Magyar Kupa

A Videoton játszadozott a Honvéddal

megosztom

Az otthon szereplő fehérváriak 4-0-ra legyőzték a Budapest Honvédot a Magyar Kupában így 5-1-es összesítéssel jutottak be az elődöntőbe. A mérkőzésen Lencse László jelentette a különbséget, a Videoton fiatal csatára gólpasszal, és két gyönyörű góllal járult hozzá csapata győzelemhez.

Alvest üldözik a Honvéd védői - Fotó: www.vidi.hu
Nem kellett sokat várni a Sóstói Stadion közönségének az első hazai gólra, Gosztonyi András már a 3. percben megszerezte a vezetést a Videotonnak. A játékos remek labdát kapott a bal oldalról Lencse Lászlótól, majd a kimozduló Kemenes Szabolcs mellett az üres kapuba lőtt (1-0).

A 15. percben Sándor György előtt adódott lehetőség, a fehérvári középpályás azonban célt tévesztett, így kimaradt a helyzet.

Aztán a 27. minutumban megnyugtatóvá tette előnyét a hazai klub. André Alves cselezte le Botist, de lövését Kemenes bravúrral védte, a kipattanó labda azonban visszakerült a brazilhoz, és a beadása Lencsét találta meg, aki ollózva lőtt hatalmas, kapufás gólt (2-0).

A vendégeket csak rövid ideig fogta meg a két kapott gól, de szögleteknél tovább ezután sem jutottak. A másik oldalon Alves hagyott ki hatalmas helyzetet, Lencse passza után.

A 39. percben szépítési esélyt hagyott ki a Honvéd, Moreira ívelte a balról át a játékszert, Ivancsics Gellért pedig hatalmas kapáslövést eresztett meg, de egy hajszállal kapu fölé szállt a labda.

A szünet után dr. Mezey György, a Videoton vezetőedzője már tért vissza a kispadra rosszulléte miatt, a tréner a mérkőzést megelőzően sem érezte már jól magát.

Az 55. percben Marko Andics állt a labda mögé, szabadrúgása azonban nem találta el a kaput. A játékrész elején mindkét fél cserélt, ezzel próbálták frissíteni a játékot.

Polonkai lőhette volna a hazaiak 3. gólját, de Kemenes ügyesen hárított, azonban néhány perccel később már ő is tehetetlen volt. Lencse 20 méterről tekert a Honvéd kapujának bal felső sarkába a 81. percben (3-0).

A 90. percben pedig érkezett az utolsó hazai pofon, Gyurcsó Ádám emelt higgadtan a Honvéd kapujába (4-0). A Videoton megérdemelten jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe.

Magyar Kupa, negyeddöntő visszavágó:

Videoton-Budapest Honvéd 4-0 (2-0)
gólszerzők: Gosztonyi (3.), Lencse (27., 81.), Gyurcsó (90.)

Továbbjutott a Videoton 5-1-es összesítéssel.

megosztom