Nemzetközi foci

Három sztárcsapat, három győzelem a láthatáron?

megosztom

Az Atlético Madrid, a Napoli és a Manchester United is kupameccset játszik kedden. Mindhárom sztárcsapat hazai környezetben harcolhatja ki a továbbjutást, de vajon megéri rájuk fogadni?

Manchester United - Hull City

Kezdjük a sort talán a nap legbiztosabb tippjével, a Manchester United - Hull City meccsel. Az Angol Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén lévén szó, nagy meglepetésnek számítana, ha a bombaformában lévő Vörös Ördögök nem tudnának előnyt kiharcolni a visszavágó előtt. José Mourinho korábban már bejelentette, hogy Paul Pogba, Zlatan Ibrahimovic, David de Gea és Antonio Valencia is nevezve lesz a mérkőzésre, miután az FA Kupa legutóbbi fordulójában ezen játékosok pihenőt kaptak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a MU komolyan veszi az összecsapást, így pedig a Hull City-nek nem sok sanszot adunk.

A vendégek az utolsó helyen állnak a Premier League-ben, hétvégén pedig egy fontos meccs vár rájuk hazai pályán a Bournemouth ellen, így alighanem az a meccs van fókuszban a keddi helyett. Nem mellesleg a Tigrisek egy tucatnyi hiányzóval kell számoljanak: Bruce (0/0), Keane (5/0), Luer (0/0), Odubajo (0/0), Davies (20/0) sérült, Mbokani (9/0), Elmohamady (19/0) pedig az Afrika-kupán szerepel válogatottjával. Rajtuk kívül Lenihan, McGregor (0/0), Dawson (12/3) és Maguire (13/0) sincs 100 százalékos állapotban. Mindent összevetve tehát ebben a párharcban nem túlzás a bukmékerek által belőtt odds, a Manchester United óriási esélyese ennek a találkozónak.

[2416740] 2017-01-10 21:00:00 Manchester United - Hull Cityx;

Napoli - Spezia

Némileg árnyaltabb a kép a Napoli - Spezia találkozón. Az Olasz Kupa negyeddöntőjében természetesen a hazaiak a favoritok, főleg, hogy csupán egy mérkőzés dönt a továbbjutó kilétéről. Ugyanakkor az olaszok közel sem a legerősebb összeállításukban fogadják majd a Serie B 10. helyén álló ellenfelüket. Koulibaly (16/1), Ghoulam (15/0) és El Kaddouri (5/0) az Afrika Kupa miatt nem állhat a csapat rendelkezésére, a lengyel Milik (7/4) pedig sérüléssel bajlódik. Az olasz újságok úgy saccolnak, hogy Hamsík, Callejón és Mertens is pihenőt kaphat Maurizio Sarri vezetőedzőtől, aki egyébként a mai napon ünnepli 58. születésnapját.

A Spezia egyébként igazi kupaspecialistának számít, az előző körben a szintén élvonalbeli Palermót ejtette ki. A vendégek taktikája a védekezésre épül, a kupában az utolsó 8 meccsükből hatot lehoztak kapott gól nélkül. Ezzel a meccsel jobb, ha óvatosak vagyunk és érdemes megvárni a hivatalos kezdőcsapatokat, a Spezia várható bunkerfocija miatt viszont egy underes tippel azért meg lehet próbálkozni.

[2362453] 2017-01-10 21:00:00 SSC Napoli - Speziax;

Atlético Madrid - Las Palmas

2-0-s előnyből várhatja a Las Palmas elleni visszavágót az Atlético Madrid. Diego Simeone együttese hazai pályán kizárt, hogy elbukja innen ezt a párharcot a spanyol kupában, de vélhetően tisztában vannak az esélyekkel a vendégeknél is, ezért aligha szeretnék szétszakítani az istrángot, főleg, hogy a hétvégén a Barcelona otthonába is lesz egy túrájuk.

Az Atlético számára viszont egy kötelező minimumot hozni kell és ez akkor is igaz, ha a keret ezúttal jó néhány helyen foghíjas lesz. Kevin Gameiro (17/6), Yannick Carrasco (16/6), Tiago (9/1), Jan Oblak (15/0) Augusto Fernandez (3/0) sérült, Thomas Partey (4/0) pedig Afrika Kupázik. Simeone emiatt két ifistát is nevezett a meccsre, ami azért sejteti, hogy a Matracosok sem az év meccsére készülnek. A továbbjutás már félig zsebben van tehát a fővárosiaknak, így nincs más dolguk, mint takaréklángon lehozni ezt a meccset és a hétvégi, Betis elleni bajnokira fókuszálni. Az Atlético stílusából kiindulva kevés gólos meccset vizionálunk itt is.

[2430985] 2017-01-10 21:15:00 Atlético Madrid - Las Palmasx;

 

megosztom