Karrier

Ifijátékossal kötött profi szerződést a Ferencváros

  • MTI
megosztom

A Ferencváros profi, hároméves szerződést kötött egyik utánpótlás korú labdarúgójával, Popgeorgijev Pantelisszel.

"Kiemelkedően tehetséges és igazi példakép a gyerekek között. Amolyan Szabics Imre-típusú csatár. Azt szeretnénk, ha egy-másfél év múlva már az NB I-es vagy NB II-es csapat ajtaján kopogtatna" - mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón az 1995-ös születésű, U17-es válogatott játékosról Dragóner Attila, a Ferencváros utánpótláscsapatainak menedzsere, aki hozzátette, ezzel a megállapodással meg akarták mutatni fiatal játékosaiknak, hogy megfelelő teljesítménnyel odakerülhetnek a felnőtt együtteshez.

A korábbi válogatott futballista arról is beszámolt, hogy Kakas László személyében új kapusedzője van a klub utánpótlás szakosztályának, továbbá most először - Szarvas Tamás révén - egy orvos is segédkezik a fiataloknál.

Keller József, az utánpótlásért felelős szakember megemlítette: azzal is akarják motiválni az ifjú játékosokat, hogy havi rendszerességgel a felnőtt keret játékosai is tartanak majd edzéseket nekik. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek a mentális felkészítésre.

Hozzátette, szeptember 30-án toborzót tartanak a népligeti sportcentrumban, s az első száz gyerek ingyenjegyet kap a Videoton elleni, NB I-es bajnoki összecsapásra.

Az esemény végén a felnőtt csapat játékosai adták át a fiataloknak az új Nike-szereléseiket.

megosztom