Érdekes volt olvasni a különféle dartsos fórumok hozzászólásait Michael van Gerwen meccsei alatt a világbajnokság során, a nagy többség ugyanis egyöntetűen a kopasz holland ellen szurkolt. Hogy miért? Antipatikus, ahogyan viselkedik, ahogyan rázza az öklét, ahogy ünnepelni tud egy-egy megnyert szett vagy leg után - sorakoztak az érvek egymás után.
Tényleg csak ennyi lenne vele a probléma? Nem, ennél valószínűleg többről van szó, mégpedig arról, hogy Van Gerwen nagyon jó. Az egész mezőny a hátát nézi, és ha valaki ennyire kiemelkedik, az nem feltétlenül lesz szimpatikus, mint ahogy a Forma-1-ben hasonló volt a helyzet Michael Schumacherrel, vagy a teniszező Pete Sampras is megkapta sokszor, hogy nem tette szerethetővé a tökéletessége. A 14-szeres Grand Slam-győztes ráadásul az érzelmeit sem vitte ki a pályára, szinte gépiesen tette a dolgát, csak a pályafutása vége felé láthattunk tőle kitörő örömöt vagy éppen könnyeket.
Tény, hogy a hétfőn második világbajnoki címét nyerő Van Gerwen egyfajta pszichológiai hadviseléssé fejlesztette testbeszédét, amikor nem megy neki, szinte a szeme sem rebben, de ha beindul, akkor minden mozdulata azt sugározza a külvilág és az ellenfél felé, hogy most ő van nyeregben.
„Ösztönös játékos, akinek stílusa és gyorsan pörgő agya nem is ad lehetőséget arra, hogy befeszüljön. Szereti, ha nyomás van rajta, de élvezi az utat, ahogyan eljuthat a győztes kiszállóig. Annyira domináns, hogy az van a fejében, hogy ha jól játszik, akkor úgyis nyerni fog, és ez jó mentalitás szerintem. Ahogy Phil Taylor, ő is szereti lelkileg megtörni az ellenfelet, például dob egy magas kiszállót, aztán a következő leget egy 180-nal kezdi, és mindezt olyan gyorsan csinálja, hogy azzal összezavarja a másikat” – boncolgatta Van Gerwen stílusát a korábbi négyszeres vb-elődöntős, jelenleg tévés kommentátorként dolgozó Wayne Mardle.
Van Gerwen ma már sportága ünnepelt sztárja, de gyerekként még abban bízott, hogy nagy példaképéhez, Ruud van Nistelrooyhoz hasonlóan ő is focistaként csinál karriert.
Éppen ezért kapóra jött, hogy apjának volt otthon egy dartstáblája, és az unatkozó, 13 éves Van Gerwen összetrombitálta a haverokat, hogy játsszanak egy tornát. Három évvel később már egyre-másra nyerte az ifjúsági versenyeket. Az élete teljesen megváltozott, addig fürdőszobákat csempézett ki, hogy legyen némi zsebpénze, innentől viszont a 180-akat hajszolta meccsről meccsre.
Saját honlapja 2006-ot jelöli meg a nagy áttörésként, amikor elődöntőt játszott egy tévé által közvetített versenyen, a World Darts Trophyn, majd 1-4-ről és 2-5-ről felállva fordított Martin Adams ellen a World Mastersen, így 17 évesen és 174 naposan a torna történetének legfiatalabb győztese lett.
A 2007-es Masters of Darts tornáról két meccse is emlékezetes maradt, előbb 3-0-ra legyőzte a sportág királyát, az akkor még 13 világbajnoki címnél tartó Phil Taylort, majd az elődöntőben kikapott ugyan honfitársától, Raymond van Barneveldtől, de dobott egy olyan kilencnyilas kiszállót, melyet tévé által közvetített versenyen senki nem csinált még ilyen fiatalon.
Taylorral az első vébéjén, 2008-ban is összefutott, már az első fordulóban kifogta egyből a legnagyobb halat, és egy dupla 12-es kiszállón múlt, hogy végül nem tudta kiejteni. A kezdeti sikerek után törvényszerű volt a megtorpanás, ő is elismerte később, hogy meg kellett szoknia a folyamatos utazgatást, valamint azt is, hogy nála sokkal tapasztaltabbak ellen kell bizonyítania.
Ilyenkor az ember felteszi magának a kérdést, hogy mit csinált rosszul, miben kellene fejlődni, mit kellene megváltoztatni. A legfontosabb, hogy az önbizalmad rendben legyen, ez mindennek az alapja. És ha az ellenfelek felnéznek rád, akkor már jó úton jársz, mert ez annyit jelent, félnek tőled”.
2011-ben elégedetten konstatálhatta, hogy jó úton jár, mert a legnagyobb profi szervezetnél, a PDC-nél ő lett az év fiatal játékosa, 2012-ben pedig több kisebb presztízsű tornagyőzelem után behúzta az első igazán rangos PDC-versenyét is, a World Grand Prix-t, ahol 1-4-ről sorozatban öt szettet nyerve verte Mervyn Kinget, amiért 100 000 font lett a jutalma.
Az összesen nyolc tornagyőzelmet hozó év végén már a vébén is esélyesként emlegették Mighty Mike-ot, aki játékával rá is szolgált erre, kiejtette a címvédő Adrian Lewist, az elődöntőben pedig egyetlen dupla 12-es kiszállón múlt, hogy nem ő lett az első dartos, aki két kilencnyilast dob egymás után.
"Pályafutásom során még nem láttam olyan játékost, mint Michael, magamat leszámítva. Szerintem ő a következő nagy bajnok. Ahogy dob, amilyen szenvedéllyel játszik, a győzni akarása, az agresszivitása, minden megvan benne, ami szükséges" – monda Taylor. Van Gerwen pedig azzal a nyilatkozattal keltett feltűnést, hogy elárulta, otthon nincs dartstáblája, és egyáltalán nem néz dartsot, mivel unalmasnak találja.
2013-ban a legfontosabb tornák közül a Premier League és a Players Championship döntője is az ő sikerét hozta, de ami ennél is többet ért neki, hogy a vébén végre ő emelhette a magasba a legendás kommentátorról, Sid Waddellről elnevezett trófeát. A győzelemig vezető úton legyőzte Gary Andersont, Mark Webstert, az elődöntőben kiosztott egy 6-0-t Adrian Lewisnak, a döntőben pedig 7-4-re verte az extravagáns öltözékéről és frizuráiról híres Peter Wrightot, és ezzel 24 évesen a vébék legfiatalabb győztese lett, egyben letaszította Taylort a világranglista éléről.
Ha irigyelnénk Van Gerwent a pénzdíjak miatt, ne felejtsük el, hogy a dartsosok életmódja a folyamatos utazásról és a versenyek okozta feszültség jegyében telik, igaz, ők választották ezt az utat. „Az életem arról szól, hogy ki- és bepakolok a bőröndömbe. Nem járok esküvőkre, nem járok születésnapi partikra, nincs idő a feleségemre, a családomra és a barátaimra. Az időm nagy részét szállodákban töltöm, vagy utazással, de ez a munkám része, és ezt így kell elfogadni. Az embernek meg kell hoznia nagy döntéseket, én is feláldoztam sok mindent, de nekem ez a játék az életem, és mindent ennek rendelek alá. Aki nem így tesz, az elbukik, és nem lesz a világ legjobbja” – adott betekintést egy dartos életébe.
Van Gerwen 2014-es győzelme óta azt hallgatta, hogy hiába nyeri agyon magát a tornákon, ha a vébére nem tudja átmenteni ezt a formáját. Most azonban nagyon rendben volt minden szempontból, az első körben átlépett a finn Kim Viljanenen, majd óriási meccsen jutott tovább a spanyol Cristo Reyes ellen, aki 106,07-et átlagával még a hollandot is felülmúlta, vébén még senki nem esett ki ilyen magas átlaggal.
A 16 között és a negyeddöntőben csak egy-egy szettet adott oda Websternek és Daryl Gurneynak, aztán az elődöntőben valami elképesztőt nyújtott Van Barneveld ellen, aki 109,34-es átlaggal valószínűleg bárkit legyőzött volna aznap – Mighty Mike-tól viszont kikapott 6-2-re (de így is megjavította Reyes kiesős átlagát).
A kétszeres címvédő Anderson elleni döntő a negyedik szettig volt szoros, a skót 3-1-re is elhúzhatott volna, de hibázott, Van Gerwen pedig egyenlített, majd zsinórban négy játszmát behúzva megágyazott a győzelmének. A döntő előtt azt mondta, aki meg akarja őt verni, annak 107-108 körüli átlagot kell hoznia, Anderson 104,94-gyel zárt, míg ő 108,06-tal.
Az öltözete és a robotokra jellemző, már-már a tökéletességet súroló dobásai miatt Zöld gépnek (Green machine) is becézett Van Gerwen a vébé hét meccsén csak kilenc szettet veszített, de az ellenfelek így is megszorították, amennyire csak lehet, Reyes, Van Barneveld és Anderson átlaga is ott van a kiesők legjobb négy produkciója között az összes világbajnokságot nézve. Van Gerwen tényleg olyan volt, mint egy gép, az egész tornára vetítve 107,06 volt az átlaga, és utoljára öt éve volt ennyire sima a döntő, akkor Lewis szintén 7-3-ra verte Andy Hamiltont.
„Mindenki azt szajkózta, kell nyernem egy második vébét is, hogy helyem legyen a nagyfiúk között. Nagyon boldog vagyok most, egész évben ezért küzdöttem, besöpörtem az összes nagy tornát, és ráadásnak a vébét is” – örömködött az immáron kétszeres világbajnok, aki a Sid Waddell-trófea mellett 350 ezer fontot vihetett haza.
Ismerjük azonban a mondást, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, és ezzel Van Gerwen is szembesült, ugyanis Hollandiában a világ legjobb dartsjátékosának nem volt helye Az év sportolója-díjra jelöltek között. A szavazóbizottság elnöke, Jeroen Bijl azt nyilatkozta, hogy a nem olimpiai sportágak számára meghatározott kritériumnak nem felelt meg a darts, ehhez ugyanis az kellett volna, hogy a vébén legalább 55 ország képviselője induljon. Ami csak azért furcsa, mert a Forma-1-re sem igaz ez a feltétel, Verstappen mégis bekerült a kiválasztottak közé.
Hogy azért odahaza még így is elismerik őt, azt mutatja, hogy a 2014-es vb-győzelme után a királyi párral ebédelhetett, most pedig a döntő utáni sajtótájékoztató közben Mark Rutte miniszterelnök hívta fel, hogy gratuláljon neki.
Bár Van Gerwen 14 vb-győzelemmel el van maradva Taylortól, vannak, akik jobbnak tartják őt az angolnál, aki szerintük azokban az években kezdte az uralmát, amikor a darts még minden tekintetben elmaradt a mostani státuszától.
„Ő a valaha élt legnagyobb dartsos, de én vagyok minden idők legjobb játékosa. Az biztos, hogy nem lesz több vb-győzelmem mint neki, úgyhogy nem leszek a sportág legnagyobbja, mert azt tervezem, hogy 40 éves korom körül visszavonulok, és sokkal több időt töltök azokkal, akikkel most nem tudok eleget együtt lenni" - mondta MvG, mi pedig alig várjuk, hogy ismét december legyen, és megtudjuk, el lehet-e kapni az új királyt.