Bundabotrány

Kenesei bátyja nem érzi magát bűnösnek - sajtóhír

  • MTI
megosztom

Nem érzi magát bűnösnek Kenesei Zoltán, korábbi profi futballista, akit múlt héten tartóztattak le a bundabotrány kapcsán, és akit a fogadási csalásokkal foglalkozó bűnszervezet magyarországi vezetőjének tartanak.

"Nemcsak nem érzem magamat bűnösnek, hanem arról is meg vagyok győződve, hogy nem követtem el semmilyen törvénybe ütköző cselekményt" - idézi a Blikk című bulvárlap Kenesei szavait, aki jogi képviselőjén keresztül üzent. Hozzátette: egyelőre nem tett még vallomást.   

A 38 éves korábbi játékos azokról is beszélt, akiket szintén előzetes letartóztatásba helyeztek a bundabotrány miatt: "Az ügy valamennyi érintettjét ismerem, mindannyian a hazai futballélet szereplői. Közülük Mátyással a legjobb a kapcsolatom, már csak azért is, mert vele több csapatban együtt fociztam. Egykor csak sporttársak voltunk, mára szoros baráti viszony alakult ki közöttünk." - olvasható a lapban.

A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda múlt szerdán jelentette be, hogy hét embert vettek őrizetbe a bundabotrány magyarországi vonatkozásában. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta: a hét gyanúsított közül hárman jelenlegi vagy volt labdarúgók, míg négyen jelenleg is aktív játékvezetők. A magyar sajtó szerint az érintett futballisták: Kenesei Zoltán - aki a szervezet magyarországi vezetője volt -, Horváth Gábor és Lázár Mátyás. Az említett bírók közül február 9-én hárman, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működtek közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) indított vizsgálatot. A szintén szóba került, tavaly decemberi Argentína-Bolívia U20-as mérkőzést pedig Lengyel Kolos vezette, két segítője Selmeczi Krisztián és Mocsári Tamás volt.

 A hét személyt azzal gyanúsítják, hogy egy nemzetközi, távol-keleti központból kiinduló szervezet tagjaiként meccseket igyekeztek befolyásolni annak érdekében, hogy ázsiai kötődésű fogadóirodákban sportfogadásokon jelentős nyereményekre tegyenek szert.

megosztom