Atlétikai vb

Usain Bolt finalista, de nem övé a legjobb idő

  • VNA
megosztom

A férfi 100 méteres síkfutásban már az elődöntőket rendezték vasárnap délelőtt. A második futamban futó Usain Bolt simán győzött és döntős, de ezúttal nem övé lett összesítésben a legjobb idő.

A férfi 100 méteres síkfutás elődöntőjében három futamot rendeztek. Az első futamban nem volt jó az első rajt, mivel a brit Dwain Chambers bemozdult, így kizárták. A hét megmaradt futó közül végül a jamaicai Yohan Blake 9,95-el, idei legjobbjával győzött az amerikai Walter Dix előtt.

A második futamban a világcsúcstartó Usain Boltnak nem voltak igazán ellenfelei, a hármas pályán futó jamaicai klasszis végül 10,05-el győzött, az 1m/s-es ellenszélben pedig a remek utolsó 40 métert futó francia Európa-bajnok Christophe Lemaitre jött be a második továbbjutó helyre.

A harmadik futamban nagy meglepetésre a korábbi világbajnok, a 35 éves és 144 napos Kim Collins győzött (10,08), megelőzve a jamaicai Nesta Cartert. A futamok első és második helyezettjei mellett az egyaránt az első futamban szereplő francia Jimmy Vicaut és az antiguai Daniel Bailey jutott még be időeredményének köszönhetően a fináléba.

Ez azt jelenti, hogy a franciáknak két, míg az örök favorit amerikaiknak csupán egy döntősük lesz 100-on, ami nagy meglepetés. Collins mostani továbbjutása azt jelenti, hogy ő lett minden idők legidősebb 100-as döntőse, mivel megjavította a brit Linford Christie korábbi rekordját.

A versenyszám döntőjét magyar idő szerint 13.45-kor rendezik meg, amelyet az Eurosport élőben közvetít. Érdekesség, hogy a két évvel ezelőtti berlini vb elődöntőjében hatan futottak tíz másodpercen belül, most viszont csupán egyetlen ilyen futás volt az elődöntőben.

megosztom