Ha bemásztunk a füves a pályára, félszemmel a zord és mogorva pályagondnokot figyeltük. Nem tűrte, ha ott játszottunk. Borzalmas fazon volt, alábecsültük, mert svájcisapkát, barna hálós pólót és szürke melós gatyát hordott, közben meg baromi gyorsan futott, sokszor megkergetett minket. Tökéletesen illett a szocreál tájleírásba, szerintem tenyésztették őket és az ország minden zugába küldtek belőlük. 1986. június 2-án is bemásztunk a füvesre, de kivételesen nem zavarta. Jó kedve volt, este játszották a magyar-szovjet meccset a mexikói vb-n, derűsen ránk köszönt a traktorjáról. Másnap a pálya közelébe se mertünk menni.

Előre lejátszottuk a magyar-szovjet meccset a haverokkal. Gombfociban, lábtengóban, kispályán, nagypályán, egy kapura és az utcán két-két tégla között. Rúgtunk 11-eseket, de csak az játszhatott, aki legalább hat nevet tudott a szovjet csapatból. Azért kellett hat, mert ha öt lövésből nem dőlt el a párbaj, akkor nem rúghatott újra Belanov. A magyar neveket nem kérdeztük, alapvetés volt a 22-es keret, anélkül pályára sem léphettél. Ahány játék, annyi eredmény, de nem emlékszem, hogy bármelyik is 6-0-s szovjet sikerrel zárult volna. Nem tudtuk szimulálni azt a borzalmat, szerintem tippként sem merült fel.

A tippről jut eszembe. Az a jelenet megvan, amikor a '6:3, avagy játszd újra Tutti' című filmben Eperjes Károly visszamegy az időben és tippeket kér a hallgatóktól az 1953-as angol-magyar előtt? Záporoznak az eredmények, de senki sem mond 6:3-at. Vajon hányan tippelnének 0-6-ot, ha visszarepülnénk a magyar-szovjethez? Nagyjából senki. A fiatalabbak kedvéért: a szovjetek hatgólos győzelme, akkora meglepetés volt, mint néhány hete a Bayern-Real 0-4. Nem túlzás, a félidő Mexikóban és Münchenben is 0-3 volt, ráadásul a csapatok aktuális ereje is megegyezett. A magyar válogatott 1985-ben Európa legjobb csapata volt, csakúgy mint tavaly a Bayern. A szovjetek a friss KEK-győztes, Dinamo Kijevre épültek, olyan pazar nevek alkották, mint a mostani Realt. A meccs képe is passzol, Bayern pont úgy kóborolt az első félidőben, mint a magyar válogatott Irapuatóban.

Több játékossal beszéltem az akkori magyar csapatból, legutóbb Nagy Antallal és Andrusch Józseffel, de a mexikói rejtélyt nem fejtettük meg. Engem leginkább az érdekel, hogy mi hangzott el a szünetben. Hogyan reagált a szakmai stáb az öltözőben a háromgólos hátrányra és a totális zavarra? Esterházy Márton mesélte, hogy Mezey György szövetségi kapitány tanácstalan volt, azt mondta a játékosoknak, menjetek ki és csináljatok valamit. Ők meg tanakodtak. Védjük le a 0-3-at vagy próbáljunk szépíteni? A fejetlenség további három gólt szült a második félidőben.

A magyar válogatott három vb-meccsének összefoglalója

Emlékszem a hazai reakciókra. Egy fazon kidobta a tévéjét a tizedikről, egy másik felpofozta az asszonyt, és volt olyan, aki másnap bevágta az anyóst az idősek otthonába. Otthon apám 0-2-nél a teraszon keresett békét, és mit látott? A szomszéd békésen locsolta a virágait. Nem nézed a meccset? - kérdezte tőle feldúltan. Áh, az első öt percben nem történik semmi - jött a higgadt válasz. Semmi? Már 2-0-ra vezetnek az oroszok! Erre a szomszéd eldobta a slagot, ami "önjáró üzemmódba" kapcsolt, addig kígyózott, amíg a vízsugár átlőtt a teraszunkra és telibe vágta apámat. Másnap az egyik lapban ez volt a cím: "Hidegzuhany egy forró stadionban" - apám értette a viccet, de nem szerette.

Mi napokig nem másztunk be a füves pályára, inkább előre köszöntünk a gondnoknak. Nem kerestük a bajt, a földesen fociztunk, és nem foglalkoztunk a magyar válogatott maradék két mérkőzésével. Nem tippeltünk, nem szimuláltuk. A magyar csapat lejátszotta, Kanadát 2-0-ra verte, Franciaországtól 3-0-ra kikapott és kiesett a világbajnokságról. Engem Argentína és Spanyolország kárpótolt, Détári helyett Maradona és Butragueno lett a hősöm, de számomra mégsem ez volt a vb sztorija. Magyar idő szerint este nyolckor és éjfélkor kezdődtek a meccsek, apám pedig kidumálta anyámnál, hogy fennmaradhassak. 1986 nyarán én voltam a legmenőbb tízéves a környéken.