Brazil foci

Egy közönséges tolvaj a brazil szövetség új elnöke? - videó

megosztom

Mint ismert, a hétfői napon a Brazil Labdarúgó Szövetség elnöke, Ricardo Teixera bejelentette, hogy 23 év után lemond posztjáról. A 64 éves sportvezető a 79 éves José Maria Marin, aki az alábbi videón nem éppen erkölcsös ember benyomását kelti.

Ricardo Teixeira rendkívül megosztó személyisége volt a brazil futballnak, több, mint két évtizedes regnálása alatt megszámlálhatatlan korrupciós váddal illették őt. 2001-ben a brazil kongresszus 13 rendbeli törvénysértéssel, többek között adócsalással, pénzmosással és ügyvédek félrevezetésével vádolta Teixeirát, ugyanakkor az ügy nem került bíróság elé, de több alkalomammal is gyanúba került egy-egy barátságos mérkőzés bevételének elsikkasztása miatt is.

Teixeirát ennek ellenére egyetlen ügyben sem marasztalták el, saját bevallása szerint pedig munkája során "megtettem, amire lehetőségem nyílt, az egészségemet is feláldozva".

A brazil futball egyik valaha volt legnagyobb alakja, az 1994-es világbajnok csapat tagja, Romárió Twitterén a következőképpen kommentálta az elnök távozását: "Ünnepnap a mai. Kiirtottuk a rákot a brazil fociból."

Anélkül, hogy belelátnánk a dél-amerikai ország labdarúgásának viszonyaiba, nem szeretnénk véleményt alkotni, de az alábbi videón látottak alapján talán nem túlzás kijelenteni, hogy komoly morális és erkölcsi problémák jellemezhetik az ország futballkultúráját.

Az újonnan kinevezett prezident, José Maria Marin, egy U18-as torna eredményhirdetésén tett magáévá egy medált, amely ugyan a felvételen tökéletesen látható, a sportvezető az eset után mindent tagadott. Zárásként annyit, hogy Marin székfoglalójában a következőt mondta: "Folytatni fogom azt a fantasztikus munkát, amelyet Ricardo Teixeira végzett."

megosztom