NB I előzetes

ETO, vagy Loki? – a Haladás döntheti el, ki lesz az ősz bajnoka

  • Göbölyös János
megosztom

Félidejéhez érkezett az OTP Bank Liga 2011-12-es idénye. A 15. fordulóban szombaton öt mérkőzést rendeznek, a Győr győzelmével a második helyre csúszott Debrecen a tizenegyedik Haladás otthonába látogat.

A Győr győzelmével a második helyre csúszott Debrecen a tizenegyedik Haladás otthonába látogat a 15. fordulóban

A sors fintora lenne, ha a Debrecen a tizenötödik fordulóban veszítené el az ősz bajnoka címet. A Győr pénteken előkészítette a trónfosztást azzal, hogy legyőzte a Pápát, így ha Szombathelyen nem szerez legalább egy pontot a Loki, akkor az ETO fordulhat az első helyről a két játéknapot novemberre előrehozott tavaszi szezonra.

Márpedig nem lesz egyszerű feladat a DVSC számára a szombat esti meccs, márcsak azért sem, mert például az előző bajnokságban két csapatnak sikerült oda-vissza legyőznie a Debrecent, az egyik a Siófok volt, a másik pedig a mostani ellenfél, a Haladás. 

OTP Bank Liga 15. forduló:
Haladás Sopron Bank−DVSC-TEVA
Szombathely, 11.05., szombat, 17.30 TV: Sport1
Vezeti: Szabó Zsolt (Kispál R., Lémon O.)
Hathárom-tipp: x

"A Rohonci úton eddig senki ellen sem hátráltunk be és a jövőben sem fogunk – vázolta a várható taktikát Aczél Zoltán, a szombathelyiek vezetőedzője. -  Ugyanakkor fennáll a veszélye, hogy a nagy rohanás közben kinyíló védelmünkben az életveszélyes debreceni támadók egy kis galibát okoznak. A DVSC játékát kielemeztük, láttuk, hogy önbizalomtól duzzadó, sokat futó, jó együttes. A héten gyakoroltuk ellenük a taktikát, remélem sikeres lesz a felállás. Legutóbb ugyan kétszer is megvertük őket, de felhívtam a játékosaim figyelmét, hogy ez a Loki nem a tavalyi. Céltudatosan, posztokra igazoltak, Kondás Elemér kollégám remekül összerakta a csapatát. Bár a totóban sokan fix kettesre tennék a meccset, remélem, rácáfolunk erre, és bár nem mi vagyunk az esélyesek, begyűjtjük a három pontot. Győzelemre készülünk, hiszen az utóbbi hetekben nem igazán jöttek az eredmények, ráadásul a legutóbbi hazai meccsünket elrontottuk, ezzel együtt szerintem nincs katasztrófa. Azért azt mindenképpen megjegyezném, hogy az utóbbi fél évet senkinek sem kívánom, hihetetlen milyen balszerencse üldöz minket. Sérülések és betegségek miatt ősszel egyetlen meccsen sem tudtam az általam elképzelt csapatot összeállítani. Most sem rózsás a helyzet, de mint korábban is hangsúlyoztam: mindig az a legerősebb Haladás, amelyik pályára lép."

A sérültek - Nagy I. Gábor, Iszlai Bence – és a betegek – Tóth Péter, Rajos Gábor – mellett az öt sárga lap miatt eltiltott Halmosi Péter sem léphet pályára, s bár Korolovszky Gábor a korábbi sérülése után jelenleg ötven százalékos állapotban van, ő valószínűleg játszani fog.

Kondás Elemér sem számíthat mindenkire, Varga József eltiltás miatt hiányzik majd a csapatból, s bár a hét közepén még kérdéses volt a Honvéd ellen rúgást kapott Bódi Ádám és a kisebb agyrázkódást szenvedett Szakály Péter szerepeltetése, ők minden bizonnyal az edző rendelkezésére állnak.

"A Haladás nagyon veszélyes hazai pályán, de idegenben is mindig számolni kell vele, hiszen jó csapat - nyilatkozta a dvsc.hu-nak Kondás Elemér. - Nem lehet más a célunk, minthogy nyerjünk, egyébként is a szombathelyiek tavasszal legyőztek minket, amiért szeretnénk visszavágni. Biztos vagyok benne, hogy győzelemre játszanak majd, de mivel mi is erre törekszünk, így vélhetően jó mérkőzés kerekedik ki ebből az ütközetből. A legutóbbi, Honvéd elleni találkozón egy kicsi hiányzott csak a sikerhez. Apró momentumok döntöttek, hiszen ott voltunk az ellenfél kapuja előtt, gólt szereztünk, a helyzeteink alapján lőhettünk volna még utána is, ám nem voltunk elég pontosak. Ezekre Szombathelyen jobban kell figyelni, fontos lesz a koncentráció, a kellő összpontosítás."

Forma-index (a legutóbbi öt mérkőzés alapján)
Haladás-Debrecen
ellenfél eredmény pontszám
HALADÁS
Pápa (LK) 0-1 0
Paks (LK) 2-3 0
Kaposvár (NB I) 1-1 1
Veszprém (MK) 2-0 2,5
Diósgyőr (NB I) 0-1 0
Aktuális forma-index* 0,70
DEBRECEN
Mezőkövesd (LK) 1-0 1,50
Győr (NB I) 2-0 2
Pécs (NB I) 0-0 1,25
Cegléd (MK) 2-0 2,50
Honvéd (NB I) 1-1 1
Aktuális forma-index* 1,65

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)
megosztom