NB I

A Vasasnál azt mondják, az előző vezetés hibái miatt bűnhődnek

  • MTI
megosztom

Mint ismert,a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága csütörtökön helybenhagyta a fegyelmi testület korábbi döntését, amely két pont levonásával bünteti a Vasast Haris Mehmedagic jogosulatlan szerepeltetése miatt.

"A Vasas nem tudott olyan bizonyítékot bemutatni, amely megcáfolná, hogy játékosa a tavaszi első két fordulóban nem rendelkezett érvényes sportorvosi igazolással" - mondta Csorba Zsolt, a fellebbviteli bizottság elnöke.

A fegyelmi bizottság április 3-án kétszer egy pont levonása mellett döntött, mivel a horvát futballista lejárt sportorvosi engedéllyel lépett pályára az első két tavaszi fordulóban. Az MLSZ-től kapott tájékoztatás szerint a fegyelmi bizottság korábbi, a klub tartozásaival kapcsolatos, szintén pontlevonásokat tartalmazó ítéleteit hatályon kívül helyezték, mert az angyalföldi együttes rendezte a adósságait.

"Ez most nagyon fájó veszteség. Nemcsak a csapatnak, hanem azoknak is, akik szurkolnak és szorítanak értünk. Be kell látnunk, hogy szabálykövető sportvezetőkként az előző időszak elhibázott döntéseiért is nekünk kell vállalni a felelősséget. - mondta a klub honlapján Kovács Norbert, a Vasas ügyvezetője. - A labdarúgás csodálatos játék, méltán vonzza a legnagyobb tömegeket, úgy illik, hogy rend legyen, s az erre való törekvés a sportág vezetőinek a felelőssége. Az MLSZ törekvései példamutatóak ezen a téren".

Az OTP Bank Ligában jelenleg 15., kieső helyen álló Vasas a két pont levonásával még nehezebb helyzetbe került a bennmaradás kiharcolását illetően, ugyanis három fordulóval a bajnokság vége előtt háromról öt pontra nőtt a hátránya a 14. Pápával szemben.

Ez azt jelenti, a Vasas most hétvégén akkor esik ki az élvonalból, ha pénteken kikap Pakson, továbbá szombaton a Pápa hazai pályán legyőzi a Kecskemétet, a Kaposvár pedig pontot szerez a vendég Haladás ellen. Amennyiben a Vasas döntetlent ér el a saját meccsén, akkor a biztos búcsújához a Kaposvárnak is nyernie kell.

megosztom