Ez egy olyan meccs volt, ami mindig is több lesz, mint egy egyszerű focimeccs. Nem akarok történelemórát tartani, de elég csak egy láncot megemlíteni a két nemzet közös történetében. Ajax, Michels, Cruijff, Barcelona. Az ilyen nagyságok már önmagukban is (remélem) mindenkinek sokat mondanak, főleg, ha kiegészítjük a vázlatot azzal, hogy a spanyolok tulajdonképpen a Németalföldről ,,ellopott", majd a Guardiola-Aragónes duó által feljavított és del Bosque által tökéletesített játékfilozófiával arattak győzelmet négy éve... stílszerűen pont a hollandok ellen.
Persze a vb-döntő óta a két válogatott eléggé különböző utat járt be: a spanyolok - még ha bukdácsoltak is a barátságos meccseken, és a Könföderációs-kupa döntőjében is nagyot kaptak a braziloktól - csont nélkül megnyerték az Eb-t, pluszban két csapatuk játszotta az idei BL-döntőt.
A hollandok ehhez képest sehol nem voltak: horrorfilmbe való verést kaptak az Európa-bajnokságon, és van Gaal alatt - még ha vereség nélkül is jutottak ki - nem volt abszolút bizodalmat keltő a csapatuk játéka. Pláne úgy, hogy lesérült Kevin Strootman, a Roma középpályása is, aki az egyetlen klasszis fedezetük jelenleg; van Gaalnak emiatt teljesen meg kellett kevernie a kártyáit, és a bejáratott 4-3-3 helyett 3-5-2-re rendezte át a csapatot.
A 3-5-2-nek a 4-2-3-1 ellen papíron elég nagy hátránya, hogy nem egyértelmű, hogy mit csinál a két szélső középhátvéd. Hátul maradnak? Akkor hárman vigyáznak egyetlen támadóra, a középpályán viszont három csapattársuknak öt ellenfelet kell megfogniuk, a szembenlévő szélsőhátvédek pedig üresen maradnak. Kisegítenek a szélekre? Akkor viszont egy az egyben marad a söprögető a csatárral, ami egy álmoskönyv szerint sem jó állás. Van Gaalnak viszont pont ez az utóbbi elképzelése volt, ami az első félórában öngyilkosságnak tűnt, de utólag az 5-1-es végeredmény azt mondatja: talán mégsem volt akkora hülyeség.
Vicente del Bosque legnagyobb erénye, hogy - mint Egervári Sándorról is írtuk - nagyszerű közösségépítő, de ezt talán túlságosan is kockázatvállalás nélkül csinálja. Nem vetette be Pedrót, aki az Eb-döntő óta szerzett 12 góljával messze a legeredményesebb a Furia Rojából, plusz aki a végig hangosan utált Diego Costa mellett a kapura is veszélyes lehetett volna.
Helyette az a David Silva kezdett, aki bár csodálatos játékos, de csak azt a megjegyzést tudom rábiggyeszteni a játékára, hogy felesleges ide. Hány labdadajkálgató kell egy csapatba, hogy elfogyjanak a góllövők, és csak egy passzorgia maradjon kapuralövés nélkül?
A spanyolok legnagyobb hátránya, hogy fenomenálisan nagy alakok játszanak benne, de szinte senki sem a saját szája íze szerint. Felsorolhatnám egyenként, hogy mi a probléma a selección játékosaival, de a lényeg: minden középpályásuk olyan, aki jobban tud/szeret passzolni, mint gólhelyzetbe kerülni, ergo mindenki inkább a labda felé mozog, mint üres térbe, el a játékszertől. Ez azt eredményezi, hogy mindenki passzolni szeretne, de nincs kinek; Costa mellett egyedül Silvának volt egyetlen védelem mögé bemozgása, ami gólt eredményezhetett volna.
A tegnapi meccs azt mutatja: egy csatárral nem lehet elérni semmit, pláne egy olyannal, aki küszködik az egészségével, és láthatóan nem 100 %-os. Costa sérülése ráadásul felkínálta a lehetőséget van Gaalnak is arra, hogy merészebb legyen a középhátvédjeivel, és ne kelljen egyiküknek sem hátul maradni biztosítani, hanem előreküldhette őket a két ,,szélső" középpályás, Iniesta és Silva nyakára, akik amúgy is folyamatosan befelé mozogtak.
Ez a merészség, ahogy említettem, az első félórában agyatlanul vakmerőnek is bizonyulhatott volna - ekkor Costa buktatása után Alonso már megszerezte büntetőből a vezetést, és Silva Cilessennel szemtől szembe állva ziccert rontott -, de az idő előrehaladtával egyre több logika lett benne. Fizikailag - erőben, sebességben - mindenhol a hollandok voltak jobbak, ebből kifolyólag pedig letámadhatták a spanyolokat, akiknek így elvették a technikai fölényét.
Az első félidő végére elfogytak a rettenetes párában a világbajnokok; pláne a pálya két szélét zárták le nehezen, mivel Silva és Iniesta is középen tanyázott labdabirtoklás közben. Főleg Blind maradt így üresen, és annyi ideje volt, hogy még a pálya széli coffee shopba is betérhetett, mielőtt kiosztott két fenomenális gólpasszt.
Nem volt nehéz dolga, mert a holland csatárok a spanyolokkal szemben semmit nem csináltak jobban, mint a védelem mögé betörést. Robben és van Persie úgy lefutották Ramost és Piquét, hogy azoknak esélyük sem volt egy pillanatig sem feltartani őket, amíg megérkezik a segítség. Két ilyen gyors és intelligens csatár ellen pedig elég csak egy pillanatnyi koncentrációzavar, és a magasra tolt leshatárnak köszönhetően mindketten máris a kapu előtt találták magukat, ziccerben.
Van Gaal ráadásul cserélni is így cserélt, egyre gyorsabb, frissebb, energikusabb játékosok jöttek be. Először a sárga lapja miatt szerelni nem merő de Guzmán helyett jött be az egyik legsebesebb középső középpályás, Weijnaldum, majd a de Vrij -> Veltman és van Persie -> Lens csere is ennek érdekében hajtatott létre. Vesd össze ezt a Costa-Torres és a Silva-Fábregas váltásokkal!
Egyedül az Alonso-Pedro hajtás volt az, amikor del Bosque nem a kipróbált egyértelműt tette meg, hanem átvariálta 4-1-4-1-re a válogatottat; ekkor viszont már sokkal inkább egyben volt a holland védelem az első félidőhöz képest, és egy ember mindig hárul maradt Vlaarnak segíteni, aki felszedhette a Barca futógépjét is.
Lényeg a lényeg: bár kegyetlenül megszívhatta volna Luis van Gaal ezt a merész védekezést, Costa sérülésének és a spanyol középpálya passzivitásának köszönhetően jól jött ki belőle. Utóbbi del Bosquének is egy jelzés: attól, hogy két éve ezzel a kerettel sikerült nyerni, még nem ez a jó választás minden időben, minden ellenfél ellen, szükség van a taktikai változatosságra, a sebesség beépítésére a csatársorba valamilyen szinten.