Taktikai Zóna

Csökkentett energiatartalmú Clásicó - mire mehet a Chelsea a Bayern ellen?

  • Kele János
megosztom

Rombolni mindig könnyebb, mint építeni, igaz, Schweinsteiger és Kroos kettőse így is eldöntheti a finálét. Csak Müller ne lenne.

Embert próbáló dolog a tippelgetés, engem például rendszerint a hideg is kiráz tőle, főleg akkor, ha nyilvánosan kell letennem a garast egy-egy csapat vagy taktikai formáció mellé. Az igazán nagy baj nem is az, hogy a történések közvetett szemlélőjeként nem juthatunk hozzá apró, de annál lényegesebb öltözői információkhoz, hanem, hogy rendszerint az edzők és a csapatok alapvető célkitűzéseivel, prioritásaival sem vagyunk tisztában.

Ez utóbbira remek példa a Bayern-Real BL-elődöntő odavágója, a mérkőzés, amelyről a mai napig szentül hiszem, hogy a spanyol bajnoki címről döntő El Clásicó árnyékában rendezték. Már persze abban az értelemben, hogy Mourinho lényeges döntéseinek meghozatalakor nem a müncheni mérkőzésen elérhető maximumra, hanem a kockázat elkerülésére törekedett: magyarán szólva foggal-körömmel védte a döntetlent, ügyet sem vetve arra, hogy ezzel épp csapata alapvető identitását fordítja fonákjára. És bár Gomez 90. perces gólja akkor még csak kisebb fricskának tűnt, a visszavágó történéseinek fényében nyugodtan kijelenthető, Mourinho óvatoskodásán bukta el a döntőt a Madrid.

Ennek persze ma már sok jelentősége nincsen, a BL-döntő taktikai felvezetőjében előcitálni is csak azért tartottam szükségesnek, mert tökéletesen mutatja, hogy egy mérkőzés képét csakis akkor tudjuk hitelt érdemlően előre megjósolni, ha majdhogynem tökéletesen tisztában vagyunk az edzők és a csapatok szándékaival. Ebből a szempontból isteni szerencsénk van a Bayern-Chelsea döntővel, hiszen mind Heynckes, mind pedig Di Matteo kellően egysíkú edző ahhoz, hogy meg se forduljon a fejében valami különleges B-tervvel előrukkolni a nagy előadásra. Így viszont marad a görcsös ragaszkodás az eddig látottakhoz, aminek ráadásul jelentősebb akadálya sincsen, hiszen a két csapat alapvető stílusjegyei körülbelül annyira hasonlítanak egymásra, mint Zimány Linda és David Hasselhoff.

  • Bayern München - Chelsea 2012-05-19 20:45:00

 

Mindkét csapat azt adhatja tehát, ami a lényege, ilyet pedig nagyon rég láttunk utoljára rangos BL-meccsen (kivétel talán a 2010-es finálé): a Barcelona utóbbi három-négy évben mutatott brutális dominanciájának egyik legkézzelfoghatóbb bizonyítéka például épp az volt, hogy ellenük senki nem tolhatta a saját stílusában. Ha valaki nem hiszi, kérdezze meg Fergusont, mire ment vele az egy évvel ezelőtti döntőben.

Valamelyest nyilván új helyzetet teremt a seregnyi eltiltott és sérült, és az sem mellékes, hogy a Bayern hazai pályán szerepelhet majd, de a mi szempontunkból igazán perdöntő alapvetéseken ez jottányit sem változtat. A Chelsea ugyanúgy kontrára játszik majd, mint a Valencia, a Napoli, a Benfica és a Barcelona elleni sorsdöntő meccseken, a Bayern pedig ugyanúgy a labdabirtoklás fetisizálásába és két ellentétes lábú szélsőjébe helyezi bizodalmát, mint a Basel, a Marseille és a Real elleni partik alkalmával. Eddig tiszta sor, legalábbis nagyon úgy tűnik.

A különbséget tehát az adhatja, hogy ki csinálja jobban a saját dolgát. Igaz, a Bayern részéről ott a dupla joker, miszerint, ha korán sikerül gólt szereznie, mindjárt az ellenfelet is kibillentheti szerepköréből - hiszen a 0-1-en sem sok mindent van értelme védeni, a tizenhatos közepe pedig pláne nem tartozik bele abba a kevésbe. Di Matteo legnagyobb tragédiája egy gyors bajor gól lehet tehát, és ez még akkor is igaz, ha a Barca ellen, idegenben sikerült 0-2-ről továbbjutni.

Itt pedig el is érkeztünk a Chelsea hiányzóihoz, Ramires távolléte például szinte felfoghatatlan veszteség, pláne, hogy mióta Di Matteo átvette a csapatot, a háromtüdejű brazil egyszerre szíve-lelke a támadásnak és védekezésnek is. Az ő szerepköre és parádés helyzetfelismerése döntötte el a Barca elleni csörtét (oda-vissza), de a Napoli ellen is becsülettel gyűjtötte az érdemeket, a Valencia elleni csoportrangadóról nem is beszélve. Tetszik vagy sem, szépen lassan megkerülhetetlen tényezővé nőtte ki magát kékben is (a Benficánál egyszer már volt az), nélküle Di Matteo csapata felkarú kerti törpének is gyenge (többek között a Liverpool elleni 4-1-es zakó alkalmával is övé volt az egyetlen értékelhető teljesítmény).

Ramires épp újraértelmezi a balszélső szerepét a Napoli ellen

Hasonló hatással lehet a londoniakra Terry és Ivanovics eltiltása is, előbbi, mint szellemi és mentális vezérbika, utóbbi pedig, mint a védelem fizikai oszlopa fog nagyon hiányozni. Hozzájuk képest Raul Meireles kipontozódása már csak egy kisebb szúnyogcsípéssel ér fel, igaz, az olyanokat is lehet sebesre vakarni: a portugál lórúgás-szerű távoli lövései a meccs bizonyos szakaszaiban igencsak jól jöhetnének, pláne, ha a Chelsea csak elvétve lesz képes elevickélni a Bayern térfelére.

Di Matteo tehát méretes kényszerpályán mozog, kevés ütőkártyája van, és azok is csak néhány szituációban tűnnek nyerőnek. Tulajdonképpen mindössze egyetlen dolog szól mellette, az, hogy mivel egész tavasszal hasonló helyzeteket kezelt, hatalmas a rutinja, és eleddig a szerencsével sem állt hadilábon – jól mutatja mindezt, hogy a BL-ben még egyetlen egyszer sem szenvedett vereséget vele a csapat, sőt, döntetlenre is csak a Barca elleni, idegenbeli csörte csúszott el.

Az igazán lényeges kérdések valószínűleg a középpályán dőlnek majd el, lévén a védelemben sok lehetősége nincs a variálásra Di Matteónak, Ivanovics helyett Bosingwa kezd a jobboldalon, középre meg bekerül Luiz és Cahill párosa, kész, slussz, passz. Egy sorral előttük viszont Meireles és Ramires kiválása ellenére is nagy a tülekedés, Essien, Malouda vagy Romeu ugyanis éppúgy kezdeni szeretne, mint Mata és Kalou – a megoldás így valószínűleg egy felhúzott rugóra hajazó 4-5-1 lesz, a kérdés csak az, hogy kell-e Di Matteónak Essien izomtömege, vagy inkább a pontos indítások esélyét akarja emelni kicsit Malouda harcba küldésével.

Di Matteo az állásáért is küzd - Fotó: AFP

Árnyalhatja némileg a képet, hogy a Chelsea győzelmi kényszerben van az elbaltázott bajnokság miatt, de összességében kevéssé valószínű, hogy Di Matteo egy mozdulattal sutba dobná az őt és csapatát döntőig repítő stílust és formációt. Többet veszíthetne a réven, mint amennyit a vámon nyerne, nem túlzás tehát kijelenteni, hogy egyetlen esélye van: felhúzni a betonreteszt a kapu elé, aztán ívelgetni kitartóan Drogbára, aki egyébként nem is tűnik teljesen esélytelennek a kissé kesze-kusza Bayern-védelemmel szemben.

Örök igazság, hogy az ilyen egyértelmű szereposztással bíró meccsek végén a csapatok alapvető erényei döntenek. A Bayernnél ez a labdatartásra épülő, kreatív támadójáték, a Chelsea-nél viszont a célratörő sebesség, és a betonvédekezés elegye, megbolondítva némi hidegvérű gyilkolási ösztönnel. Letámadni eszükben sem lesz, vagy csak maximum a félpályáig, inkább várnak türelemmel az ellenfél hibáira, hogy aztán Lampard és Mata kedvükre lövöldözhessék be a labdákat a Lahm/Contento mögött megnyíló területekre. Ha jobban belegondolunk, voltaképpen egy csökkentett energiatartalmú Clásicót kapunk.

Éppen ezért lenne elképesztően fontos, hogy a bajorok a lehető legtöbb támadást fejezzék be lövéssel, hiszen kirúgásból, rendezett védelem ellen már jóval nehezebb kevés passzból felépíteni a támadást. Ráadásul ilyenkor már a meglepetés ereje sem játszik, Drogba előtt nem nyílnak területek, Lampard nyakán ott csüng a Doppelsechs, Mata pedig levegőt sem tud venni Lahmtól.

Mivel a Chelsea vélhetően önként lemond majd a labdáról, Luiz Gustavo senkinek nem fog hiányozni, a helyére hátrahúzott Kroos egyébként is sokkal jobban passzol és lát nála a pályán, ennek pedig a labdatartás szempontjából kiemelt jelentősége lesz. Mellette Schweinsteiger a világ egyik legjobbja jelenleg a posztján, hiszen még legrosszabb napjain is körülbelül 70-75%-os döntési hatékonysággal dolgozik – vagyis az esetek túlnyomó többségében pontosan tudja, hogy mit kell tennie, tanári módon gyorsítja-lassítja a játékot, pontosan passzol, sokat fut, jól lő, sikeresen ütközik, egyszóval a klasszikus irányítók tökéletes reinkarnációja. A Chelsea visszaállásának és behúzódásának abból a szempontból is nagy szerepe lesz, hogy Schweinsteiger várhatóan közelebb játszhat a kapuhoz, mint általában, az ellenfél térfelének közepén pedig minden erénye felértékelődik majd.

Schweinsteiger végleg révbe érhet - Fotó: AFP

Müller várható szerepe rettentő nagy kérdőjel, a legutóbbi vb gólkirálya ugyanis pályafutása legrosszabb időszakát éli jelenleg, menthetetlenül szürkül el, Kroos mellett pedig gyakorlatilag esélye sincsen a kezdőbe kerülni. Most viszont garantáltan ott lesz, még úgy is, hogy igazából nem látni, milyen hasznot hajthat a csapatjáték szempontjából, gyorsnak nem gyors, ügyesnek nem különösebben ügyes, meglehet, Oliccsal sokkal jobban járna Heynckes.

A horvát ugyanis nem pusztán egy két lábon járó gólgép, de az összjátékban sem ügyetlen, gyorsabb és erőszakosabb is, mint a mimózalelkű Müller, Mikel és Essien mellett is sokkal jobban mutatna az ő harcossága. Arról nem is beszélve, hogy a Chelsea tizenhatoson meghúzott védőfala miatt sok szükség nincsen klasszikus kapocsra a Doppelsechs és az egy szem center között, ha pedig mégis, akkor azt a gyakorta középre húzódó Robben-Ribéry páros bármikor gond nélkül megoldja.

Heynckes viszont gyakorlatilag szerelmes a 4-2-3-1-be, így annak ellenére sem fog változtatni, hogy egy kisebb meglepetéssel akár a döntő ütést is bevihetné. A Chelsea célja a minél gyakoribb játékmegszakítás, ütközés, és hogy felesleges oldalpasszokra kényszerítsék a Bayernt, a szélen pedig kettőződéssel állítsák meg a támadásokat. Egyértelműen látszik, hogy a Bayernnek diktálnia kellene a tempót, és nem belelassulni a meccsbe, ehhez viszont a 4-2-3-1 Müllerrel súlyosbított változata kevésnek tűnik, egy merészebb 4-2-4-gyel (amolyan mourinhói értelmezésben) nagyot lehetne szakítani.

Sajnos azt kell mondanunk, látványos meccsre nincsen sok sansz, az egyetlen esély talán egy gyors Bayern-gól, de ennek is megvan az a veszélye, hogy túl korán dől el a kupa sorsa. Nem látni, hogy az angolok hol tudnak taktikai fölénybe kerülni, főleg, hogy az eddig nagyon biztos alapokon nyugvó védelmük is látványosan megzuhanhat Ivanovics kiesésével. Igaz persze, hogy rombolni sokkal könnyebb, mint építeni, de erre sem lehet a végtelenségig bazírozni, ha jön egy bajor gól, akkor kell a B-terv, olyat pedig Di Matteo nem sokat mutatott eleddig.


Ilyesmit várunk...

A legyőzhetetlenségbe vetett hit ugyanakkor nagyon sokat számít, s kell-e vajon mondanunk, ez most egyértelműen a kékeket segíti. A Chelsea az utóbbi öt BL-meccséből egyet sem bukott el, sőt, a világ egyértelműen legjobb csapatát fektette két vállra az elődöntőben, szóval lehet bár nevetni a „már csak a Bayernt kell legyőzni” szövegeken, az igazságtartalommal lehetetlen vitatkozni. Főleg úgy, hogy a bajorokat egy hete gyakorlatilag laposra dózerolta a Dortmund a Német Kupa döntőjében, az ilyesmi pedig nem a legjobb előjel, legalábbis az álmoskönyvek szerint.

Az idei Bajnokok Ligája szezonjához drámai befejezés illenék, és erre van is esély, szoros meccset és két mindenre elszánt csapatot látunk az üveggömbünkben, úgyhogy talán be lehet tippelni a hosszabbítást. Itt viszont már ki kell jönnie a két csapat között meglévő, teljesen egyértelmű különbségnek, hiszen legyünk őszinték, a világ legnagyobb vicce lenne, ha éppen ez a Chelsea nyerne először BL-t a klub történetében, ennél a szedett-vedett csapatnál még Ranieri 2004-es brigádja is mérföldekkel erősebb volt.

Taktikai Zóna tipp
a BL-fináléra
Bayern München - Chelsea FC 2-1 hosszabbítás után

 

megosztom