Férfi kosárlabda

Jól küzdött, és nyert a Szolnok hazai pályán a nemzetközi kupában

  • MTI
megosztom

A Szolnok hazai pályán kilenc ponttal verte kedden a francia Elan Chalont a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának negyedik fordulójában, ezzel megőrizte esélyét a továbbjutásra.

A nyolcaddöntős szakaszban eddig egy győzelemmel és két vereséggel álló szolnokiak a hónap elején 85-64-re kikaptak a Chalon csarnokában, és a keddi első negyedben úgy tűnt, ezúttal is a franciák elképzelése szerint alakul majd a mérkőzés. A vendégcsapat gyorsan ellépett, vezetett már 15 ponttal is (5-20), de az első pihenőig csökkent a különbség (13-22). Aztán a második szakaszra alapvetően megváltozott a játék képe, összeállt a szolnoki védekezés, és pontosak voltak a támadásbefejezések is, ennek köszönhetően a nagyszünet előtt egy perccel fordított a hazai együttes (38-37). A következő támadásból ugyan visszavették a vezetést a franciák, de aztán egyenlő lett az állás, majd a dudaszó pillanatában Fodor Márton eresztett el jó ütemben egy hárompontost (43-40).

A harmadik harmadban kiegyenlítetté vált a játék, a franciák két pontot faragtak hátrányukból (62-61). A negyedik tíz perc elején aztán a Szolnok gyorsan tíz pontra növelte a különbséget (73-63), majd a hátralévő hét percben őrizte előnyét, így megérdemelt győzelmet aratott a francia bajnokságban jelenleg második helyezett ellenfél felett.

A Tisza-partiak egy hét múlva a belga Okapi Aalstarhoz látogatnak.

Férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa
J csoport, 4. forduló
Szolnoki Olaj-Elan Chalon (francia) 90-81 (13-22, 30-18, 19-21, 28-20)
a magyar csapat legjobb dobói: Trotter 18, Gay 18, Horváth 15, Nikolov 13

 

megosztom