Skeleton

Sérülései miatt visszavonul az olimpiai bajnok Williams

  • VNA
megosztom

A britek skeletonos olimpiai bajnoka már nem akar sérüléseivel küzdeni, inkább befejezi az élsportot.

Bejelentette visszavonulását Amy Williams, a britek olimpiai bajnok skeletonosa. A 29 esztendős versenyző két éve Vancouverben nyerte meg a szám ötkarikás versenyét, azóta viszont több sérüléssel is küzdött, ezért vonul vissza.  „Sokat gondolkoztam a dolgon, a döntés pedig nem volt könnyű. Most azonban más kihívások után kell néznem. Itt az ideje, hogy átadjam a helyemet az újabb generációknak” - mondta Williams, akinél a két héttel ezelőtt elszenvedett térdszalag szakadás jelentette a végső lökést a „nyugdíjazás” felé.

A vancouveri olimpiai bajnok Amy Williams fiatalon fejezi be sportolói karrierjét - Fotó: Getty Images

„Biztos vagyok benne, hogy mentálisan még bírtam volna a versenyzést a 2014-es téli olimpiáig, de a szervezetem jelezte, hogy neki elég volt és ne folytassam az élsportot” - tette hozzá a brit sportolónő, aki Vancouverben két pályarekordot elérve szerezte meg az olimpiai bajnoki címet, amivel a britek egyetlen aranyérmét szerezte meg a legutóbbi téli olimpián, ráadásul egyéni versenyt tekintve 1980 óta ő lett a britek első téli bajnoka. Amy Williams karrierje során egy világbajnoki ezüstérmet (2009) és egy Eb-bronzot (2011) is szerzett.

megosztom