Fulham

Hughes még mindig reméli, hogy Gera marad

megosztom

Annak ellenére, hogy egész évben alig adott neki játéklehetőséget, és lejár a szerződése, Mark Hughes, a Fulham menedzsere még mindig bízik benne, hogy Gera Zoltán a londoni klub játékosa marad.

A magyar válogatott csapatkapitánya már januárban távozni akart a Craven Cottage-ról, de a klub minden ajánlatot visszautasított. Mark Hughes menedzser az év folyamán többször is kijelentette, hogy szeretné, ha a támadó középpályás a klubnál maradna. Játéklehetőséget viszont szinte egyáltalán nem adott neki - valószínűleg épp azért, mert Gera nem hosszabbította meg a szerződését.

Az Arsenal elleni, 2-2-re végződött mérkőzés után mégis ismét úgy nyilatkozott, hogy bízik abban, hogy egyezségre jutnak: "Tegnap beszéltem vele, és elmondtam neki, hogy szeretném, ha maradna. Zoli többet szeretne játszani, mint amennyit ebben az idényben tudott."

A meccsen Gera a 71. percben lépett pályára, de mindössze négy perccel később piros lapot kapott, amiért páros lábbal csúszott rá Thomas Vermaelenre. Ezzel pedig a Fulham őszi Európa Liga-indulását is veszélybe sodorta, mivel a csapat a Fair Play-táblázat alapján kapta volna meg a lehetőséget.

"Csalódást keltő lenne, ha ezzel érne véget a karrierje a csapatnál" - mondta az esetről Hughes. "Csak a lelkesedés vitte előre, nem akart sérülést okozni az ellenfelének."

Közben azt is elmonda a menedzser, hogy John Pantsil valószínűleg távozni fog.

megosztom