NB I

Nem mentem fel a játékosaimat - Prukner László

megosztom

Kiesett a labdarúgó élvonalból a nyeretlenül sereghajtó Zalaegerszeg, mivel az OTP Bank Liga 25. fordulójának szombati játéknapján hazai környezetben 2-0-ra kikapott a címvédő Videotontól. A mérkőzés nem csak emiatt lesz emlékezetes, hanem azért is, mert a 36. percben magyar pályán ritkán látható eset történt, amikor a hazaiak játékosai testileg inzultálták Oláh Gábor játékvezetőt.

Prukner kapusát le kellett fogni

Prukner László, a ZTE vezetőedzője nem akart egyértelműen állást fogalni az esetet illetően, de a kispadról nem is láthatta tökéletesen mi is történt. "Gratulálok a Videoton FC-nek! A 11-es vitatható volt. Nem mentem fel azokat a játékosokat, akik esetleg vétkesek voltak a kiállításnál. Gratulálok a csapatomnak, mert tisztességesen küzdöttek, hogy ne legyen megalázó vereség a vége" - nyilatkozta a lefújás után a szakember.

"A körülményekből adódóan a mérkőzés elején nem volt meg a játékunkban az a ritmus és dinamizmus, amit szerettem volna. A két kiállításnál történt események kicsit összezavartak mindenkit, így ezen túl kellett lendülnünk. A második félidőben aztán a ZTE összezárt, hogy jobban tudjon védekezni. Ezt követően is több lehetőségünk volt, amelyek egy részéből nem született gól, de végül is még egyszer sikerült betalálnunk, és elértük a kitűzött célunkat, vagyis megszereztük a három pontot." - mondta Paulo Sousa, a Videoton portugál vezetőedzője.

 

 

megosztom