Premier League

A Chelsea legyűrte a Stoke-ot, a Liverpool Sunderlandben is leégett

megosztom

A Chelsea 1-0-ra győzött hazai pályán a Stoke City ellen az angol labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján. A Fazekasok a 25. perctől emberhátrányban játszottak, de a Kékek csak a 68. percben szerezték meg a nyertes gólt. A Liverpool zsinórban harmadszor kapott ki, ezúttal a Sunderland vendégeként.

Chelsea-Stoke

A FA-kupában győzelemmel bemutatkozó Roberto Di Matteo a Napoli elleni BL-nyolcaddöntőre készülve több játékosát, így David Luizt és Juan Matát is a kispadra nevezte, ugyanakkor a térdműtéte után (két és fél hete operálták) rekordsebeséggel felépült John Terry ott volt a kezdőben a Stoke ellen.

A Chelsea jól kezdett, a 4. percben Lampard szöglete után Ivanovics fejelt kevéssel fölé, és a folytatásban is egyértelműen a Kékek domináltak. A Stoke révén a 17. percben Walters került helyzetbe, lövését Cahil blokkolta, az ismétlést melléküldte. A 25. percben nehéz helyzetbe sodródott Tony Pulis csapata, Ricardo Fuller megtaposta Ivanovicsot, jogosan kapott piros lapot. A Stoke viszont kihúzta a szünetig kapott gól nélkül, hiába játszott jól a hazai csapat, elsősorban védői voltak kapura veszélyesek, Cahill fejese és Ivanovics lövése is a kapufán csattant, a szerb előtte fejjel is próbálkozott, de akkor Begovic védett.

A második félidőben is javarészt a Stoke térfelén folyt a játék, de a vendégek Asmir Begovic vezérletével jól tartották magukat. A bosnyák portás a 66. percben Drogba 22 méteres szabadrúgását tornázta ki, két perc múlva azonban megtört a jég, Mata passza utén Droga elfektette a kapust, majd a hálóba gurított (1-0). A 83. percben lehetőség adódott a szépítésre a Stoke-nak, de Jérome méterekkel elvétette a bal sarkot. A végén Juan Mata rúgott kapufát szabadrúgásból. Di Matteo a PL-ben is győztesen mutatkozott be, nem túl acálos játékkal, de két sikerrel a háta mögött várhatja a Chelsea a Napolit, nem mellesleg fontos lépést azért, hogy jövőre is az első számú európai kupasorozatban vitézkedjen.

A Chelsea gólszerzője, az elefántcsontparti Didier Drogba 100. alkalommal talált a kapuba Premier League-mérkőzésen.

Sunderland-Liverpool

Három nyeretlen bajnoki forduló után Kenny Dalglish változtatott kezdőcsapatán, az egyre többet hibázó Jamie Carragher helyén a 21 éves Sebastian Coates játszott, élete második PL-meccsén, Stewart Downingot pedig Craig Bellamy váltotta. A Fény Stadion pocsék állapotban lécő talaja is okolható volt azért, hogy az első félórában nem volt kapura tartó helyzet oldalon sem. Az unalmat a 31. percben Kuyt próbálta megtörni, de fejese gyengécske volt. Az 56. percig hasonló mederben folyt a mérkőzés, ekkor Frazier Campbell 17 méteres lövése a jobb kapufáról Reina hátára pattant, a szemfüles Nicklas Bendtner a hálóba pofozta (1-0).

A kapott gól után Dalglish Andy Carrollt, és a sérüléséből felépült Steven Gerrardot is pályára küldte, de helyzetekig nem nagyon jutott el a Liverpool. Az újabb vereséggel a Vörösök lemondhatnak a Bajnokok Ligájáról.

Az öt forduló óta nyeretlen Aston Villa a Fulham ellen megtörte rossz sorozatát, a Weimann a 93. percben szerezte meg a győztes gólt. A Wolverhampton-Blackburn kiesési rangadón a Rovers győzött.

Premier League, 28. forduló:
Aston Villa-Fulham 1-0 (0-0)
g: Weimann (92.)
 
Chelsea-Stoke City 1-0 (0-0)
g: Drogba (68.)
kiállítva: Fuller (25., Stoke City)
 
Sunderland-FC Liverpool 1-0 (0-0)
g: Bendtner (56.)
 
Wolverhampton Wanderers-Blackburn Rovers 0-2 (0-1)
g: Hoilett (43., 69.)
 
Korábban:
Bolton Wanderers-Queens Park Rangers 2-1 (1-0)
g: Pratley (37.), Klasnic (86.), illetve Cissé (48.)
 
Később:
Everton-Tottenham Hotspur 18:30
Vasárnap:
Manchester United-West Bromwich Albion 15:00
Swansea City-Manchester City 15:00
Norwich City-Wigan Athletic 17:00
Hétfő:
Arsenal-Newcastle United 21:00

 

megosztom