Focitöri

Sztorik a kelet-európai futballvalóságból

  • Kele János
megosztom

Sosem hallott, alig ismert történetek a futball szocreál valóságából, a vasfüggöny mögül. Hallottál már Eduard Szterltcovról, Aszparuhovról, vagy Petrovic-ról? Most fogsz.

Sztreltcov, Jasin, Netto
Az 1956-os olimpián győztes szovjet csapat egyik vezére igen különös okból kényszerült kihagyni a svédországi világbajnokságot - letartóztatták nemi erőszak vádjával. De ki volt ő?

Az illetőt Eduard Sztreltcovnak hívták, és olyannyira komoly fegyvere volt a kommunista hatalom futball-gárdájának, hogy a szurkolók később a szovjet Pelé nevet is ráaggatták. Hogy pontosan mikor, az kissé homályos, a Fekete Gyöngyszemet ugyanis még saját hazájában sem nagyon ismerték, mikor Sztreltcov már a sport hőse volt a Szovjetunióban, pláne azt követően, hogy vezetésével a Szbornaja nem talált legyőzőre a melbourne-i olimpián. Igen ám, de 1958-ban, néhány hónappal a svédországi világbajnokság előtt beütött a krach: a hatóságok őrizetbe vették Sztreltcovot két játékostársával együtt, a vád pedig az volt, hogy megerőszakolt egy nőt, név szerint Marina Lebegyevát. Sztreltcov az ügy során végig tagadta bűnösségét, ám a hatóságok meglebegtették előtte a lehetőséget, hogy esetleg mégis ott lehet a Svédországba utazó szovjet válogatott keretben – ehhez csak be kell vallania bűnösségét. Sztreltcov bedőlt az igen olcsó trükknek, színleg bevallotta bűnösségét, ám családjának írott leveleiből tudjuk, pusztán a válogatott szereplés lehetősége miatt tette. A beismerő vallomás után azonban már repült is Szibéria felé, ahol tizenkét évi közmunka teljesítésére kötelezte a sebtében ítéletet hozó bíróság.  A másik két, az ügybe belekeveredő futballista (Tatusin és Ogonkov) viszont megúszta azzal, hogy nem szerepelhettek többé a válogatottban, és egy időre a klubfutballtól is eltiltották őket. Ki tudja mire ment volna a Szbornaja 1958-ban, kiegészülve a legjobb játékosával egy igencsak kaotikus világbajnokságon – így a negyeddöntő volt a végállomás, és ezt a csalódást a két év múlva megnyert Európa-bajnoki cím sem enyhítette.

Anatolij Banisevszkij 1965-ben debütált a szovjet válogatottban – egy felejthetetlen megmozdulással. Miért is emlékezetes?

Az azerbajdzsáni futball valaha volt legnagyobb alakja nem aprózta el a bemutatkozását: rögtön egy negyvenméteres fejesgóllal tette le névjegyét. Akkoriban persze még nyoma sem volt az internetnek, a nem mindennapi megmozdulást nem ismételgette a televízió, nem volt tele vele a blogszféra  - maximum a másnapi újságok harmadik oldalán, egy kis keretes hírben számoltak be róla a KGST-országok sajtóorgánumai. Banisevszkij ezt követően még 18-szor köszönt be szovjet címeres mezben a kereken félszáz válogatottsága alkalmával, és tagja volt az 1966-os világbajnokságon hatalmas meglepetésre a mieinket kiejtő, elődöntőbe jutó, és az 1972-es belgiumi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző szovjet válogatottnak is. A pályafutása során csak a Nefcsi Baku mezét viselő legendát 2003-ban az elmúlt ötven esztendő legjobb azeri labdarúgójának választották, majd pár esztendővel később stadiont is neveztek el róla – furcsa módon az FK Masallinál. A szovjet bajnokságban a valaha volt legjobb azeri eredmény kivívásában is szerepet vállalt, a Nefcsi 1966-ban végzett először és utoljára a pontvadászat harmadik helyén.

A bolgár futball egyik legnagyobb alakja tragikusan fiatalon, autóbalesetben hunyt el, 1971-ben. Ki volt ő?

Georgij Aszparuhov az 1960-as évek Dimitar Berbatovja volt hazájában – a válogatott első számú üdvöskéje klubcsapatában is termelte a gólokat, hatalmas népszerűségnek örvendett, pláne azok után, hogy története során először kivezette hazáját a világbajnokságra, 1966-ban. Még csak 28 éves volt, amikor 1971. június 30-án a halálba rohant egy bemutató mérkőzésre sietve. Aszparuhovval utazott a szintén válogatott Nikola Kotkov, valamint egy útközben felvett stoppos is – egyiküknek sem volt esélye a túlélésre. Késésben voltak, a botevi csapat ötvenéves évfordulóját ünneplő bemutató mérkőzésre voltak ugyanis hivatalosak; ráadásul az Alfa Romeóból kifogyott a benzin. Aszparuhov megállt az első benzinkútnál, gyorsan töltött, majd meg sem várva a visszajárót, robogott tovább – hogy egy beláthatatlan hajtűkanyarban átsodródjon a szemközti sávba, és frontálisan ütközzön egy kamionnal. Két hét múlva Szófiában ötvenezer ember kísérte utolsó útjára, az 1990-es rendszerváltást követően pedig egyetlen klubja, a Levszki Szófia róla nevezte el stadionját. 50 válogatott meccs jutott neki, 19 gólt szerzett.

Melyik bohóc volt az az ember, aki letaglózta Angliát?

Természetesen Jan Tomasewsky, a hetvenes évek közepének legendás lengyel válogatottjának portása, aki parádés hárításaival elütötte a világbajnoki részvételtől a nyolc évvel azelőtti bajnokot Angliát – de csak azt követően, hogy Brian Clough nemes egyszerűséggel cirkuszi bohócnak nevezte őt, „aki valamilyen sajnálatos tévedés folytán kapuskesztyűt kapott karácsonyra, és most futball-portásnak hiszi magát.” Mondanom sem kell talán, Tomasewsky rácáfolt a kritikára, csak büntetőből sikerült őt mattolni, a lengyelek pedig kihúzták 1-1-gyel a végéig, a győzelmi kényszer miatt görcsösen játszó házigazdák ellen. A mérkőzés után Clough kénytelen volt revideálni álláspontját: „Lehet, hogy a lengyelek kapusa úgy néz ki, mint egy bohóc, úgy viselkedik, mint egy bohóc, de a kapuban olyan, mint egy téglafal. Áthatolhatatlan.”

2001-ben egy orvostanhallgatót munkába menet elraboltak Grúziában. Melyik híres futballista testvéréről beszélünk?

Levan Khaladze öccse, Khaka éppen néhány hónappal korábban igazolt az AC Milan csapatához – annak első grúz származású játékosaként. Levant az elrablása után már csak videófelvételen láthatta a családja, személyes találkozásra már sohasem került sor, annak ellenére sem, hogy Karlo Khaladze, a család feje elutazott, hogy személyesen találkozzon az elrablókkal és tárgyaljon a váltságdíj összegéről is. A bűnözők azonban pánikba estek, és mikor az apa azt kérte, hogy beszélhessen a fiával, sietősen elhagyták a helyszínt. A család négy évig reménykedett, még Silvio Berlusconi, a Milan elnöke is felhasználta kapcsolatait annak érdekében, hogy Levant megtalálják, a keresés nem vezetett eredményre. Levan holttestét 2005-ben hét másikkal együtt találták meg a grúz hatóságok, és az FBI segítségével tudták csak azonosítani. 2009-ben Kakha Kaladze elsőszülött fiúgyermeke a Levan nevet kapta, nagybátyja emlékére.

Egy nevet keresünk, azét a jugoszláv játékosét, aki 1982-ben csapat győztes gólját lőtte a Honduras elleni mérkőzésen. Ki volt ő?

Vlagyimir Petrovics. A jugoszláv futball egyik méltatlanul elhanyagolt figurája ő, de persze nem pusztán azért, mert 1982-ben, Honduras ellen tizenegyesből győztes találatot szerzett a világbajnokságon. A plávik egyébként sem jutottak túl a csoportkörön, nem volt akkoriban éppen erős csapatuk, Petrovics volt a kiemelkedően legjobb játékosuk. Ő egyébként már 1974-ben is ott volt a keretben, összesen 34 válogatott meccsel a háta mögött vonult vissza. Pályafutása legnagyobb részében a Crvena Zvezda mezét viselte, több, mint 250-szer lépett pályára a belgrádiak színeiben, és egyike lett azon hat játékosnak, aki elnyerte a klubtörténet legjobbjainak járó Zvezdine Zvezde (csillagok csillaga) díjat. Külföldön is kipróbálta magát, játszott Londonban az Arsenal színeiben, de viselte a Nancy és a Royal Antwerpen mezét is.

Egy apa egészen haláláig fia sírja mellett tölti az éjszakáit. De, hogy jön ez a román focihoz?

Florin Piturca, a tehetséges román futballista 1978-ban igencsak rejtélyes körülmények között hunyt el. A Turnu Severinben játszó játékos a Metalul Bukarest elleni meccs után lett rosszul és a kórházban bele is halt tisztázatlan betegségébe – 27 éves volt, és látszólag értelmetlen halálra nem volt válasz. Sem az orvosoktól, sem a játékostársaktól, sem a futball-szövetségtől. Ahogy az ilyenkor leni szokott, azonnal beindultak a találgatások, a mai napig tartja magát például a mende-monda, miszerint Piturca a félidőben kapott ajzószerek miatt lett rosszul, és halt meg végül. Végleges bizonyíték azóta sincsen ebben az ügyben az azonban egészen bizonyos, hogy a lelkileg összetört édesapa, Maximilan sosem tudta feldolgozni a tragédiát, egészen 1994-es haláláig minden éjszakáját fia mauzóleumában töltötte. A dolog persze nem ilyen egyszerű, 1989-ben ugyanis maga Zoja Causescu adott parancsot az épület lerombolására. Az apa állítólag ekkor átkot szórt a Causescu család fejére, mondván a mauzóleum egy év múlva újra állni fog, a diktátori családnak viszont írmagja sem marad… Kilenc hónappal később jött a forradalom, a további történtek pedig alighanem ismertek. Victor Piturca, Florin öccse 1985 és 1987 között román válogatott volt, 1999 és 2000, valamint 2004 és 2009 között pedig a román nemzeti csapat szövetségi kapitányaként tevékenykedett.

Pelé utolsó válogatott meccsét egy igazi, romantikus kelet-európai válogatott ellen játszotta. De pontosan ki ellen?

Természetesen Jugoszláviáról van szó, a talán legegzotikusabb futball-kultúrával rendelkező volt szocialista országról. A hatvanas-hetvenes években egyöntetű volt a vélemény Angliában, hogy a jugoszlávok Európa braziljai, egyszerűen azért, mert tökéletes technikai tudásuk pazar taktikai felkészültséggel és remek mentális állapottal párosult. Jonathan Wilson minden érdeklődő számára kötelezően ajánlott művében bővebben is kifejti a jugoszláv futball gyökereiből fakadó sajátosságokat, és rámutat a tényre, nem véletlenül választotta a brazil szövetség Pelé búcsúfellépésére ellenfélül a plávikat. Azokat a plávikat, akik világbajnokságon soha nem nyerte érmet, de 1930-ban és 1962-ben is bejutottak a legjobb négy közé, miközben 1960-ban, Rómában olimpiai bajnokságot nyertek. Legnagyobb sikerüket az 1987-es ifjúsági világbajnokságon szerzett aranyérem jelenti, más kérdés, hogy az a bizonyos csodacsapat (Sukerrel, Mihajloviccsal, Mijatoviccsal, Jarnival, Jugoviccsal, Prosineckivel) a délszláv háború és a rendszerváltás miatt sohasem mutathatta meg magát teljes pompájában a felnőtt mezőnynek.

megosztom