Európa Liga

Dzsudzsák gólt lőtt, de kiesett a PSV

A Villarreal idegenben is nyerni tudott a Twente ellen

megosztom

A PSV Eindhoven 4-1-es hátrányból kezdte az Európa Liga negyeddöntőjének visszavágóját a Benfica ellen, de Dzsudzsák Balázs és Lens révén szűk félóra után egy gólra csökkentette a különbséget a holland együttes. A folytatásban azonban két védelmi hibát kihasználtak a portugálok, így a döntetlen eredménynek köszönhetően továbbjutottak. A Braga hazai pályán emberhátrányban is remekül játszva 0-0-s döntetlen után idegenben lőtt góllal ejtette ki a Dinamo Kijevet. A Twente ugyan vezetést tudott szerezni a Villarreal ellen, de a hajrában kapott gólokkal simán estek ki a spanyol csapattal szemben.

PSV-Benfica

A Benfica kezdett jobban, legalábbis jóval többet birtokolták a labdát, és övék voltak az első helyzetek is. A 6. percben egy jobb oldali beadást Gaitán a levegőből tett kapura, Isaksson ujjheggyel védett, de a szöglet elmaradt. Kicsivel később újabb helyzet adódott a vendégek előtt, miután Marcelo megajándékozta Saviolát a labdával, de a PSV svég kapusa remekül lépett ki, és megint menteni tudott.

Dzsudzsák Balázs lő gólt a PSV-Benfica Európa Liga mérkőzésen 2011 áprilisában

Az első negyedóra végén tudta első komolyabb kontráját vezetni a hazai együttes: Lens ment el a jobb szélen, az alapvonal közeléből középre adott, de Dzsudzsák lemaradt a túloldalon, így elment keresztbe a labda. Néhány perc múlva ugyanezt csinálták meg még egyszer, csak épp a magyar szélső ezúttal jókor érkezett, és a becsúszva a hálóba vágta a labdát. (1-0)

A 25. percben pedig már meccsben volt a PSV, miután Bakkal becsúszva megharcolt a labdáért a vendégek térfelén, indította Lenst, akinek első lövését védte Roberto, de a játékszer a kapusról és visszafutó védőjéről újra a csatár elé pattant, ő pedig másodjára kihasználta a ziccert. (2-0)

Az első félóra legvégén Dzsudzsák szerzett labdát a bizonytalan hátvédektől, de messze pattant tőle, így már nem tudta megelőzni a kifutó kapust. A folytatásban újra feléledt a Benfica, ezt Cardozo fölé szállt ívelése jelezte. A félidő hosszabbításában pedig szépítettek is, miután egy jobb oldali szabadrúgásra rosszul futott ki Isaksson, pont Luisao elé ütötte a labdát, ő pedig félfordulatból lőtt a menteni igyekvő hazai védők feje fölött a bal felső sarokba. (2-1)

Ezzel még kettőt kellett volna lőnie az Eindhovennek a hosszabbításhoz, és bár megpróbálták, nem jártak sikerrel. Az 52. percben Dzsudzsák beadását csak megcsúsztatni tudták a portugálok, a hosszú oldalon azonban Labyad a nézőtérre lőtt. Nem sokkal később újra Isakssonnak kellett védenie Gaitán lövésénél.

A 62. percben pedig már az egyenlítés is összejött a Benficának, miután Peixoto elment a bal szélen, a rossz ütemben érkező Marcelo felrúgta, aki talán elérte a labdát is - ezt esetleg az alapvonali asszisztensnek kellett volna észrevennie -, az élőképen mindenesetre jogosnak tűnő tizenegyest pedig Cardozo belőtte. (2-2)

A hajrához közeledve ismét Dzsudzsák veszélyeztetett egy távoli szabadrúgásból, de Roberto leért a bal alsó sarokra. Az utolsó tíz percben már inkább rakkoltak a csapatok, valódi helyzet nem alakult ki, így az eredmény sem változott, továbbjutott tehát a Benfica.

Braga-Dinamo Kijev

Az ukránok cseppet sem illetődtek meg Portugáliában, az első játékrészben többször is közel álltak a vezető gól megszerzéséhez, de a Braga kapusa, Artur fogta az összes vendéghelyzetet. Jarmolenko volt a legaktívabb, egy remek lövéssel és egy pontos fejessel jelezte, hogy a Kijev komolyan gondolja a továbbjutást. Ráadásul Cesar feltűnően brutális becsúszása után emberelőnybe is került a Dinamo.

Ettől függetlenül a portugáloknak is volt két nagy helyzetük, bár Olekszandr Sovkovszkij két kapitális hibája kellett hozzá, de gólt nem láthattak a nézők az első 45 percben. Fordulás után az emberhátrány ellenére a Braga volt aktívabb támadásban, az ukrán kapus azonban jobbik formáját mutatva bravúros védéseket mutatott be.

A játékrész végére azért visszavette a játék irányítását a Kijev, de miután Popov két gyors sárgáját követően ők is tíz emberre fogyatkoztak, elszálltak az esélyeik a továbbjutásra. Nem is sikerült gólt szerezniük, az Ukrajnában 1-1-es döntetlent elérő Braga jutott tovább idegenben szerzett góljával.

Twente-Villarreal

A spanyolok félig tartalékosan kezdték a mérkőzést, persze a négygólos előny tudatában ez érthetőnek tűnt. Ettől függetlenül több veszélyes akciót vezettek, Giuseppe Rossi ezen a találkozón is hozta remek formáját, a Twente védői nehezen tudták hatástalanítani az olasz csatárt.

A Villarreal támadásai ellenére a hollandok szerezték meg a vezetést, Bajrami talált be a 32. percben. (1-0) A második játékrészben azonban Tiendalli szabálytalankodott a hazaiak büntetőjén belül, amiért a játékvezető kiállította, a megítélt tizenegyest pedig Rossi értékesítette. (1-1)

A gól és a kiállítás megtörte a hazaiakat, és ezt a hajrában ki is használta a Villarreal újabb tizenegyest harcoltak ki a 83. percben, amit Ruben lőtt be, majd Cani is betalált, így kettős győzelemmel kerültek a spanyolok az elődöntőbe. (1-3)

Európa Liga negyeddöntő, visszavágók:

PSV Eindhoven (holland)-Benfica (portugál) 2-2 (2-1)
gólszerzők: Dzsudzsák (17.), Lens (25.), illetve Luisao (45.), Óscar Cardozo (63., 11-esből)

Továbbjutott: a Benfica, 6-3-as összesítéssel

Twente (holland)-Villarreal (spanyol) 1-3 (1-0)
gólszerzők: Bajrami (32.), illetve Rossi (60., 11-esből), Marco Ruben (84., 11-esből), Cani (90.)
kiállítva: Tiendalli (58., Twente)

Továbbjutott: a Villarreal, kettős győzelemmel, 8-2-es összesítéssel

Braga (portugál)-Dinamo Kijev (ukrán) 0-0
kiállítva: Paulo César (29.), illetve Popov (87.)

Továbbjutott: a Braga, 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal

Korábban játszották:

Szpartak Moszkva (orosz)-Porto (portugál) 2-5 (0-2)
gólszerzők: Dzjuba (52.), Ari (72.), illetve Hulk (28.), Cristian Rodríguez (45.), Guarín (48.), Falcao (54.), Otamendi (89.)

Továbbjutott: az FC Porto, kettős győzelemmel, 10-3-as összesítéssel

Az elődöntő programja:
április 28.:
Braga (portugál)-Benfica (portugál)
Porto (portugál)-Villarreal (spanyol)
A visszavágókat május 5-én rendezik, míg a döntőre május 18-án kerül sor Dublinban.

megosztom