NB I

Szombathelyi jövő: egységben az erő

  • Göbölyös János
megosztom

Július tizenötödikétől újra lehet számolgatni. Pénteken délután hat órakor a Debrecen–Vasas mérkőzéssel elkezdődik az OTP Bank Liga névre keresztelt NB I-es szezon, s bár a keretek az átigazolási időszak végéig, azaz augusztus 31-ig még változhatnak, a nagy átalakításnak vége, kezdődhet a nagy alakítás. A távozó és érkező játékosok neve és ára helyett meccsekről, gólokról, pontokról szólnak majd a hírek, no és remélhetőleg arról, hogy a 2011-12-es bajnokság színvonalasabb, izgalmasabb, szórakoztatóbb az előzőnél.

A Haladás jövőre is stabil középcsapat lehet
Ebben persze évről-évre reménykedünk, van amikor bejön (általában nem), most viszont megalapozottnak látszik az optimizmus. A külföldről szerződtetett játékosok között található jó néhány jegyzett futballista, a klubok mintha megfontoltabban, a minőségre koncentrálva igazoltak volna, és mind több helyen bíznak a legtehetségesebb saját nevelésű fiatalokban. Hogy aztán mindez a nívót is magasabbra emeli-e, az majd a pályán kiderül. A rajt előtt sorra vesszük a csapatokat, kicsit visszatekintünk az előző szezonra, összefoglaljuk, hogyan készültek a bajnoki rajtra, holt tart a keretkialakítás. Sorozatunkat az elmúlt szezon 8. helyezettjével, a Szombathelyi Haladással folytatjuk.

Ha van csapat, amelyik néhány fordulóval meghosszabbította volna a bajnokságot, az minden bizonnyal a Haladás. A szombathelyiek a tizenötödik, kieső helyről kezdték a tavaszt, és a végére a nyolcadikon landoltak. Nem túlzás azt állítani, hogy a tavaly októberi edzőváltás után szárnyalt a Hali, különösen igaz ez a hazai pályán nyújtott teljesítményére, a sorozatban megnyert nyolc mérkőzés sokáig megdönthetetlen rekordnak tűnik. Sok csapattal ellentétben a Haladás nem eresztett le a bajnokság hajrájára sem, miután matematikailag is biztossá vált a bent maradása, rátett még egy lapáttal, és a tavaszi mérlege alapján a dobogón végzett.  A Csertői Aurélt váltó Aczél Zoltán nem elsősorban a szerénységéről híres, a kellő önbizalommal, magabiztossággal és nem utolsó sorban megfelelő szakmai tudással bíró edző mégis mindvégig a játékosait és a szurkolókat helyezte előtérbe, amikor a siker okairól kérdezték. Más kérdés, hogy a 2009-ben még bronzérmes Haladás, és úgy összességében a klub múltja alapján kevesen gondolták volna, hogy két évvel később ünnepelni kell a bent maradást.

Rajt

PMFC-Haladás
07.16, szombat, Pécs, 19.00
Változnak az idők, Szombathelyen is, a nyáron azonban mintha semmi nem történt volna a Rohonci úton. De ez csak akkor igaz, ha valaki pusztán a keretben történt változások alapján ítéli meg a helyzetet. Valahol persze várható volt, hogy sem nagytakarítás, sem nagybevásárlás nem lesz a klubban. Maga Aczél nyilatkozta azt a bajnokság végén, hogy a csapat következő szezonbeli jó szereplésének (és bár nem mondta ki, de célzott rá, az ő maradásának) legfontosabb záloga, hogy együtt maradjon a keret, a lejáró szerződésű futballistákkal hosszabbítsanak, és hát az sem lenne baj, ha egy-két posztra igazolnának is.

Nos, ami a megtartást illeti, Simon Ádám palermói ajánlatával lehetetlen lett volna versenyezni, az Olasz Kupa döntős Serie A-s csapat öt évre szerződtette a 21 esztendős középpályást, a Haladás pedig klubrekord közeli összeget söpörhetett be érte. Rajta kívül meghatározó játékos valóban nem igazolt el Szombathelyről, a másik oldalon viszont erős hiányérzet maradhatott a szakmai stábban és a szurkolókban. Az utánpótlás válogatott Búrány Zoltán megszerzése nevezhető ugyan minőségi igazolásnak, ám Aczél nyilván nem csak erre gondolt, amikor a felkészülés kezdetén meghatározó játékosok tervezett érkezéséről beszélt. Pedig akár sikerülhetett volna a terv, ha a Ferenczi Istvánnal célegyenesbe fordult tárgyalások kedvezően alakulnak, a Vasastól távozó csatárra azonban a Lombard-vezér, Bíró Péter hamarabb mozdult, és előbb virított…Márpedig a pénz – nem csak nálunk -nagy úr, a legbiztosabbnak látszó szóbeli egyezséget is felülírja. A Ferenczi-üzlet tehát elszállt, mint ahogy a Kazuo Honmáért kínált összeg is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a japán Szombathelyre költözzön. A meghiúsult tervek mellett azért sikerélményben is volt része e vezetőségnek, az eddig kölcsönjátékosként foglalkoztatott, és alapemberré vált Nagy Gábort hosszas egyeztetés után megvette a klub, pedig nem egyedüli vevőként harcolt érte.

A kérdés most már csak az, hogy a Haladás miért fog harcolni a bajnokságban? A tavaszi teljesítménye alapján a bent maradás nem lehet prioritás, egy erős középcsapattá válás annál inkább. Aztán ha a társaság mentálisan erős marad, az Illés Akadémiáról a legtehetségesebb fiatalok bejátsszák magukat az együttesbe, a klub anyagilag megerősödik, akkor lehet merészebb terveket szövögetni, megcélozva akár az európai kupaszereplést is.

Aczél Zoltánon mindenesetre nem múlik, ő és a játékosai már bizonyítottak, a jövőben másokon a sor, hogy megtegyék ugyanezt…

Szombathelyi Haladás
Változások a keretben
Érkezett Távozott
Burány Zoltán ( Szolnok) Lattenstein Norbert (Siófok)
Gőcz Gergő (Kozármisleny) Lengyel Dániel (Siófok)
  Simon Ádám (Palermo)
  Totka Ádám

 

 

 

Szombathelyi Haladás
Felkészülési mérkőzések
Haladás-4YOURTalent (nemz.vegyes) 4-0 (2-0)
Haladás-4YOURTalent (nemz.vegyes) 1-0 (0-0)
Haladás-Paks 2-2 (2-1)
Metallurg Doneck (ukrán)-Haladás 0-3 (0-0)
Odessa (ukrán)-Haladás 1-0 (1-0)
Gyöngyöshermán-Haladás 1-3 (1-1)
Haladás-SC Znojmo (cseh) 3-2 (1-0)
Haladás-DVTK 1-2 (1-2)
Haladás-GKS Katowice (lengyel) 2-0 (0-0)
Haladás-Soproni VSE 2-0 (1-0)
megosztom