Évértékelő

Csatárposzton elkezdtünk bizakodni

  • Horváth Kristóf
megosztom

A magyar válogatott támadójátéka 2010 első felében Erwin Koeman kapitánykodása alatt nem mondható túlságosan sikeresnek, hiszen a három általa irányított mérkőzésünkön mindössze két gólra futotta a csapat erejéből. Persze az is igaz, hogy olyan ellenfelek ellen, mint Oroszország, Németország vagy Hollandia nem könnyű a kapuba találni. Egervári Sándorral gördülékenyebb, kezdeményezőbb lett a válogatott játéka, aminek az eredménye is meglátszik, és joggal bizakodhatunk az előttünk álló EB- selejtezők előtt.

Szalai Ádám gólöröme a San Marino elleni EB-selejtezőn

Szalai Ádám

Klub:

Tavasszal még a Real Madrid csapata rendelkezett a játékjogával, de kölcsönadták a német Mainznak, ami telitalálat volt a játékos számára. A magyar támadó bejátszotta magát a német együttesbe, bár nyáron megsérült, így is ragaszkodtak hozzá, és kivásárolták őt a spanyol sztárcsapattól. Szalai nagy szerepet játszott a Bundesliga-rekordnak számító mainzi idénykezdésben - három gólt is szerzett -, azonban ahogy klubja, az ősz második felére ő is visszaesett. A januári Kaiserslautern elleni mérkőzésen sajnos súlyos sérülést szenvedett, így minden bizonnyal egész évre kidőlt a sorból.

Válogatott:

Talán ő volt a nemzeti csapat legnagyobb felfedezettje Koman Vladimir mellett 2010-ben. Bár csereként Koeman irányítása alatt is pályára lépett a magyar válogatottban, az igazi áttörést Egervári Sándor kapitánykodása alatt érte el. Ugyanakkor érdekes, hogy hatalmas a felhajtás körülötte, de csak két mérkőzésen, San Marino és Finnország ellen szerzett gólt a válogatottban, igaz ezeken négyet is. Felépítése, fizikai ereje első osztályú, de futósebességén és helyzetkihasználásán még van mit javítani. Kiesése így is óriási veszteség a válogatott számára, nem lesz könnyű Egervári Sándornak pótolnia őt.

Rudolf Gergely

Klub:

A DVSC játékosaként játszotta végig a tavaszi idényt, nem a legjobb formában, ennek a sérülése is oka lehet, valamint az, hogy már télen megegyezett az olasz Genoa képviselőivel, hogy nyáron az olaszoknál folytatja a pályafutását. Kellett egy-két hónap mire beilleszkedett új csapatába, de az ősz vége felé egyre gyakrabban jutott szóhoz, és gólt is szerzett a Serie A-ban. A kezdőbe azonban nem sikerült bejátszania magát, így a tavaszi idényre kölcsönben a Bari csapatához került, ahol végleg alkalmazkodhat az olasz focihoz.

Válogatott: sokáig ő volt az egyetlen játékos, akit Koeman a hazai bajnokságból hívott meg a válogatott keretbe. Egervári is bízik benne, amit meg is hálál, hiszen két tétmeccsen, Moldova és San Marino ellen is betalált, utóbbi ellen kétszer is. Technikai képzettsége átlagon felüli, cselező készsége valamint lövőereje is, talán a fizikumán lehetne még javítani.

Priskin Tamás

Klub:

Kölcsönben szerepelt a tavaszi szezonban a Queens Park Rangers csapatánál, de nem igazán találta önmagát, hiszen 13 meccsen mindössze egy gólt szerzett. Nyáron visszatért az Ipswich Townhoz, ahol Roy Keane, majd Paul Jewell kezei alatt egyre jobb formába lendült, ősszel gólokat szerzett, és kiharcolta a helyét a kezdőcsapatban.

Válogatott:

A németek és a hollandok ellen is szerepet kapott Erwin Koemantól, majd Egervári Sándor is rendszeresen meghívót küldött neki. Általában csereként lépett pályára, de csak az utolsó, litvánok elleni mérkőzésen tudott betalálni, mellette pedig kihagyhatatlan helyzeteket is sikerült elpuskáznia. A Litvánia elleni találata előtt utoljára 2008 augusztusában, Montenegró ellen talált a kapuba válogatott mezben. Fizikai ereje megvan, de helyzetkihasználásán mindenképpen javítani kell.

Torghelle Sándor

Klub:

Tavasszal még az Augsburgban játszott, de már akkor kijelentette, hogy szeretne távozni a csapattól, mert kevés lehetőséget kap. Nyáron a szintén Bundesliga 2-ben szereplő Fortuna Düsseldorfhoz igazolt, de itt sem találta meg a számításait, csak elvétve kap lehetőséget a kezdőcsapatban, és a gólokkal is adós marad, ráadásul jelenleg sérüléssel is bajlódik.

Válogatott:

Erwin Koeman irányítása alatt ő volt a válogatott első számú csatára, de a megítélése a szurkolók körében meglehetősen vegyes volt. Küzdeni tudásáért lehet tisztelni, de (technikai) hiányosságaival mindenki tisztában van. Egervári Sándor viszont nem vele képzeli el a válogatott támadójátékát.

Lázok János

Klub:

2010 tavaszán az MTK-ban szerepelt kölcsönjátékosként, ahol tizennégy mérkőzésen öt gólt szerzett, majd nyáron visszatért a Vasashoz, ahol ugyancsak állandó helyet harcolt ki magának a csapatban. Az őszi szezon gólpasszkirálya lett az NB I-ben.

Válogatott:

Koeman alatt a németek és a hollandok ellen is pályára lépett csereként, de nem nyújtott maradandót, Egervári Sándor irányítása alatt még nem szerepelt a nemzeti csapatban. Talán egy külföldi szerződés jobban motiválná őt, mint a hazai bajnokság.

Németh Krisztián

Klub:

Tavaly az AEK Athén csapatánál szerepelt kölcsönben, ahol tizenkét mérkőzésen három gólt szerzett. Nyáron a Liverpool végleg eladta az Olimpiakosz csapatának, ahol nagy reményekkel indult neki a szezonnak, de lehetőséget sem kapott a bizonyításra. Télen kölcsönbe a Voloszhoz került, itt talán több játéklehetőséghez fog jutni, amire nagy szüksége lenne.

Válogatott:

Már évek óta az egész sportsajtó és a szakemberek is a válogatottba követelték, de erre csak a németek elleni mérkőzésen került sor 2010 májusában. Azóta, mivel klubjában nem játszik, nem került szóba a neve. Technikai képzettsége és gólérzékenysége egyedülálló, viszont felnőtt szinten még nem tudott bizonyítani.

megosztom