Darts

Van Gerwen az esélyes, de többen is kifoghatnak a hollandon - interjú Cesc18-cal

  • hatharom.com
megosztom

Interjúnkban a hatharom.com darts tippmesterével beszélgettünk, aki elmondta, hogy mit vár az idei világbajnokságtól.

Cesc18 kedvenc játékosa, Paul Nicholson ugyan nem lesz ott a világbajnokságon, de aki tippmesterünkkel tart, az semmiről sem marad le a tornát illetően.
Aligha kell bemutatni Cesc18-at hűséges olvasóinknak, hiszen mindenki tudja róla, hogy darts fanatikus, és a hatharom.com valamint a Logibet vezető darts tippmestere. Ezért a szokásos bemutatkozástól tekintsünk is el, és vágjuk bele egyből a közepébe. Hogyan készültél fel az idei világbajnokságra?

A csapatsportokkal ellentétben itt egyszerűbb dolga van az embernek, nem kellett mást tenni, mint nézni a meccseket és szívni magunkba az infót, hogy ki milyen formát mutat. Én is ezt tettem, egész évben figyelemmel követtem a nagy tornákat, de természetesen a legfontosabbak az őszi major versenyek voltak. Engem igazából nem is a nagyágyúk, sokkal inkább a mezőny második fele érdekelt, hiszen jó, ha az ember képben van a kevésbé ismert játékosok képességeivel is. Fogadás tekintetében teszteltem pár "stratégiát" - főleg a 180-asokra kínált piacon -, úgy érzem, ott lehet a leginkább fogást találni a bukmékereken. Személy szerint majd egy saját statisztikai adatbázist is vezetek a torna alatt, most nem részletezem, hogy ez miből áll majd, remélhetőleg a tippekben, előzetesekben fény derül erre, vagyis sikerül belőle hasznos dolgokat kiszednem.

Ezek után adódik a kérdés: milyen tényezőket vegyünk figyelembe, mielőtt fogadásra adnánk a fejünket a világbajnokságon?

A legfontosabb, hogy képben legyünk a játékosok formáját illetően, ehhez pedig a lehető legtöbb meccset kell megnéznünk. Addig nem mennék vissza, hogy a játékosokat is ismerni kell, mert aki saját tippek általi fogadásra adja a fejét, ez természetes dolog. Persze vannak olyan nevek, akiket még a legnagyobb fanatikusok sem biztos, hogy ismernek. Igazából itt - ahogy az angol kommentátor is mondja - a "big stage", vagyis a nagy színpad tényezőt érdemes figyelembe venni. Az őszi tornákon is többször verettem olyan játékosokat, akik a kvalifikációban nagy skalpot gyűjtöttek, de várható volt, hogy a versenyen, a hatalmas közönség előtt már nem tudják azt a nyugodt játékot hozni. Az Ally Pallynek különös hangulata van, ott még inkább érvényesül, hogy akinek nincs rutinja a nagy színpadon, az könnyen elizgulhatja a meccsét. Nem árt a közösségi portálokra is ránézni, - főleg Twitteren érdemes nézelődni -, hiszen bőven lehet találni extra infót. Gondolok például arra, hogy meghalt valaki a játékos családjában, szemüvegre váltott, gyereke született, stb., ezek mind befolyásolhatják a teljesítményét.

Számodra ki a favorit? A szorzók Michael van Gerwen sikerét vetítik előre a világbajnokságon, a    -n is toronymagas esélyes a holland. Szerinted képes arra, hogy három éven belül másodjára is megnyerje a holland csillag a vb-t?

Elképesztő, mennyire dominálja az idei szezont, ősszel pedig különösen jól ment neki, így egyértelmű szerintem, hogy Van Gerwen a legnagyobb favorit. De tavaly is nagyon magas színvonalon kezdte meg a felkészülést a világbajnokságra, és akkor úgy éreztem, hogy éppen az év legfontosabb tornáján nem tudja majd a legjobbját hozni. Be is igazolódott a félelmem, mert nemhogy nem nyerte meg, de még döntőbe sem jutott. Lehet, hogy most is elmérte, és a világbajnokságon nem tudja majd az űrjátékát hozni, de azt gondolom egyébként, hogy ha esetleg le is győzik, nem azon múlik majd a vereség, mert betlizett vagy rosszul játszott, hanem, azon hogy az ellenfele brutális napot fogott ki. Az ő ágán erre képes lehet Adrian Lewis, Peter Wright, Dave Chisnall vagy Michael Smith is. A nyomás a hollandon lesz a legnagyobb, világelsőként, egy ilyen tarolás után mindenki róla beszél, mindenki őt akarja majd legyőzni. Ettől függetlenül képesnek tartom arra, hogy megnyerje ismét a trófeát, de azon se lepődnék meg, ha nem így történne.

Kik okozhatnak meglepetést? Látsz esélyt arra, hogy egy - az átlag dartsnéző számára - ismeretlen játékos eljusson a végletekig, akár meg is nyerje a tornát?

Annyira sok jó játékos alkotja a krémet, hogy a kevésbé ismert nevek közül nem hiszem, hogy bárki akárcsak a negyeddöntőig is eljuthat, a végső sikerre pedig pláne esélytelennek tartom a totál outsidereket. Ettől függetlenül nagy oddsokkal lehet próbálkozni, hiszen például az ötszörös bajnok Raymond van Barneveld győzelmére 51-szeres pénzt fizetnek a bukik... De a kérdésed első felére az a válaszom, hogy számtalan játékos okozhat egy-egy meglepetést, akiben többet látok, az Mensur Suljovic. Ő azért nem annyira az ismeretlen kategória, főleg nem azok számára, akik olvassák a hatharom.com-on a darts cikkeket, hiszen többször is szépen hozott a konyhára az osztrák játékos.

Az ausztrál Varázsló, Simon Whitlock a mezőny egyik legszínesebb egyénisége.

Természetesen nem csak a fogadók, hanem a sport szerelmesei is tűkön ülve várják már a darts világbajnokságot. Aki szeretne egy jó meccset látni, az kinek a találkozóját nézze meg?

Ha szakmai szemmel nézzük, akkor egyértelmű, hogy a topjátékosokat említi az ember, tehát Van Gerwen, Taylor, Anderson stb., ugyanakkor a legnagyobb showt nem mindig ők produkálják. Óriási közönségkedvenc Wright, Simon Whitlock, de említhetném Vincent van der Voortot is, a karácsonyi készülődés alatt a holland meccsire is érdemes időt szakítani. De azért, hogy a bejgli is elkészüljön, tudom ajánlani Justin Pipe meccseit, aki a leglassabb dobó a mezőnyben, így nem veszítünk sokat, ha a nem túl élvezetes mérkőzései helyett inkább a sütés-főzést választjuk.

Személy szerint te melyik mérkőzést várod a leginkább és miért?

Az első forduló legrangosabb találkozója szerintem a Peter Wright-Keegan Brown meccs lesz, erre egyébként rögtön a nyitónapon kerül sor. Ugye előbbi tavalyelőtt döntőt játszott, jó éve van, de Brown személyében az egyik legtehetségesebb játékost kapta ellenfélül, aki már a profik között is megállja a helyét. Nem mellesleg 3-2 az ő javára az egymás elleni összevetésben, no meg egy jó kis skót-angol csata, ahol nyilván a fiatal dartsos mellett áll majd a londoni publikum. Izgalmas, érdekes összecsapásnak ígérkezik.

Mi a tipped erre a mérkőzésre?

Nem szeretném lelőni a poént, annyi kulisszatitkot viszont elárulhatok, hogy az első játéknapon ez a mérkőzés kerül górcső alá a napi felvezetőben.

Sokak számára még nem derült ki egyértelműen, de most itt a lehetőség arra, hogy végre eláruld: ki a kedvenc darts játékosod?

Sajnos az én kedvencem, Paul Nicholson eléggé lecsúszott az utóbbi időben, idén már annyira rosszul ment neki, hogy még a világbajnokságra sem tudta kvalifikálni magát. Ám számtalan más játékost kedvelek mellette, valakit csak egyszerűen azért, mert sokszor hozott már a konyhára - ilyen például Lewis, akinek még 2011-ben az első vb-címét sikerült megéreznem -, valakit pedig a stílusa miatt, erre jó példa Van der Voort. A legnagyobb sztárok közül senkit nem tudnék kedvencként megemlíteni, van aki jobban, van aki kevésbé szimpatikus. 

Phil Taylor nélkül még nem rendeztek PDC-világbajnokságot, az angol legenda most is ott lesz a mezőnyben.

A hatharom.com rendszeresen jelentkezik darts előzetesekkel a különböző komolyabb tornák kapcsán, amivel megkönnyítjük a fogadók dolgát. Mi várható a hatharom.com-tól az idei világbajnokság alatt?

Ami a cikkeket illeti, minden játéknapra lesz beharangozó, melyben az adott nap legrangosabb meccse kerül kivesézésre, illetve egy tipp is társul mellé, ezen felül a többi érdekes mérkőzés is említésre kerül. Minden játéknapról összefoglalóval is jelentkezünk majd, és természetesen a szokásos esélylatolgatások sem maradnak majd el, hiszen a torna előtt és közben is szemügyre veszem a mezőnyt.

Tőled személy szerint mire számíthatunk? Szóló tippeket adsz majd, és inkább a Logibet-et részesíted előnyben, vagy az ujjá éledtProtipp-rendszerben lesznek elérhetőek kombinációs tippjeid, amikkel korábban igen szépeket kaszáltál a fórumon?

Igen, ezt a két felületet lesz érdemes követni, ha valaki a tippjeimre kíváncsi. Protippben kombinált szelvényekkel támadok, a Logibeten pedig a szóló tippjeim lesznek elérhetőek. Előbbi esetben ugye a     kínálatából lesznek tippek, utóbbi esetben pedig a külföldi bukik szélesebb darts piacairól szemezgetek majd. A fórum ugyan valamivel kevesebb hangsúlyt kap, de azért tudom ajánlani azt is, hiszen van egy darts kibeszélő, és csak buzdítani tudok mindenkit, hogy bátran szóljon hozzá, és ossza meg a gondolatait.

Ha számításaim nem csalnak, akkor igen nagy profitot lapátoltál össze a fogadóknak, hűséges olvasóinknak darts előzeteseiddel. Megosztanád összesített darts statisztikádat a nagyérdeművel?

Az őszi darts maraton nem indult jól a hatharom.com-on, hiszen rögtön az első "tuti" tippem elment - amiért kaptam is hideget-meleget -, utána viszont sikerült kárpótolnom az olvasókat, mert a végére nagyjából 9-10% körüli ROI jött ki a 40 tippből, ami azért nem nevezhető rossz teljesítménynek.


Aki tehát a hatharommal vagy a Logibettel tart a darts világbajnokság ideje alatt, semmiről sem marad le, legyen az kőkemény profit vagy egy briliáns mérkőzés!

megosztom