Taktikai Zóna

A labdabirtoklás nem minden – meccselemzés, Olaszország-Spanyolország

megosztom

Center nélküli spanyolok, wingbackekkel támadó Prandelli, és igazságos döntetlen az Eb eddigi legjobb meccsén.

 

Az kockáztat igazán, aki semmit sem kockáztat, szól a mondás, de nem csak nálunk, hiszen Vicente del Bosque is hasonló kottából vezette le nekünk az idei Eb első igazán nagy rangadóját. A spanyolok bemutatták a felvezetőnkben is megjósolt csatár nélküli játékukat, de közel sem nyertek annyit a réven, hogy azt mondhassuk, megérte nekik beáldozni a vámon a centerjátékot. Hamis kilences helyett valódi kilences nélkül játszottak, ráadásul az olaszok wingbackjei is látványos tanácstalanságot ültettek a fejükbe, úgyhogy tényleg van miről beszélni a meccs kapcsán. A végeredmény döntetlen, segédpontokkal viszont Prandellié dicsőség.

3-5-2 vs. 4-3-3-0 - nem épp a leginkább megszokott formációk csatája

A spanyolok úgy sakkoztak, a középpályás emberfölény és a gyilkos letámadás oltárán beáldozható a nekik egyébként sem sokat jelentő centerjáték, nem is kérdés, a két évvel ezelőtti vb németek elleni elődöntőjének példája lebegett del Bosque szemei előtt. Akkor Torres mellőzésével és Villa középre tolásával döntő ütést vitt be ellenfelének a spanyol csapat, szinte nem is engedték a kapujuk közelébe Jogi Löw együttesét, védekezésük alapja az volt, hogy egyáltalán nem adták oda a labdát a németeknek.

Llorente és Torres szerepének hiányában ezúttal hat középpályással szállták meg a középharmadot, a Barcelona kvartettjét egy az egyben emelte át del Bosque, kétség sem férhet hozzá, mi volt ezzel a célja. Fábregas a szezon elején többször is szerepet kapott hamis kilencesként a Barcelonában, viszont jelentős különbség, hogy ott egyértelműen Messihez viszonyult a szerepköre, Cesc dolga tulajdonképpen csak annyi volt, hogy az argentin zseni környékéről indulva betörjön az általa nyitott résekbe, majd gyilkos kegyetlenséggel rúgja be helyzeteit és ossza ki az utolsó passzokat. Most egyszerre kellett volna megtennie mindkettőt, ehhez pedig egyszerűen nem fekszik neki eléggé ez a poszt, rengetegszer sodródott ki a szélre indokolatlanul, vagy lépett vissza túlzottan, igaz, volt némi tudatosság abban, ahogyan Silvával cserélgették a helyüket.

De Rossi ráadásul eredeti posztjából adódóan remekül kezelte Fábregas elmozgásait, ha kellett, simán felvette őt saját térfelének közepén is, óramű pontossággal járőrözött a holding midfielder és a középhátvéd szerepköre között. A spanyolok hiába birtokolták a várakozásoknak megfelelően jóval többet a labdát, egyszerűen nem tudtak folyosókat nyitni a rendkívül hermetikusan záró olasz falban: Xavi messze játszott a kaputól ahhoz, hogy Barcás önmagához hasonlóan csempészalagutakat fúrjon, Iniesta baloldali szereplésre volt kárhoztatva, Alba pedig ekkor még csak nagyon kevésszer vállalkozott előretörésekre.

A középpályás brusztolás önmagában sok érdekességet nem hordozott magában, lévén a Pirlo-Motta-Marchisio tengely egy az egyben nézett farkasszemet a Xavi-Busquets-Alonso triumvirátussal, a lényegi dolgok másutt dőltek el. A spanyolok ugyanis szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni a két olasz wingbackkel: Maggiót és a válogatottban épp most debütáló Giaccherinit sem Arbeloa, sem Alba nem vette fel tartósan, mondván, nem akarnak túlzottan eltávolodni a saját kapujuktól, s még kevésbé merik megkockáztatni, hogy a Piqué-Ramos kettős egy az egy elleni szituációban maradjon Cassano és Balotelli duójával.


Maggio és Giaccherini is teljesen egyedül a vonal mellett, előttük és mögöttük is hatalmas terület. Megjátszhatóak, van idejük felgyorsítani, Pirlo teljesen tisztán indíthatja őket.


Ezúttal kicsit élénkebb a spanyol letámadás, de Motta támogatásával Pirlo így is zavartalanul tud passzolni, a két wingback előtt megint húszméterekben mérhető folyosó.

 

Így viszont kénytelenek voltak gyakorlatilag a teljes mérkőzést „úton” tölteni, a támadásokat nem segítették eléggé, de a védekező szerepüket sem oldották meg maradéktalanul, Pirlo első átadása általában nagyon üresen találta meg valamelyik olasz futót. Nem véletlen, hogy Prandelli csapata támadásainak 72%-át a vonalak mellett vezette.

Balról a spanyol, jobbról az olasz támadásvezetések megoszlása látható - a különbséget magyarázni sem kell.


Alba és Arbeloa sem sok labdát kapott a támadóharmadban, gyakorlatilag nem jelentettek veszélyt Buffon kapujára.

Sokszor elmondtuk már ebben a rovatban és másutt is, hogy a labdabirtoklás önmagában egyáltalán nem azonos a győztes taktikával, sem a spanyol válogatott, sem pedig a Barca sikereinek nem a biztonsági passzjáték fetisizálása számít az igazi sarokkövének. Sokkal fontosabb, hogy mindkét csapat iszonyatosan rövidre szorította labda nélküli periódusainak hosszúságát, vagyis embertelenül hamar visszaszerezte a bogyót az ellenféltől - elsősorban gyilkos és hatékony letámadásának köszönhetően.

Nos, ebből ezúttal nem sokat láttunk, a mérkőzés bizonyos szakaszaiban majdhogynem kiegyenlített volt a labdabirtoklás, az olaszoknál ugyanis szinte mindig akadt szabadon megjátszható ember a középpályán, elsősorban a két wingback személyében. Iinesta, Silva és Fábregas letámadta ugyan az olaszok hátvéd-trióját, de mögöttük legalább tizenöt-húsz méteres folyosó tátongott, amibe Maggio, Pirlo és Giaccherini is jó érzékkel lépegetett be.


A spanyolok letámadása ezúttal kimerült az Iniesta-Fábregas-Silva hármas zavarórepüléseiben, mögöttük viszont hatalmas zsebben irányíthatott Pirlo.

A kulcs természetesen most is Pirlo szerepe volt, a Juve karmestere csak úgy szórta magából a pontosabbnál pontosabb hosszú indításokat, elsősorban az ő remek játékának köszönhető, hogy az olaszoknak jóval több idejük maradt a labdával, mint amennyivel előzetesen kalkulálni lehetett. De Rossi pedig, ha lehetséges, még őt is felülmúlta, kompromisszumot nem ismerő védőjátéka mellett az összes olasz támadás alfáját is egy személyben testesítette meg, vitán felül világklasszissá érett mostanra.


Meg sem lepődünk rajta, hogy Maggio megint teljesen üresen, annál inkább, hogy letámadásnak híre-hamva sincsen: Pirlo szabadon a zsebben, a három középhátvédnek pedig bőven van ideje adogatni, cicázni.

Prandelli háromvédős rendszerének legnagyobb húzása az volt, hogy teljesen kiszámíthatóvá tette a spanyolok játékát: Alba a baloldalon nem mert huzamosabb ideig az ellenfél térfelén állomásozni, következésképp a seleccionnak megint eltűnt a széle, és négy irányító tobzódott a pálya 30 négyzetméteres területén. Fábregas visszalépései így elveszették gyakorlati jelentőségüket, Silvának nem volt területe a befelé cselezéshez, Iniesta hasznavehetetlenül vergődött Motta mellett, Xavi pedig a kezdőkörből nem tudta kiosztani gyilkos gólpasszait.

A címvédő gyakorlatilag a gólvonallal párhuzamosan passzolgatott, a kapura alig nézett valaki, sokkoló volt látni, mennyire esélytelenül vergődik ellenfele szorításában a meglehetősen életlen spanyol csapat. A helyzet egyértelműen klasszikus szélső és/vagy vérbeli center után ordított, nem meglepő, hogy a második félidő is ezek szellemében hozott megújhodást.


A spanyolok hiába babusgatták a labdát, legtöbb átadásukkal nem is a kaput támadták. A két kaput eltaláló lövés nagyon szegényes mutató.

Del Bosque a szünet után feljebb parancsolta Xavit, aminek rögvest meglett az eredménye, pontosabbá és gyorsabbá vált a játék, Pirlónak kevesebb ideje volt válogatni a passzlehetőségek között, az olaszok pedig egyre beljebb szorultak. Prandelli válasza azonban nem késett soká, alig tíz perc alatt átlátta a szituációt, és pályára küldte azt a Di Natalét, akinek nagyon fekszik a 3-5-2-es szisztéma, és akinek legnagyobb erénye a gyors helyzetfelismerése – nem meglepő, hogy szinte azonnal kezdett a vonalak mellé, az Alba és Arbeloa mögött megnyíló folyosókba mozogni.


Xavi jóval közelebb a kapuhoz, mint az első félidőben, Arbeloa is az ellenfél térfelén - egyértelműen fokozódik a spanyol nyomás. Fehérrel viszont becsíkoztuk a rendszer hibáját is, a jobb-bekk mögött megnyílik a folyosó, amibe szabadon be lehet lépegetni labdaszerzést követően.

A vezető gólhoz ezen kívül már csak egy kis Pirlo varázslat kellett, igaz, az előny nem sokáig tartott: Silva és Fábregas egyik szokásos helycseréje közben elváltotta magát az olaszok hátsó alakzata, a gyilkos és flegma bepassz abban a szent minutumban röpült is be a védők vonala mögé. Fábregas köszönte szépen, berúgta, és visszahozta a meccsbe a spanyolokat.

Ahogy fáradtak az olaszok, úgy lett egyre élesebb a spanyol együttes, úgy maradtak egyre szélesebb folyosók a kényszerítőkhöz, és úgy növekedett egyre nagyobb ütemben labdabirtoklási fölényük. A Silva helyére beálló Jesus Navas ráadásul a mezőnyt is széthúzta kissé, aminek meglett az a jótékony hatása, hogy Giaccherini moccanni sem mert többé a saját térfeléről.


Ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, most megvalósult: a spanyol középpálya itt sem támad le, négyen is ki vannak zárva a játékból, hatalmas lemaradásban kergetik a labdát. Giovinco és Marchisio személyében ketten is bántóan üresen a zsebben, Di Natale pedig a kapunak szemben állva törhet be a tizenhatoson belülre.

Az egyre ritkuló olasz ellencsapások miatt az utolsó negyedórára Torres személyében a klasszikus center is megérkezett a spanyol válogatottba, és bár eldönteni nem tudta a mérkőzést, bizonyította, hogy bőven van fantázia a szerepeltetésében. Remek bizonyíték erre két ziccere (a négy évvel ezelőtti Torres ezeket kérdezés nélkül lőtte volna be), és a tény, hogy negyedannyi idő alatt kétszer annyiszor került a védelem mögé, mint Silva és Fabregas együttvéve. Érdekes kérdés ez, mert hát mindig is tudtuk, hogy Torresnek hatalmas területekre van szüksége, ő nem ver meg egy védőt sem 30 centin, legalább tíz méteres nyargalás kell neki a leforduláshoz. Itt és most, a hajrában bizony meg voltak neki ezek a folyosók, ha kicsit is a helyén van az önbizalma, porrá omlasztja az olasz álmokat – így viszont megint negatív hős lett, ami hatalmas kérdőjellé formázza a további szerepeltetésének indokait. Tény, mint középcsatár, tudott pluszt adni a spanyolok támadójátékához, de megint nem lőtte be a helyzeteit, így viszont nincs miről beszélni, elúszott rajta a győzelem.


Hiába hozott új dimenziót Torres, ha a helyzeteit elhibázta - még mindig hatalmas kérdőjel a szerepeltetése.

Összességében Prandelli nagyon jól gondolkodott, élesben még nem nagyon próbálgatott 3-5-2-jével meglepte, és túlzottan sablonos játékra kényszerítette a spanyolokat. Alba és Arbeloa keveset volt játékban, Navas beállásáig szinte mindent középen erőltettek a hispánok, Fábregasnak ráadásul Messi nélkül egyáltalán nem áll jól a hamis kilences szerepe. Az olaszoknál eközben De Rossi és Pirlo is világklasszis szintet hozott, a széleken megvolt a konstans emberfölény, Cassano, majd beállása után Di Natale pedig jó érzékkel mozgott be a spanyolok által szabadon hagyott folyosókba. Nagyjából ilyen egy igazságos döntetlen, igaz, az edzők csatáját segédpontokkal inkább a mindenre azonnal és ráadásul helyesen reagáló Prandellinek adjuk.

***

EURO 2012
C-csoport, 1. forduló:
SPANYOLORSZÁG-OLASZORSZÁG 1-1 (0-0)
Gdansk, PGE Arena, vezette: Kassai Viktor (magyar)
 
SPANYOLORSZÁG: Casillas - Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba - Xabi Alonso, Xavi, Busquets - Iniesta, Fabregas (Torres, 74.), Silva (Navas, 64.).
Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque. Cserepad: Valdés, Reina (kapusok), Raul Albiol, Javi Martínez, Juanfran, Cazorla, J. Navas, Pedro, Fernando Torres, Negredo, Mata, Llorente.
 
OLASZORSZÁG: Buffon - De Rossi, Bonucci, Chiellini - Maggio, Thiago Motta (Nocerino, 90.), Pirlo, Marchisio, Giaccherini - Balotelli (Di Natale, 56.), Cassano (Giovinco, 65.).
Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli. Cserepad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Ogbonna, Balzaretti, Abate, Barzagli, Montolivo, Diamanti, Nocerino, Di Natale, Borini, Giovinco.
 
Gólszerző: Fabregas (64.), illetve Di Natale (61.)
Sárga lap: Jordi Alba (68.), Arbeloa (84.), Torres (84.), illetve Balotelli (37.), Bonucci (66.)

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

 

megosztom