Sportfogadás-suli

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, mielőtt EL-re fogadunk?

  • Pinnacle.com - fordította: th3PR0j3ct0r
megosztom

Csütörtökön elrajtol az Európa Liga csoportköre is, ezért úgy gondoltuk, hogy nem árt benézni a sportfogadó-suliba. Ennek megfelelően annak próbáltunk utánajárni, hogy milyen tényezőket érdemes számításba venni, mielőtt EL-re fogadunk!

Európa Ligára fogadni nem egyszerű, ugyanakkor nem is lehetetlen!

Ki veszi komolyan?

Az Európa Ligát szokás a Bajnokok Ligája csúnya kistestvéreként emlegetni, hiszen a kontinens nagycsapatainak inkább púp a hátán ez a sorozat, mintsem lehetőség. Azok, akik a kontinens elitjéhez szeretnének csatlakozni, inkább a bajnokságra koncentrálnak annak érdekében, hogy később a BL-ben indulhassanak.

Hogy az UEFA a topligák csapatait is érdekeltté tegye a sorozatban, a 2015-ös győztes nem csak a kupát emelheti magasba, hanem a következő szezonban a Bajnokok Ligájában indulhat.

Az UEFA-koefficiens szerepe

A sportfogadóknak azzal is tisztában kell lenniük, hogy mit is jelent az UEFA-koefficiens országonként és klubonként, hiszen az európai foci hierarchiáját nem használhatjuk kiinduló alapként. Néhány fogadó ugyanis abba a hibába eshet, hogy olyan csapatokat értékel túl egy-egy sorozatban, amelyek komoly történelemmel rendelkeznek, esetleg amelyeket jobban ismer, ahelyett, hogy az elmúlt néhány évben mutatott nemzetközi teljesítményre alapozna. Az UEFA-koefficiens azonban az elmúlt öt évben, a BL-ben, illetve az EL-ben elért eredményeket veszi számításba.

Például, a Bayern München megérdemelten vezeti ezt a listát, mivel az elmúlt öt BL-döntőből háromszor is kivette a részét. A Lazio viszont korábban stabil BL-csapatnak számított, ám az utóbbi évek eredményeinek köszönhetően visszacsúszott a 48. helyre. Kevesen gondolnák azt is, hogy a Benfica a hatodik helyen áll, míg a Milan csak a 12., a Juventus pedig a 21. a rangsorban.

Persze az UEFA-koefficiens sem képes mindent megmutatni. Például, ha egy csapat nagyon elront egy szezont, az drasztikusan elferdítheti a valóságot, természetesen negatív irányba. Ugyanez fordítva is megvalósulhat, ha például egy klub öt éve megnyert egy rangos sorozatot, három éve azonban rossz formában játszik, előfordulhat, hogy az UEFA-koefficiense magasabb, mint kellene. Ennek megfelelően ne csak a számokat tanulmányozzuk, hanem azt is, hogy azok miből tevődnek össze!

A kemény munka kifizetődik

Amikor Európa Liga-meccsekre fogadunk, a hosszadalmas utánajárás a sportfogadók barátjává válik. Ha egy párosítás mindkét résztvevőjét megfelelően tanulmányozzuk, jócskán megnöveljük nyerési esélyeinket.

A mezőny telis-tele van olyan csapatokkal, akik a hazájuk bajnokságában jól szerepeltek, ugyanakkor vannak olyanok is, akik csak annak köszönhetik részvételüket, hogy a hazai kupát megnyerték vagy döntőbe jutottak. Azok a klubok, akik a bajnokságon keresztül kvalifikáltak, általában jobban teljesítenek, mint azok a vetélytársaik, akik a kuparészvétel miatt jutottak be. Ez az állítás akkor is igaz, ha a kupagyőztesek már megmutatták, hogy egy meccsre bárki ellen képesek összeszedni magukat.

Ebből a szempontból idén a Wigan a legérdekesebb résztvevő, hiszen csak az angol Championshipben szerepel a csapat, ugyanakkor ott lehet az EL-ben, mivel az FA Kupában legyőzte a Manchester Cityt.

Tanulmányozd a hazai formát!

Amikor nemzetközi kupameccsekre fogadunk, nem csak az ott mutatott formát kell figyelembe vennünk, hanem azt is, hogy az adott csapat hogyan szerepel hazája bajnokságában. Ebből megtudhatjuk, hogy ki az, aki hosszú veretlenségi szériát fut, ki az, aki régóta nem nyert már, kik azok, akik könnyen vagy éppen nehezen szereznek gólt.

A felsorolt tényezők mind-mind segítik a fogadók munkásságát, illetve azt, hogy minél nagyobb profitra tegyenek szert.

Kerüld az oroszlán barlangját!

Sok fogadó esik abba a hibába, hogy lebecsül egy-egy hazai pályán szereplő csapatot, például azért, mert papíron gyengébbek, mint ellenfeleik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy otthon nem jó az adott együttes.

A Fenerbahce például mindössze négy mérkőzést bukott abból a 70-ből, amit hazai pályán játszott az utóbbi években. Persze azt is tudjuk, hogy hiába indulhattak a törökök a selejtezőkben, végül kizárták őket.

Tisztában lenni azzal, hogy mely csapatok stadionja számít igazi erődnek, mert eldöntheti azt, hogy valaki profitot tud-e termelni az EL-ben vagy sem.

A BL-kiesők szerepe

Amikor EL-re fogadsz, mindig légy tisztában azzal, hogy mely csapatok szerepeltek korábban a Bajnokok Ligája egyes szakaszaiban.

Tavaly a Chelsea, a Benfica és az Ajax is a BL-ből került át az EL-be, a londoniak pedig elsőként tudták megnyerni egymást követő két évben a BL-t, majd az EL-t.

megosztom