EURO 2012

Ronaldo nem segíthetett csapatán, mert beleegyezett, hogy ötödik legyen

megosztom

Portugáliának ezúttal sem jött össze a hőn áhított kiugró eredmény, mivel az elődöntőben büntetőpárbaj után alulmaradt a címvédő Spanyolországgal szemben. Pedig jól indult a "szétlövés" a luzitánoknak, hiszen a 101. válogatottságát ünneplő Xabi Alonso próbálkozását Rui Patricio hárította.

C. Ronaldo (b) Bruno Alves hibája után már érezte a bajt..

A spanyol középpályás után azonban Joao Moutinho lövését Iker Casillas védte ki, majd Iniesta és Pepe lőtte be a maga büntetőjét. A harmadik körben Piqué és Nani volt kegyetlen, majd a negyedik sorozatban Bruno Alves a felső lécet találta telibe - mivel előtte Sergio Ramos eredményes tudott lenni, Fabregas gólja már a spanyolok továbbjutását jelentette.

A felsorolásból is kiderül, hogy Cristiano Ronaldo nem lőtt tizenegyest a portugálok közül, igaz szeretett volna. A Real Madrid sztárja az ötödik rúgóként lett megjelölve, de mivel addigra már eldőlt a párharc, nem csillogtathatta meg kivételes rúgótechnikáját.

"Én lőttem volna az ötödiket, de mivel előtte kettőt hibáztunk nem állhattam a labda mögé. - mondta újságíróknak Ronaldo a lefújás után. "Bento megkérdezte tőlem, hogy akarom-e az ötödiket, mire én azt válaszoltam, hogy igen. Van, hogy az elsőt, a másodikat vagy a harmadikat vállalom el, de most belegyeztem az ötödikbe."

A tornán három gólig jutó Cristiano Ronaldo elárulta, hogy immáron a spanyolok végső sikeréért szurkol. "Remélem most már megnyerik az Eb-t, sok barátom van a csapatban, én is az országban játszom, de egy nagyon kemény döntő vár rájuk."

"Injustica" - Igazságtalanság

"Nem éreztem semmi különöset amiatt, hogy a reálos csapattársaim ellen kellett küzdenem. A pályán nincs barátság. Szomorú vagyok. Elveszíteni egy elődöntőt büntetőpárbajban az mindig fájdalmas, de egy kicsit lutri is: a szerencsésebb csapat nyer"

Talán nem meglepő módon Cristiano Ronaldo összességében így sem volt elégedetlen saját és csapata teljesítményével. "Szerintem ez egy jó verseny volt. Jók voltunk. Ott vagyunk Európa legjobb négy együttese között, és csak azért nem kerültünk a döntőbe, mert ezen az estén nem volt szerencsénk. Büszkék lehetünk arra amit véghez vittünk, de nyilván kicsit frusztráltak is vagyunk egy ilyen találkozó után. A legjobbamat nyújtottam, elégedett vagyok magammal. Megérdemeltük volna a finálét, de Fortuna nem a mi kezünket fogta".

EURO 2012
Elődöntő
PORTUGÁLIA-SPANYOLORSZÁG 0-0, 11-esekkel 2-4
Doneck, Donbasz Arena. Vezette: Cüneyt Cakir (török)
 
Sárga lap: Coentrao (45+1.), Pepe (61.), Pereira (64.), Alves (86.), Veloso (90+3.), illetve Ramos (40.), Busquets (60.), Arbeloa (84.), Alonso (113.).
 
PORTUGÁLIA: Rui Patrício - J. Pereira, Pepe, Bruno Alves, Coentrao - Veloso (Custódio, 106.), Moutinho, Meireles (Valeria, 113.) - Nani, Hugo Almeida, C. Ronaldo.
Szövetségi kapitány: Paulo Bento. Cserepad: Eduardo, Beto (kapusok), Custódio, Quaresma, Nélson Oliveira, Ricardo Costa, Rolando, Micael, Varela, Miguel Lopes, Hugo Viana.
 
SPANYOLORSZÁG: Casillas - Arbeloa, Piqué, Ramos, J. Alba - Xabi Alonso, Busquets - Silva (Navas, 60.), Xavi (Pedro, 87.), Iniesta - Negredo (Fabregas, 54.).
Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque. Cserepad: Valdés, Reina (kapusok), Raúl Albiol, J. Martínez, Juanfran, Pedro, Fabregas, Mata, F. Llorente, Cazorla, J. Navas, Torres.
Statisztikák:
Portugália   Spanyolország
43 % Labdabirtoklás 57 %
10 helyzet 11
2 kaput érő lövés 5
31 szabálytalanság 21
5 sárga lap 4
2 les 3

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

 

megosztom