Dopping

A NOB újra megvizsgálhatja a fehérorosz kalapácsvetők mintáját

  • MTI
megosztom

Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnökségi tagja bízik benne, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletével még nem zárult le a Pars Krisztián-ügy, szerinte ugyanis mindenki tudja, hogy a pekingi olimpián a két fehérorosz kalapácsvető, a második Vagyim Gyevjatovszkij és a harmadik Ivan Tyihon is doppingolt.

Pars Krisztián máig vár olimpiai ezüstérmére

A NOB-tag kanadai sportvezető ezt a pénteken zárult budapesti nemzetközi sportjogi konferencia után az MTI-nek adott exkluzív interjúban mondta el.
   
"Személy szerint nagyon utálom, amikor versenyzők csalnak és mégsem nyerik el méltó büntetésüket. Én nagyon bízom benne, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróságnak a két fehérorosz kalapácsvetőt felmentő ítélete még nem jelenti az ügy végét. Valójában ugyanis mindenki tudja, hogy a két versenyző doppingolt" - fogalmazott.
   
A CAS, mint legfelsőbb szintű bíróság döntése ellen nem lehet fellebbezni. Hogy akkor milyen módon lehet még folytatni az ügyet, Pound a következőt válaszolta:
   
"Nem én vagyok az, aki ebben dönthet, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak megvan a jogosultsága arra, hogy egy újabb ellenőrzést végezzen. A Pekingben levett minta ugyanis továbbra is rendelkezésre áll."
   
A nemzetközi Sportdöntőbíróság az ítéletében arra hivatkozott, hogy a pekingi laboratórium műhibát követett el a minta kezelése során. 

"A mintavétel és annak folyamata jogszerűen, megfelelően történt, csak az analizálási eljárás, a bevizsgálás folyamata nem volt meggyőző a CAS számára. Mint mondtam, a NOB-nak megvan a jogosultsága ahhoz, hogy a rendelkezésére álló mintát újra analizálja. Ez nem a korábbi bevizsgálás megismétlése, hanem egy újabb ellenőrzés lenne a Pekingben levett mintán. Ez ellen a fehéroroszok sem léphetnek fel" - mondta a kanadai sportdiplomata, aki az MTI kérdésére válaszolva hozzáfűzte: az újabb ellenőrzést a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének kérésére a NOB rendelhetné el.
   
A pekingi olimpia után, 2008 decemberében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingvétség miatt megfosztotta ezüstérmétől a fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkijt és a bronzéremtől honfitársát, Ivan Tyihont, így Pars a második helyre lépett előre. Tavaly júniusban azonban a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott a fehérorosz versenyzők fellebbezésének, mivel a doppingminták elemzése során szabálytalanság történt, így visszakapták érmeiket. A NOB ezután jelezte, hogy újabb vizsgálatot szeretne - azóta viszont nincs fejlemény az ügyben.
   
Az MTI Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, egyben ügyvéd ötletéről is kérdezte Richard Poundot. Csapó szerint a doppingkérdést egyszerűen meg lehet oldani, ha a versenyek rajtja előtt egy-két órával minden versenyzőnél doppingvizsgálatot tartanának, s csak azok indulhatnának el, akik nem akadnának fel az ellenőrzésen.
   
"Ez nem lenne megoldás, hiszen a vizsgálat nem mutatná ki azt, ha egy sportoló mondjuk öt-hat hónappal a verseny előtt szteroidot szedett, mert ez addigra már kiürülne a szervezetéből, viszont mégis erősebb, nagyobb lenne, mint a vetélytársai." - reagált a WADA elnökségi tagja.
   
Egyes vélemények szerint engedélyezni kellene a doppingszerek használatát, s külön versenyt kellene rendezni a doppingoló és a tiszta versenyzők számára.
   
"Ezt sem tartom jó ötletnek. - mondta Pound. - Azok a versenyzők ugyanis, akik doppingolnak, előbb-utóbb úgyis megjelennének azokon a versenyeken, amelyeket a tiszták számára rendeznek. Akik csalnak, azok már olyanok, hogy mindig csalnak. Gondoljanak bele, egyszerűbb lenne nyerniük abban a mezőnyben, ahol a többiek nem doppingolnak, mert ott gyengébb eredménnyel is elsők lehetnének. Másfelől a fiatalokkal szemben is van egy olyan felelősségünk, hogy ne mutassunk nekik rossz példát azzal, hogy engedélyezzük a doppingszerek használatát."

megosztom