Atlétika

Nguyen Anasztázia diákolimpiai sikerekkel készült a tavaszi menetelésre

  • felixpromotion
megosztom

Nguyen Anasztázia diákolimpiai sikerekkel melegített a hétvégi váltó országos bajnokságra, amelyen megkezdheti a reményei szerint a londoni olimpiáig tartó menetelését.

A budapesti diákolimpiával bemelegített a következő időszak nagy feladataira Nguyen Anasztázia, a hétvégén pedig a váltó országos bajnokságon megkezdi a tavaszi szabadtéri nagyüzemet. A diákolimpián 100 méteres síkfutásban és távolban indult, és amíg az előbbiben a győzelem (kézi időmérés mellett elért 11.82 másodperccel össze is jött), utóbbiban az országos diákolimpiára érvényes szint volt a fő cél. Nos, ez elsőre 510 centivel sikerült is, így Anasztáziának nem kellett megerőltetnie magát.

„Kicsit érzékeny volt a lábam, ezért csak egyet ugrottam, és abból kellett öt méter fölé kerülni – jelentette ki az ifjú tehetség. – Jó érzés volt elővenni a cipőt, ahogyan az is jó érzés volt, hogy százon lazán futhattam.”

Ez persze a hétvégére már nem lesz igaz, hiszen a váltó országos bajnokságon azért oda kell tennie magát. A viadalt egyesületek számára írták ki, így aztán nem a válogatott indul, hanem a Honvéd, a válogatott pedig alighanem csak egy héttel később, a főiskolai országos bajnokságon áll össze.


„Szeretek váltózni, jó így elkezdeni az idényt – fogalmazott Anasztázia. – Én leszek a befutó ember. Azt gondolom, biztonsági váltásokkal megy majd végig a bot, de így is csalódott lennék, ha nem nyernénk. Persze, ha nem ér körbe a bot, amire volt már példa, akkor baj van…”

Az is kiderült, hogy június végéig kell megfutni 100 méteren az olimpiai indulási szintet. „Mindenképpen igyekszem, hogy összejöjjön. A felkészülésem jól sikerült, és bár a lábam kicsit érzékeny, remélem, mihamarabb helyre tudjuk tenni. Utána pedig jöhetnek a jobbnál jobb eredmények” – bizakodott Nguyen Anasztázia.

 

megosztom