Úszás

Londonban nem lehet ott, de tovább úszik Ian Thorpe

  • VNA
megosztom

Az ötszörös olimpiai bajnok ausztrál úszó nem jutott ki Londonba, de mégis folytatja az úszást, akár Rióban is ott lehet.

Alig két hete rendezték meg az ausztrálok olimpiai válogatóját, ahol Ian Thorpe számára nem sok babér termett. Az ötszörös olimpiai bajnok még tavaly jelentette be, hogy hosszú, négy éves kihagyás után újrakezdi karrierjét, az Adelaide-ben rendezett versenyeken pedig kedvenc távjain, 100 illetve 200 méteres gyorsúszásban indult el. Mindkét számban azonban már az előfutamok során kiesett, így arra sem maradt esélye, hogy legalább valamelyik váltó számban szerepet kapjon a londoni olimpián.

"Idén még fogok indulni versenyeken, most azonban egy nagyon intenzív edzési időszak következik" - nyilatkozta a 29 esztendős úszó, aki azt sem tartja kizártnak, hogy a visszatérés kapcsán szerzett lendülete egészen a 2016-os olimpiáig kitart. "Természetesen még mindig csalódott vagyok, hogy nem sikerült kijutnom az olimpiára. A válogató után azonban világossá vált számomra, hogy maradok a sportágban és a medencében, hiszen motiváltabb vagyok, mint valaha" - tette hozzá Thorpe.

megosztom