Taktikai Zóna

Ellenfélnézőben - skandinávok egyáltalán ezek a svédek?

  • Kele János
megosztom

Már csak három nap, és jönnek a svédek, azok az ezerszer elátkozott skandinávok, akik kétévente szeptemberben idejönnek Pestre, aztán kiéneklik a szánkból a finom illatokat árasztó trappistát. A mérkőzést felvezető Taktikai Zóna-hadjáratunk első epizódjában feltérképezzük a rettegett ellenfelet, és eloszlatjuk a tévképzeteket: Eric Hamrén csapatára ugyanis sok mindent rá lehet fogni, de hogy klasszikus skandináv játékot játszana, azt nem.

Ibrahimovics a magyarok ellen

Szoktassuk magunkat a gondolathoz: az utóbbi évtized talán legjobb, legkorszerűbb játékát játszó svéd csapata teszi tiszteletét pénteken a Puskás Ferenc Stadionban. Kisebb aggodalomra adhat okot, hogy nekünk két évvel ezelőtt a leggyengébb eresztést sem sikerült két vállra fektetnünk, bár messze nem jártunk tőle, hogy a pokol kapui dőlnének rá Zlatan Ibrahimovicra. Az akkor meglehetősen statikus, kvázi rúgósfocit játszó háromkoronások azóta 180 fokos fordulatot vettek, és Eric Hamrén kezei alatt pallérozódva gyorsan és magabiztosan közelítik az európai elitet. Ennek alátámasztására elég lenne csak a csoporttáblázatot linkelnünk, de mi inkább konkrét adatokat hozunk: hat mérkőzésből öt győzelem, egy vereség (1-4 Amszterdamban), húsz rúgott és hat kapott gól - ez utóbbi mutatójuk például éppen csak egy paraszthajszálnyival gyengébb a világbajnoki ezüstérmes - világranglista éllovas - hollandokénál.

Ami viszont igazán érdekes, hogy a rekordgyorsasággal lezajlott megújhodás (két éve azt tippeltük volna, hogy kisebb hullámvölgy következik az északiak focijában) éppen annak köszönhető, hogy Eric Hamrénnak volt mersze tabukat döntögetni egy végletekig konzervatív futball-kultúrában. A korábbi Rosenborg-mester ugyanis szakított a klasszikus skandináv foci hagyományaival, és helyette inkább a modern, mobilitáson és rugalmas posztokon alapuló, ám mindemellett végletekig pragmatikus játékstílus kialakítására tett kísérletet. Eddig mondhatjuk, hogy bejött neki, elvégre az utolsó selejtező-sorozatát már kínos buktával záró Lagerbäck-legénység helyébe lépő válogatott három vesztett pontja Európa-szerte elismerésre méltó eredmény.

A háromkoronások új válogatottja (fiatalítás, szerethető válogatott - ugye ismerősek a kifejezések?) a taktikai mobilitáson, a több poszton bevethető, univerzális játékosokon és a skandináv stílus újraértelmezésén alapul. Nincsen többé mindenható Zlatan Ibrahimovic, nincsenek többé vaktában előrevágott labdák, klasszikus centerjáték, statikus állófutball - vannak viszont életveszélyes pontrúgások, veszélyes távoli lövések, masszív erős középpályások és jól fejelő, hórihorgas középhátvédek. Eric Hamrén rendszerének lényege, hogy a skandináv futballhagyományok elavult részleteit elhagyva, a megmaradt alapokra építkezve egyszerre tudott modern, mégsem testidegen játékstílust adni csapatának. Mert ennek a svéd csapatnak igenis van stílusa - még ha nem olyan végtelenül kiismerhető is, mint pár esztendővel ezelőtt.

Svéd válogatott felállás

A svédek 4-2-3-1-ét 3-3-3-1-nek is értelmezhetjük. A kulcs: Lustig és Ibrahimovic, de Källströmön is sok múlik.

Évekig, évtizedekig hittük, hogy a svédek nem tudnak jobban futballozni nálunk, pusztán magasabbak, erősebbek és határozottabbak nálunk, és sikeresen rá tudják erőltetni akaratukat az ellenfelükre. Hittük, hogy igazából semmit sem tudnak - amit mégis, azt viszont nagyon jól. Térjünk észhez, le kell számolnunk a tévképzeteinkkel: ez a svéd válogatott jelenleg Európa közvetlen elitjéhez tendáló teljesítményt mutat, technikailag és taktikailag is tökéletesen képzett játékosokkal, világosan látható, modern játékrendszerrel. Legyőzni őket teljes csapattal és tökéleteshez közelítő játékkal is émelyítően nehéz lenne, hát még így, hogy öt kulcsjátékosunkat is nélkülöznünk kell.

No, de vissza az ellenfélre: már említettem, hogy a svédek ereje elsősorban a modern, mobilis játékszisztémában rejlik, de pontosan még nem fejtettem ki, mire is kell gondolni. Hamrén (Egervárihoz, Várhidihez vagy épp Koemanhoz hasonlóan) a 4-2-3-1-re esküszik, ám nem árt megjegyezni, hogy a skandinávok rendszere jóval rugalmasabb és alkalmazkodóképesebb, mint a miénk. Ezért is történhet meg az, hogy a játékidő legnagyobb részében 3-3-3-1-et rajzol a hőtérkép, főleg gyengébb ellenfelekkel szemben, még inkább haza pályán - vagyis, amikor a labdabirtoklás, a játék uralása a cél. Ezt láthattuk az ellenünk vívott legutóbbi mérkőzésükön is, Solnában: a 2-0-ra megnyert meccs jórészt azon ment el, hogy nem tudtunk mit kezdeni a Dzsudzsák Balázs helyén rendre meginduló jobb bekkel, Lustiggal. A 4-2-3-1-ből kialakuló 3-3-3-1 egyébként nem ismeretlen a futballban, Mourinho is előszeretettel alkalmazta a Realnál az előző szezonban, és hogy mást ne mondjak, arra is tökéletes, hogy letámadással megfojtsa az ellenfél labdakihozatalait és támadásépítését.

Svédország-Finnország 5-0

Támadnak a svédek 1. - Pontrúgás utáni helyezkedés: négyen támadják a labdát, ember nélkül, gyors mozgásuk a nehézkes finn bekkeknek lekövethetetlen. Gól lett a vége, persze.

Egy ilyen mobilis, gyorsan változó játékrendszer alapja az, hogy az edző rendelkezésére univerzális, több poszton is biztonsággal bevethető játékosok álljanak. A jobbhátvéd egyszerre legyen középső bekk és középpályás; a balszélső gólt is tudjon rúgni, és gólpasszt is adjon; a védekező középpályás pedig szemrebbenés nélkül lépjen bele az üresen tátongó folyosóba, ha éppen arra van lehetősége. Nos, a svédek kerete valósággal hemzseg az ilyen játékosoktól, elég csak Kim Källströmre, Johan Elmaderre, Ola Toivonnenre, Safarira, Bajramira vagy éppen Lustigra gondolni. Miközben (hogy egy kicsit magunkra is kitérjek) a magyar csapatban alig akad több poszton is bevethető ember.

A svéd 4-2-3-1 gyakorlati megvalósulása javarészt azon múlik, hogy Lustig/Safari milyen hatékonysággal tudja segíteni a támadásokat, valamint, hogy mennyire kavarja össze az ellenfél védelmének szálait Zlatan Ibrahimovic folyamatos visszalépése a középharmadba. Ismerve a svédek pragmatizmusát, nem kell meglepődnünk azon, hogy milyen fantasztikus hatásfokkal működik a kitalált taktika, a moldávok elleni idegenbeli 4-1, a finnek elleni 5-0 magyaráz mindent, a húsz lőtt gól igencsak megsüvegelendő statisztika. Ne feledjük, a mi tizennyolcunkból kilencet a San Marino-iak nyeltek be.

Az eddigi mérkőzések alapján azt kell mondanom, a svédek ellen nem feltétlenül lehet nyerő a mi szerethető, de kissé (vagy talán nagyon?) nyílt, kezdeményező játékstílusunk. A finnek és a moldávok is bepróbálkoztak hasonlóval, agyig feltolt védelemmel, letámadással, sokpasszos támadásépítéssel - aztán ketten együtt kilencet kaptak Ibrahimovicéktól. A helyzet azonban az, hogy a jelenlegi svéd csapatot irtózatosan nehéz túlpasszolni, technikai minőségben felvenni velük a versenyt, majd ebből győztesen, de legalábbis nem vesztesen kijönni. A svéd csapatot nem karikalábú favágók alkotják, akik csak fejelni, meg lelátóra bikkantani tudnak - a huszonegyedik század hajnalán, a globalizálódó futball horizontján ideje lenne elfelejteni már a buta sztereotípiákat.

Svédország - Finnország 5-0

Támadnak a svédek 2. - Egyszerre öt svéd a finnek védőharmadában, ez pedig már önmagában súlyos dolog, ám a vendégek tetézik ezt azzal, hogy teljesen össze-vissza védekeznek. Nincsen vonalban a védőnégyes, a balszélsőre nem is jut ember, egy bekk embert fogva beragad, Ibrahimovic pedig köszöni szépen, és gólt szerez.

A svédek példának okáért már rég elfelejtették az ívelgetős brit focit, nincsen már acélkeménységű, cserébe viszont bántóan labdaügyetlen középpálya, nincsenek góllövésen kívül másra nem használható középcsatárok (Allbäck) - helyette viszont van törekvés arra, hogy a játék minden egyes mozzanatát az irányításuk alatt tartsák. Már a középpálya hátsó traktusában is a nyugalom a fő szervező elv, Källström vagy épp Svensson poétai magányban osztogatnak, többnyire kockázatmentes, rövid passzokkal. A kicsivel előrébb helyezkedő játékosoknak már mindegyike kőkemény támadófeladatokat lát el: Ibrahimovic centerből lép vissza rendre, hamis kilencest játszva; Toivonnen mögüle indulva alakítja a tökéletes második csatárt, vagy épp lép előre befejező embernek; a két szélen pedig olyan emberek várnak bevetésre, mint Bajrami, Larsson, Elmander, vagy Wernbloom, attól függően, hogy mi a fontosabb, a stabil védekezés vagy a nagy potenciállal bíró támadójáték.

Kerek, formás kis együttes tehát ez a svéd, az utóbbi évek feltétlenül legjobbika, egyszerűen nincsen hiányposztjuk, akárhonnan is nézzük, masszívak, erősek, cserébe pedig hihetetlenül konzisztensek. Ibra egyszerűen zseni, egy világklasszis, ha kell, irányít, ha kell, klasszikus centerből vágja a gólokat, láthattuk, akkor is kinyírt bennünket, amikor nem volt mögötte csapat - most viszont van, nem is akármilyen.

A pontrúgásokra eszeveszetten kell, hogy figyeljünk, a finneket kétszer is hazavágták Källström szabadrúgásai után, és nem feltétlenül azzal, hogy olyan borzasztóan magasak vagy erősek lennének. A Lyon mindenesének balosa elképesztő, negyvenről csavargatja oda a labdát, ahová csak akarja, választás pedig van bőven, Majstrovics, Ibrahimovic, Elmander és Toivonen is menetrendszerűen érkezik a tizenhatoson belül. Mellberg most hiányozni fog, persze nem nekünk, ő is benne volt ugyanis a két évvel ezelőtti vereségben, természetesen pontrúgás után helyezett el egy szöget a koporsónkban.

Mellberg gólja a Magyarország-Svédország (1-2) vb-selejtezőn 0:10-től

Svédország-Finnország -5-0

Támadnak a svédek 3. - Källström 41 méterre a kaputól végezhet ek szabadrúgást, 8 svéd jön előre, nem véletlenül. Gól lett belőle, érintés nélkül.

A következő részben annak az esélyeit taglaljuk, milyen kezdőcsapattal, és a játék milyen elemében lenne fogható ez a felettébb erős skandináv együttes.

megosztom