Férfi vízilabda

Egyenlített az Eger a Vasas ellen

  • MTI
megosztom

A címvédő és házigazda Eger legyűrte a korábbi bajnok Vasast a Vodafone férfi ob I döntőjének csütörtöki második összecsapásán a Bitskey uszodában, így a két nyertes meccsig tartó párviadal döntetlenre áll, s következhet a harmadik csata a felek között vasárnap.

Hosnyánszky Norbert (b), az Eger és Katonás Gergő, a Vasas játékosa harcol a labdáért a Vodafone férfi vízilabda ob I döntőjének 2. mérkőzéseként játszott ZF-Eger - TEVA-Vasas-UNIQA találkozón az egri Bitskey uszodában. MTI Fotó: Kovács Anikó

Miután a Komjádi uszodában a hétfő esti, első ütközetben az angyalföldiek diadalmaskodtak (6-5), a feladat adott volt a hevesiek számára, akiken csakis a győzelem segíthetett, hogy legyen folytatás.

Itt is, ott is elvetélt kísérleteket követően Kiss Gergely balkezéről bombaként vágódott a hálóba a labda, de az ellenakció végén Bátori Bence elhajlásból látványosan vette be a jobb alsó sarkot (1-1). Gyors válasz érkezett a vendégek részéről, mivel a fiatal balszélső, Vámos Márton használta ki, hogy nem figyeltek rá kellőképpen (1-2). 

A második negyed is Vasas-találattal startolt: Steinmetz Ádám labdát szerzett, majd ugyanő egy pompás passzt biztos kézzel helyezett el Szécsi Zoltán kapujában (1-3). Az ötödik gól ugyancsak akcióból született: Bundschuh Erik volt tökéletes időben a legjobb helyen (2-3). És nem sokat késett az egyenlítés sem: ötméteresből Bátori lökete bizonyult Nagy Viktor számára védhetetlennek, a kanadai légiós, Kevin Graham pedig  hazahozta” az egri vezetést (4-3). Kevesebb, mint egy perc maradt a játékrészből, amikor emberelőnyből meglett az egriek ötöse is, ráadásul 1-3-ról fordított 5-3-ra a vendéglátó együttes.

A nagyszünet után Hosnyánszky Norbert óriási gólt pattintott a hazai szurkolók hatalmas örömére, 6-3-ra alakítva az állást. Meglehetett volna a hetedik is, ám az Eger hibázott, a Vasas viszont nem: az ellentámadásból Miho Boskovic, a piros-kékek horvát vendégpólósa szépített, kicsivel később pedig ötméteresből Katonás Gergely zárkóztatta még közelebb csapatát (6-5).  Mielőtt vérszemet kapott volna a Vasas, Graham pattintott pazarul (7-5).  A negyed hajrájában pedig visszaállt a háromgólos különbség, miután Hosnyánszky kilőtte a jobb felső sarkot (8-5).

Varga II. Zsolt (elöl), az Eger és Kiss Gergely, a Vasas játékosa harcol a labdáért a Vodafone férfi vízilabda ob I döntőjének 2. mérkőzéseként játszott ZF-Eger - TEVA-Vasas-UNIQA találkozón az egri Bitskey uszodában. MTI Fotó: Kovács Anikó
A befejező nyolc percben eldőlni látszott a meccs: Varga II. Zsolt középről lelt rá a megfelelő résre (9-5), bár Boskovic viszonylag gyorsan kihasznált egy emberelőnyt (9-6).  A későbbi alkalmakkal azonban már nem élt, míg az Eger részéről a japán légiós Naganuma Acusi fórból precízen lőtt a bal felső sarokba (10-6).  Így aztán Vörös Viktor centergólja (10-7) már mit sem nyomott a latban, nyert az Eger, jöhet a harmadik, utolsó meccs vasárnap 17 órától ismét a Komjádiban.

Férfi ob I
döntő, 2. mérkőzés
ZF-Eger - TEVA-Vasas-UNIQA 10-7 (1-2, 4-1, 3-2, 2-2)
góldobók: Bátori, Graham, Hosnyánszky 2-2, Bundschuh, Biros, Varga II. Zs., Naganuma 1-1, illetve Boskovics 2, Kiss G., Vámos, Steinmetz Á., Katonás, Vörös 1-1

 

megosztom