Michael Cox a világ egyik legismertebb futballszakírója, igazi taktikai mindenes, ha azt mondjuk, a kisujjában van a világfoci szakmai része, csak egy töredékét világítjuk meg a munkásságának. Életem egyik legjobb élménye volt, amikor néhány percet beszélgethettem vele futballról, és bár az ebből készült cikk ma már nem túl aktuális, szerintem még mindig érdemes visszaolvasni, miket mondott anno, például a Guardiola-féle Barcelona ellenszeréről.
Természetesen azóta is aktív, rendszeresen publikál a Guardian focirovatában, van egy saját honlapja is - a fantasztikus ZonalMarking -, és az ESPN-en is rendszeresen kikérik a véleményét. Most épp utóbbi honlapon szólalt meg, mégpedig a kedd esti Arsenal-Barcelona BL-nyolcaddöntővel kapcsolatban. Közelebbről azt fejtette ki, szerinte milyen játékkal lehet esélye az angoloknak az épp egy rekordhosszúságú veretlenségi sorozatot építő, a spanyol bajnoki címet tulajdonképpen már bezsebelő Barca ellen.
Cox azzal indít, hogy a két csapat igen rég meccselt egymással utoljára - 2011-es keltezésű a legutóbbi parti -, szóval azokból a tapasztalatokból most nem igazán szabad következtetéseket levonni. Wenger akkor még nagyon ragaszkodott az elveihez, a Barca ellen is simán elhitte, hogy tudja majd a saját játékát játszani, de ráfázott, azóta pedig már a bajnokságban is viszonylag gyakran vonul vissza sündisznóállásba. Ráadásul a katalánok sem ugyanazt játsszák, mint Guardiola regnálásának csúcsán, Luis Enrique csapata sokkal kevésbé fetisizálja a labdatartást, rugalmasabb, lendületesebb, mint az öt évvel ezelőtti Barcelona.
Letámadás, vagy sündisznóállás?
Wenger alapvetően két megoldás közül választhat a keddi meccs előtt, mondja Cox: vagy beparkolja a buszt a saját kapuja elé, és egyértelműen kontrára játszik, vagy letámadással próbálja megzavarni a Barcelona alapjátékát. A trükk az, hogy nem kell feltétlenül választani, mert a kettőt meg lehet csinálni egyszerre is, no persze nem egyidőben, hanem okosan felosztva a meccs egészére.
Az Arsenal az utóbbi időben többször eladta, hogy magasra tolt védelmi vonallal, hihetetlenül intenzív letámadással kezdte a meccseket. Ebből lett a Manchester United elleni 3-0-ás győzelem tavaly októberben, de néhány szezonnal ezelőtt a Bayernt is sikerült meglepni ezzel a taktikával, igaz, akkor Mesut Özil kihagyta a kulcsfontosságú tizenegyest, így nem jött össze a továbbjutás a londoniaknak.
A Barcának ráadásul az elmúlt néhány hónapban rendre meggyűlt a baja azzal, ha egy csapat intenzív letámadással, gyors tempóban kezdte ellene a meccseket. Bár labdakihozatalban még mindig ők a legjobbak, hajlamosak belealudni a saját kényelmes tempójukba, és ha egy ellenfél pörgeti ellenük a tempót - mint például nem is olyan rég a Malaga egy végül 2-1-re elbukott találkozón -, akkor meglepően sokszor kerülnek bajba a hátsó pozíciókban.
Ez egyébként nem különösebben újkeletű dolog a Barcánál, már Pep Guardiola idejében is előfordult, hogy a meccsek elején nehezen vették fel a ritmust. Emlékezzünk csak arra, milyen gyakran próbálta meg az első percekben letámadással megzavarni a katalánokat José Mourinho és a Real. Volt, amikor bejött, volt, amikor kevésbé, de nem véletlenül próbálgatta folyamatosan: a Barcelona már akkor is hajlamos volt belealudni a meccsek elejébe.
Cox arra is felhívja a figyelmet, hogy az Arsenalnak megvannak a játékosai egy ilyen intenzív letámadáshoz: Walcott és Oxlade gyorsasága mindenki által ismert, Ramsey szintén kifejezetten sokat hagyja el a pozícióját a középpálya közepén, Alexis pedig egyenesen tökéletes ehhez a taktikához. És akkor még nem beszéltünk a sérüléséből felépült Danny Welbeckről, aki 2013-ban, még United-játékosként Xabi Alonso leradírozásával bizonyította be először, hogy milyen nagyszerű védőmunkára képes.
Mertesacker vs. Suarez
Teljes kilencven percen keresztül persze lehetetlen presszingelni, ezt Wenger is tudja, és valószínűleg azt is, hogy minden olyan perc, amit magasra tolt védelmi vonallal tölt a csapata, életveszély. Enrique Barcelonájának egyik legnagyobb erénye ugyanis épp az, hogy simán bevállalja a direkt focit is, ha épp az a célravezető: idén számolatlanul rúgják a gólokat hosszú indításokat követően, elsősorban annak köszönhetően, hogy Luis Suarez remek centernek számít. Cox emlékeztet arra is, hogy a 2010-es, 2-2-re végződő Arsenal-Barcelona meccsen mindkét katalán gól egy előrevágott labda után született.
A londoniaknál ráadásul sérült Gabriel, így várhatóan Per Mertesackernek kell kezdenie a jobboldali középhátvéd posztján. A német világbajnoknak finoman szólva sem fekszik a magasra tolt védelmi vonal, és vélhetően Wenger sem szeretné látni, ahogy megpróbál versenyt futni Suarezzel. Ennek eredményeképp nehéz elképzelni, hogy az Arsenal folyamatosan presszinggel, a meccs nagy részében várhatóan tudatosan vissza fognak állni az angolok.
Ugyanezt tették a csoportkörben a Bayern ellen is: akkor kis szerencsével ugyan, de 2-0-ra nyert Wenger csapata, ami kulcsfontosságúnak bizonyult a továbbjutásért vívott harcban. A citált győzelemben hatalmas szerepe volt Mesut Özilnek, aki a közvélekedés szerint nem tud védekezni, de a taktika megvalósítása érdekében megemberelte magát, és kiváló munkát végzett a védőharmadban is. Hasonlóra kedden este is nagy szüksége lesz az Arsenalnak, Özilnek ugyanis minden bizonnyal Busquets kikapcsolása lesz a feladata.
Mindent egybevetve Cox szerint is a Barca a toronymagas favorit, de mint írja, az Arsenalnak is megvan a sansza, ha megfekelő hozzáállással kezdi a meccset. Egy kis szerencse és Petr Cech bravúrjai pedig akár a meglepetést is elhozhatják az angoloknak.