Zalaegerszeg

Ha mindenkiben lesz motiváció, sikerülhet a bennmaradás - Kocsárdi Gergely

megosztom

Az őszi szezont nyeretlenül és a tabella utolsó helyén záró Zalaegerszeg csapatkapitánya a kilátástalannak tűnő helyzet ellenére bízik abban, hogy csapata kiharcolja az élvonalbeli tagságot a következő idényre is.

Kocsárdi Gergely Öt döntetlen, 10 vereség - ez a Zalaegerszeg csapatának őszi mérlege. A mindössze 5 szerzett pont természetesen a bajnokság utolsó helyére elegendő csupán, a bennmaradást jelentő 14. helytől nyolc pontnyira van Prukner László csapata. A kék-fehérek gondjairól hétről-hétre hallani, de a csapatkapitány Kocsárdi Gergely ennek ellenére nem adja fel a küzdelmet.

"Rosszul sikerült a felkészülésünk, a csapat megerősítése sem jött össze, és még lehetne sorolni az okokat. Véleményem szerint már hosszú ideje az okokkal foglalkozunk, és nem a megoldást keressük. Azzal nem nyerünk semmit, ha bűnbakokat keresünk, és külső tényezőkre fogjuk a pocsék őszi szereplésünket.- mondta a 35 éves védő a zalasport.hu-nak.

"Addig, amíg a matematikai esély megvan, nem szabad feladni! A ha sikerülne egy 6-7 mérkőzéses nyerő szériát produkálnunk a hárompontos rendszerben, nem lenne gond. Bár szériákban nem szoktam gondolkodni, mindig a soron következő találkozóra igyekszem koncentrálni. Amikor bajnokok lettünk az MTK 13 ponttal vezetett előttünk, és mi lettünk az aranyérmesek. Igaz most más a szituáció, ha minden játékosban meglesz a kellő motiváció, mentális hozzáállás, sikerülhet. a bennmaradás, de csak akkor".

megosztom