa elismeri, hogy padlón van a gárda, de a Győr otthonában kilábalnának a bajokból.

Mint ismert, a Diógyőr annak ellenére kapott ki Kaposváron 3-2-re, hogy a mérkőzés folyamán két ízben is megszerezte a vezetést. A vereséget jelentő gólt ráadásul már a rendes játékidő letelte után kapta a DVTK, így különösen fájó lehetett a szombati összecsapás.

"Nagyon fáj a vereség, mert kezünkben volt a meccs, mégsem tudtuk egyetlen pontot sem szerezni. - nyilatkozta Tisza a dvtk.eu-nak. "Ez egy mélyebb elemzést igényel, de az biztos, hogy fejben mindenkinek erősebbnek kell lenni, mert az nem elég, hogy kimegyünk a pályára és hajtunk, hanem okosan is kell játszani. Ez az NB I., ahol szervezett csapatok játszanak, mindegyik tud gólt lőni és ha az ember nem százszázalékig koncentrál, akkor bekövetkezhetnek ilyen vereségek."

A DVTK tavasszal szállítja a meglepetéseket, de leginkább azzal, hogy futószalagon "szedi be" a vereségeket.

"Fel kell állnunk a padlóról, bízom benne, mi fogjuk a nagy meglepetéseket szerezni a következő fordulókban. Úgy gondolom, mind a Győr, mind a Debrecen számára eljöhet az az idő a bajnokságban, amikor hibázni fognak - mert abban biztos vagyok, hogy mindkét csapatnak lesz még veresége ebben a szezonban -, miért ne lehetnénk mi az a csapat, amelyik hibázásra kényszeríti őket? Bízom a csapatban, bízom benne, hogy legközelebb nem csak megszerezzük, hanem meg is tartjuk a vezetést."

A hétvégén a második helyen álló Győr vendégei lesznek Tisza Tiborék, Pintér Attila csapata hazai pályán a bajnokság legeredményesebb tagja, így igazán nagy bravúrra lesz szüksége a borsodiaknak, ha pontot netán pontokat szeretnének szerezni.

  • Győr - Diósgyőr 2012-04-22 16:45:00

 

megosztom