Női vízilabda

Zsúfolt programú Világliga-selejtezőre viszi a "B" válogatottat Merész András

  • MTI
megosztom

Alig tért haza Londonból, az olimpiai teszttorna színhelyéről a magyar női vízilabda-válogatott, máris újabb program vár rá: csütörtöktől vasárnapig az olaszországi Világliga-selejtezőn szerepel.

Igaz, csak részben lesznek ott azok, akik a harmadik helyen végeztek a londoni játékok vízilabdás uszodájának elmúlt hétvégi "beüzemelésén". Amint azt Merész András szövetségi kapitány a szerdai indulás előtt az MTI-nek elmondta: a Vl-selejtezős csoportban vívandó meccseken a négy felnőttjátékossal megerősített juniorválogatott száll majd vízbe Siracusában.

Négy nap alatt a gárda két-két alkalommal is megmérkőzik az áprilisi olimpiai kvalifikációs tornán első spanyolokkal, az ugyanott másodikként végzett vendéglátó olaszokkal, továbbá a németekkel.

A magyar csapat Triesztben, ahol kiharcolta a jogot a londoni indulásra, a csoporttalálkozón egy góllal legyőzte a hispánokat, majd az elődöntőben két találattal kikapott tőlük. Az olaszokkal vívott csoportmeccs vége szintén kétgólos magyar vereség lett, míg a németeket még az Eb-selejtezős négyesben győzte le kétszer is biztosan a januári, hollandiai Európa-bajnokságon bronzérmes Merész-alakulat.

Nyilván a juniorokkal nehezebb lesz a sikeres helytállás a Világliga-selejtezőn, amelynek kiírása szerint a siracusai négyesből az első kettő jut be a május végi-június eleji Vl-szuperdöntőbe. Az úgynevezett Super Finalnek a kínai Csangsu ad otthont.

Női vízilabda
Világliga-selejtező, a program
csütörtök:
Németország-Magyarország 18:30 ó
Spanyolország-Olaszország 20 ó
péntek:
Magyarország-Spanyolország 10:30 ó
Olaszország-Németország 11:45 ó
Spanyolország-Németország 18:30 ó
Olaszország-Magyarország 19:45 ó
szombat:
Magyarország-Spanyolország 10:30 ó
Németország-Olaszország 11:45 ó
Németország-Magyarország 18:30 ó
Olaszország-Spanyolország 19:45 ó
vasárnap:
Spanyolország-Németország 10:30 ó
Magyarország-Olaszország 11:45 ó

 

megosztom