Úszás

Ryan Lochte már Phelps pekingi rekordjára tör

  • VNA
megosztom

A Sanghajban öt aranyérmet szerző Ryan Lochte nem tartja kizártnak azt, hogy Londonban ő is nyolc aranyérmet szerezzen.

A Sanghajban öt aranyérmet szerző Ryan Lochte nem tartja kizártnak azt, hogy Londonban ő is nyolc aranyérmet szerezzen

A sanghaji úszó-világbajnokság sztárja egyértelműen az amerikai Ryan Lochte volt, aki öt aranyérméből négyet egyéni számban nyert meg és úgy tűnik, hogy ő lesz az, aki hamarosan átveheti Michael Phelpstől a világ legjobb úszója címet. A világbajnoki remeklés mellett azonban ehhez a londoni olimpián is kiemelkedően kell teljesítenie majd egy év múlva. A 27 esztendős, már most is háromszoros olimpiai bajnok Lochte érthetően nagy önbizalommal várja az egy év múlva sorra kerülő játékokat.

„Amit Michael Pekingben elért, az nem erről a világról való. Nem tudom, hogy ezt a teljesítményt bárki is meg tudja-e valaha ismételni, esetleg túl tudja szárnyalni. De én mindenesetre megpróbálom” – mondta a Reuters hírügynökségnek Lochte. Michael Phelps eddig 14 olimpiai bajnoki címet gyűjtött, amely közül nyolcat a 2008-as pekingi olimpián szerzett meg, ezzel döntve meg az egy játékokon szerzett legtöbb aranyérem rekordját, amelyet korábban a szintén amerikai Mark Spitz tartott még 1972-ből hét aranyéremmel.

megosztom