Bolton

Muamba állapota folyamatosan javul

megosztom

A Bolton Wanderers menedzsere, Owen Coyle elmondta, Fabrice Muamba állapota folyamatosan javul. A középpályásnak március 17-én mérkőzés közben állt meg a szíve.

"Egyre jobb állapotban van, de továbbra is az intenzív osztályon kezelik" - mondta Coyle Sky Sportsnak. A tréner folyamatosan látogatja Muambát. "Mindig ott van valaki a klubtól a kórházban, nagyon fontos, hogy a legfrissebb információkat megkapjuk az állapotáról. Amikor a minap nála jártam, láttuk, hogy szépen gyógyul, ami nagyon biztató a jövőre nézve. Szeretném megköszönni a sajtó munkatársainak a hozzáállását, hogy biztosították Fabrice és a család nyugalmát" - tette hozzá Coyle.

A 23 éves Muamba a Tottenham elleni FA Kupa-mérkőzésen esett össze a pályán, leállt a szíve, többször újra kellett éleszteni. Hétfőn felült a kórházi ágyában, és evett is, ráadásul a twitter közösségi portál segítségével élőben követte végig az Tottenham elleni találkozó keddi újrajátszását, amelynek során csapata 3-1-es vereséget szenvedett.

megosztom