Magyar válogatott

Gera Zoltán elhagyta az edzőtábort

megosztom

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalának tájékoztatása szerint válogatottunk kedden két gyakorlással folytatta a felkészülést a Luxemburg elleni pénteki barátságos mérkőzésre, valamint a San Marino elleni jövő heti Eb-selejtezőre. Szerdán délelőtt taktikai megbeszélés, délután újabb tréning szerepelt a programban.

A keddi program fakultatív edzéssel kezdődött, melyen a keret tagjainak mintegy háromnegyede vett részt, csak azok a futballisták választották a pihenést, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, vagy később fejezték be a bajnokságot klubcsapatukban.

A háromnegyedórás foglalkozás remek hangulatban zajlott, az edzésen a játék és az egymás elleni versenyzés kapott főszerepet. A futballisták egy gyors lábteniszbajnokságot is lebonyolítottak, melyet a Hajnal Tamás-Vadócz Krisztián-Tököli Attila hármas nyert meg.

A délutáni edzés közel másfél órás volt, részben ezúttal is a játék dominált, majd a tréning második felében a védekező taktika gyakorlása kapott hangsúlyos szerepet. Az edzésen közel annyi szakember vett részt, mint játékos, a foglakozásba ugyanis a Telkiben zajló pro licences tanfolyam hallgatói is bekapcsolódtak.

"A futballisták folyamatosan magas fordulatszámon végezték a gyakorlatokat, valamint az egymás közti játékot is, ami remek visszajelzés a ránk váró feladatok kapcsán" - mondta az edzés után az mlsz.hu-nak Egervári Sándor.

A nap végén a kikapcsolódásé volt a főszerep, Koltai Róbert színművész látogatta meg a játékosokat, és rá jellemző tréfás, szórakoztató előadást tartott a csapatnak, majd az esti kultúrprogram egy jó hangulatú beszélgetéssel ért véget.

Szerdán délelőtt egy megbeszélésen vettek részt a játékosok, majd délután ismét edzést vezényelt a csapatnak a szakmai stáb. A továbbra is sérüléssel bajlódó Gera Zoltán szerdán elhagyta Telkit, miután ő nem utazhat el Luxemburgba a csapattal, s csak hétvégén csatlakozik ismét az együtteshez.

megosztom