NB I

A DVTK-sör után itt a Haladás-energiaital

megosztom

A szombathelyi klub piacra dobta az új Haladás-energiaitalt – olvasható a haladas.hu-n.

Fotó: haladas.hu

„Szeretnénk a marketing-vonalat erősíteni, népszerűsíteni a csapatot, ezért gyártattuk le a Haladás-energiaitalt - mondta Tóth Miklós ügyvezető a csütörtöki sajtótájékoztatón. - Ebből haszna nem igazán lesz a klubnak, mindenekelőtt mint mondtam, a marketinget szeretnénk erősíteni ezzel a termékkel. Egyelőre limitált szériában forgalmazzuk az energiaitalt, amely jó minőségű, bevizsgált termék. Kíváncsian várjuk a fogadtatást.”

„Jómagam nem vagyok nagy energiaital fogyasztó, de megkóstoltam ezt a terméket, és mondhatom, ízlett - jelezte Tóth Péter. - A szurkolók és a játékosok ezáltal is közelebb kerülnek egymáshoz. Sok csapattársam eddig is ivott meccs előtt energiaitalt, ezután szerintem ezt a terméket választja majd.”
Horváth Balázs tulajdonos még hozzátette, hogy az országban egyetlen klubnak sincs saját energiaitala – söre már van, a Diósgyőrnek, úgyhogy e tekintetben kuriózum volt a mai bejelentés.

A sajtótájékoztatón - hivatalosan is - bejelentették, hogy Rózsa Dániel, Radó András 2015. június 30-ig elkötelezte magát a Haladáshoz, és hogy ugyanígy tett Devecseri Szilárd is, ő is 2015. június 30-ig írt alá. Tóth Péter ügyében még nem csaptak egymás tenyerébe a felek, de Tóth Miklós szerint nagy valószínűséggel megegyeznek a csapatkapitánnyal, aki újabb két esztendőre írna alá.

Ami Kovács Istvánt illeti: Tóth Miklós már a sajtótájékoztató elején leszögezte, a középpályás ügyében nem tud újdonságról beszámolni. Kovács István elmondta, hogy ha rajta múlana, "sodródna az árral", tehát ha a Haladás és a Videoton megegyezik, rajta nem akad el a dolog.

Ami Nagy Dániel, Bori Gábor és Kulcsár Kornélt illeti: Tóth Miklós elmondta, a háéten valamennyiük ügyében dűlőre jutnak a felek, tehát eldől, hogy az érintett futballisták zöld-fehérbe öltöznek-e vagy sem.

megosztom